2013. január 11., péntek

Voltak váratlan dolgok is ma...

Az összpontosítás feszültségét, a megfelelni nem tudás felismerését néhány könnycsepp oldja, csak ne akkor bukkannának ki, amikor a legkevésbé sem hiányoznak. Persze, hogy nem lehet abbahagyni. Meregettem fölfelé a szemeim, hátha visszafelé csorognak ( mission impossible!), másfelé is néztem, hogy ne vegyék észre. Persze annyira, de annyira mindegy minden, ha már elindultak. :-)
Buszból napsütésben nézem a januári utcákat, kabátokat, sapkákat, szatyrokat, hiányzik egy kis hó, és akkor a semmiből a szél elkezdte kavarni a pelyheket. Amilyen gyorsan jött, úgy el is állt, de az úton majdnem végig tartott. Jó volt!
Ma véletlenül láttam azt, akit valaha sok éve reménytelenül ( persze mégis reménykedve) szerettem. Ő olyan, mint volt, nem öregszik, én éppen nem tudtam tükörbe nézni, de ismerem a vonásaim. Pár szót váltottunk a kezdeményezésére.
Elfáradtam hétvégére, és a gyakori egyedüllétben ez a jó, hogy bármikor megtehetem, és most nem muszáj szólnom senkihez.
Itthon házimunkázom, maradtak el dolgok, aztán vár egy a fotel.
M. holnap délután jön, várok egy kis simogatást, csak olyan kis szelídet.
Ha nem kapom meg, kierőszakolom, de erre még nem került sor! :-D


10 megjegyzés:

  1. Hű!Felbukkant a régi férfi? Jó,hogy jön M. Símogassa ki lelked gyűrődéseit símára!!!!!

    VálaszTörlés
  2. A az érzésem (lehet, hogy csak az enyém?!), hogy a régi nagy szerelem felbukkanásakor nem is a vele, hanem az akkori önmagunkkali szembesülés fáj,meg a könyörtelenül elfutó idő...

    VálaszTörlés
  3. Tehetek még hozzá a fentiekhez valamit? A simogatás az jó, az nagyon kell, az elsimít, lesimít.

    VálaszTörlés
  4. szép hétvégét, simogató szeretet teljeset, amilyenre csak vágysz olyan legyen ! - ...az a guszta vacsi biztosan fincsi tejbedara volt ugye ?? - nem ettem már száz éve, na jó, 20 , mióta kiderült, hogy nem tudom a tejet megemészteni, pedig milyen isteni tud lenni így tél idején ! - minden jót neked !

    VálaszTörlés
  5. Könnycsepp - kell!
    Mosdat.
    Én is "vegytisztítottam magam tegnap este.
    Madách színház: "Én József Attila" - a férfi főszereplő kivételével minden "bejött"-
    Lehet, hogy nála az "elvárások" nyomták le a teljesítményt...
    Nekem Latinovits vágyam támadt...

    VálaszTörlés
  6. Így telnek most a napjaim, közben ma reggel kint csendben elkezdett esni a hó.Már porcukros minden, ami most kell nekem.
    Köszönök nektek mindent.

    VálaszTörlés
  7. Itt meg szikrázó napsütés! Nekem most erre van szükségem....irány a hegy:) Szép napot neked! "Porcukrosat!" :)

    VálaszTörlés
  8. Ahhh, újra süt a nap! Neked is szépet, napsütéseset a hegyen.:-)

    VálaszTörlés
  9. ...és újra nagy puha pelyhekben esik.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu