2013. január 2., szerda

Szilveszter is elmúlt

Kicsit változtattam a  szilveszteren, és ebbe beletartozott az azt megelőző  nap is. 30-án délelőtt voltunk bolhapiacon, sétáltunk a városban, és becsöppentünk egy nem tervezett misére is. Hívó szó?
A blog jelenléte rányomja bélyegét a nem blogos barátságok ápolásának elmaradására. Délután találkoztunk egy rég nem látott baráttal. Milyen nehezen is zökken vissza az ember a régi jó beszélgetésekbe! Mégiscsak érződik a szemtől szemben való beszélgetések hiánya.Végül sikerült, majdnem olyan volt már, mint régen.
Szilveszter estére soha nem terveztünk programot, nem mentünk el most sem sehova. Nappali programjaink voltak, talán az estin is egyszer változtatunk.Talán, mert a megszokás nagy úr, de érzem a változtatások szükségét is.
Már szinte megszokott, hogy 31-én kimegyünk a  Fertő tóhoz friss levegőt szívni, aztán jöhet ebédre egy halászcsárdában forró rántott hal. 
A délutáni koncerten mi először voltunk, eddig csak hallottunk róla sok jót, és olyan jó éreztük magunkat, ha tehetjük, jövőre is ott leszünk.Nagyon sokan voltunk, és most már nem is csodálkozunk ezen a tényen.
Este "gyertyafényes" otthoni vacsora:-), TV kimaradt, olvastunk helyette és beszélgetünk, 23:45-ig még egy órát pihentünk is, igaz, én  nem tudtam aludni, de akkor is jó volt. Éjfél előtt következett az éjfél várása ezúttal a TV órája előtt, utána Himnusz, jókívánságok, telefon, kis téblábolás, tüzijáték nézés csak úgy ablakon át, TV csatornák váltogatása, és utána már tényleg alvás.




10 megjegyzés:

  1. Napfény, víz, jég, pihenő vitorlások csónakok.....hm...micsoda hangulat! :) Most már itt az ideje hogy télen is megnézzem a Fertő-tavat.

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű képek, köszi! :-)

    VálaszTörlés
  3. Én már a te kezedben is tündérszárnyakat látok... mi is itthon voltunk, tv-nk nincs. Mi így szeretjük, együtt, egy kis kabarét hallgatni(s hiányolni a Bandó-féle humort.), pezsgőzni éjfélkor. Szépek a fotóid, mint mindig.

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom, kulonosen a fonti kep, gyonyoru!
    Milyen jellegu a koncert?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Éva,
    Boldog Új Évet kívánok Neked és kedves Családodnak!
    Szeretettel,
    Hajnalka

    VálaszTörlés
  6. Azt hiszem az ember úgy tud szilveszterezni is, mint amilyen valójában.Visszavonulva, miután találkozott emberekkel is.
    Ágnes, a koncert olyan jellegű volt, ami valójában távol áll tőlem, ezért is gondolkoztam, hogy kell-e ez nekem. Hát, persze, hogy kell, csak semmi előítélet!
    Fúvószene, de olyan feldolgozásokat adtak elő, olyan jó kedvvel, ötletekkel, a közönségre hatva, hogy mindenki tapsolt és visszatapsolt. Énekelt velük egy ghospel együttes is az előadás második részében nagyon-nagyon jól.

    Tamás, fogalmam sincs, miért hiszi ez a "Traffic-izé", hogy te ott vagy ahol nem. Én ki nem ismerem magam ezen a dolgon, csupa meglepetés a technika!:-)

    Ozser, és mi tart nagyon vissza?:-)

    Alessia, Pamlerva, köszönöm szépen!

    Holdgyöngy, látod a rádió az kimaradt!Igaz, azt vagy M. vagy én értettem volna, ha kabarét választunk, attól függ milyen nyelvű rádiót hallgattunk volna. Zenét kellett volna választani, de a legjobb mégis csend volt.

    VálaszTörlés
  7. Hanyszor voltam mar igy, hogy nem szerettem valamit, amit nem is probaltam:)aztan megvaltozott a velemenyem.Persze biztos vagok benne, hangulattol, tarsasagtol is fugg az ilyen.
    Goshpelt kedvelem en is, itt eleg sok van a radioban is.

    VálaszTörlés
  8. Amúgy nyitott vagyok minden zenére, gospelt is szeretem, de vannak kedvenceim, amit jobban, mint a többit.
    Kőszegen a Szüreti fesztiválon van évenként fúvószenekarok találkozója. Ott ácsorgunk a főtéren, és hallgatjuk örömmel őket.
    A zene mellett a csendet szeretem a legjobban! Háttérzene mostanában nincs nálam. Vagy zenét hallgatok vagy a csendet. Vagy-vagy!

    VálaszTörlés
  9. Éva! per pill az ez évi munkám lehetősége! Hogy ne teljen tünet mentesen az év vége , betörtek a telepünkre. :(

    VálaszTörlés
  10. Ozser! Akkor már csak ez hiányzott! :-(
    Gondoltam, hogy nem olyan könnyű csak úgy utazgatni.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu