2013. január 4., péntek

Keresés

Mint egy kihűlt kályha mellett ülni, olyan a január, hiányzik a december az ünnepvárással.
Mikor szilveszterkor mentünk ki a tóhoz, akkor a fényviszonyok az autóból nézve ilyen vakítóak voltak. Napszemüveg persze otthon maradt, könnyezve, hunyorogva néztem az úton, míg végül egy éles kanyar után a napfény már oldalról ért! Szememnek jó volt, lelkemnek nem!
A jó költők biztosan  a hiányérzetet is oldó sejtelmes tökéletességgel megfogalmaznák meg, hogy ezüstösen, fémesen fénylő út vezetett év végén valami új felé.
De így költői véna nélkül csak a gondolat van bennem, a jelzők sem jönnek, az újév előtti jövőbe tekintés is olyan sokszor leírt téma már.
Annyira izgat mindig, hogy lehet a látványt pontosan szavakkal visszaadni legalább prózában, valami egészen odaillő jelzőket találni( hagyjuk most az ezüstöt és a fémet), melyek még  nem koptak el, melyek még az enyémek.
Most  a nem éppen tiszta szélvédőn át készített a képeket hoztam csak el. Biztosan ezért van nálam mindig a  fényképezőgép, hogy pótoljam a jól rejtőzködő szavakat.


17 megjegyzés:

  1. Szerintem senki nem születik Adynak, József Attilának. Nekünk ép elég olykor egy-egy egyszerű mondat vagy néhány kép, mint ép ezek itt amiket hoztál, és ha nem is szó szerint, mert ez kizárt, de megfogalmazódik bennünk is néhány gyönyörű gondolat.
    Én ezzel is megelégszem:)

    VálaszTörlés
  2. Ozser, persze, persze!:-)
    Nem is akarok hiányérzetet gerjeszteni magamban, és elvárásokat állítani fel másban. Csak megfordul az emberben, hogy egy költő, hogy fogalmazná meg. Úgy értem, egy jó költő, mert mindig megérzem ezt egy versben, ha számomra átjött a hangulat.
    Ott volt az a fényes út, és bekúszott ez a téma a fejembe, amit itt most kiadtam magamból!:-)))
    Már az úton is jelzőket kerestem. Nem könnyű!

    VálaszTörlés
  3. :-)
    Az írásra kihegyezett elme fogalmazni akar, lehetőleg pontosan.
    Juj, de ismerős!

    VálaszTörlés
  4. Mióta blogot írok különösen!:-)

    VálaszTörlés
  5. Tamás, nem tudok verset írni, gyerekkoromban próbálkoztam, de már akkor tudtam, hogy ez nem megy nekem.Bár akkor titokban nagyon örültem a szörnyű verseimnek.
    A "prózán" a blogot értem.:-)
    A kattintás az viszonylag egyszerű dolog! Témalátás az kell, és kész is. Minél egyszerűbb, közelibb a kép, számomra annál jobb.Automata géppel egyéb kérdés nem merül fel, legfeljebb, hogy ne videózzak pl. helyette.Erre azért figyelek.:-)

    VálaszTörlés
  6. Néha én is csak fotókat teszek fel, azok beszélnek helyettem. Azok is sokat elmondanak. A tieidek is nagyon sokat!

    VálaszTörlés
  7. igen! a képeid elmondják, mindig tökéletesen, amit a szavak nem is tudhatnak!!! és köszönjük!

    a jelzők meg sokszor feleslegesek is, csak rontanák a "képet"...
    (meg a versek amúgy is általában valami belső tájat festenek, inkább) egyébként meg, hidd el,a képeid kifejezetten KÖLTŐIEK, szavak nélkül is. (SŐT!?:)

    VálaszTörlés
  8. A képek beszélnek, de engem a szavak is érdekelnek a képek nélkül.:-)

    Valahogy úgy van, ahogy Stali mondja:
    "Az írásra kihegyezett elme fogalmazni akar, lehetőleg pontosan."

    VálaszTörlés
  9. Jó, hogy van Nálad fényképezőgép. :o))

    VálaszTörlés
  10. Eta! Olyan kicsi és könnyű, hogy indulás előtt beteszem a táskámba.

    VálaszTörlés
  11. Én mind a képeid, mind az írásaid nagyon szeretem: néha a betűk sokasága ér többet, máskor a képek világa fog meg. Viszont van, hogy a kettő együtt vált ki belőlem valamilyen megnyilvánulást. Nem tartom magam a szavak emberének - bár tudok sokat beszélni :-) -, a számokhoz és a kézimunkához jobban értek! Így nekem marad a mások által megfogalmazott gondolatok sokasága: legyen az költő, író vagy éppen egy blogíró.

    VálaszTörlés
  12. ezzel nem akartam lebecsülni a szavakat, ...(bár nálam a képeid viszik a költőiség pálmáját is:) de valójában mindkettő kell...erősithetik is egymás hatását. Sebald igy csinál könyveket is. együtt.

    VálaszTörlés
  13. node, mit is teketoriázok én itt, egyszerűen arról van szól hogy a fotóid MŰVÉSZIEK. (ha igy érthetőbb vagyok...)

    VálaszTörlés
  14. Éva! :))
    Egy percre sem gondoltam hogy gerjeszteni szeretnél bármit is, vagy "elvárással" lennél bárki iránt. Én csak a magam egyszerű gondolatát igyekeztem kifejezni. Nem vagyok az írás embere, de ha egy darab plasztilint vagy ecsetet, netán egy darab fémet adsz a kezembe mindjárt másképpen tudom kifejezni magam. :) A fotózás csak játékos szórakozás a gondolataimmal.
    Ezért is szólok keveset....olvasni viszont élvezem :).....csendben maradok a kisplasztikáimnál, a festő ecsetnél:) és nagyon tudom értékelni ha valaki a szavak embere. És persze azt is amikor valaki észre veszi az "ilyen fényes utat" és elkezd megfogalmazni valamit. :) Úgy hogy jöhet a többi szép fotó és gondolat. Ne kímélj.:)

    VálaszTörlés
  15. Saci, Aliz Ozser!:-)
    A vágyaim fejeztem ki, hogy mit szeretnék, és minek vagyok olykor híján.A blogokban azt hiszem sokszor szólunk erről.
    Aki blogíráshoz fog, az nem becsüli le a szavakat, és mindnyájunkban felmerül, ha már csináljuk, akkor amiről egyáltalán szólunk, az ne legyen hamis.Talán ez a legfőbb kívánság, nem a művészi kifejezés. A szavak keresése is ezért folyik.
    Mindenkinek megvan az eszköze rá a szavakon kívül is. Nem gondolom, hogy bárki lebecsüli a szavakat, pláne Alizról nem hiszem!:-)
    Ozser szavait is értettem, csak még egy kicsit magyaráztam a magam gondolatait, és lehet, hogy belekeveredtem.:-)
    Saci, láttam, tapintottam a munkáid, nagyon szépen fejezed ki magad!:-)
    Mindnyájan keressük, amivel kifejezzük magunkat, és úgy gondolom nagyon megbecsüljük ezt a másikban, mert tudjuk, hogy mennyire kell, hogy ki adjuk magunkból, ami bennünk van. Ki így, ki úgy.
    Köszönöm a véleményeteket, jó, hogy vagytok, és szóltok hozzám.

    VálaszTörlés
  16. Nekem ezek a szavak is költőien hatnak! Ne keressük ott, és azt, ami már rég ott van és csillog is, ahogy kell, ezüstösen-fémesen! BUÉK ezekre a nem éppen szeretem napokra is! :)

    VálaszTörlés
  17. Papa, nektek is BUÉK, még megvan a fa, még itt van kicsit vele a karácsony.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu