2013. január 18., péntek

Ami tegnap...

..téli líra volt, ma dráma. Használom az irodalmi műfajok elnevezéseit szemléltetésre!
Sok az elzárt út. Inkább maradj otthon mondja a piros riasztás. Néhány távolabb lakó gyerek sem tudott hazamenni. Aki így járt, az a kollégiumban maradt, ezért holnap este dolgozom, ügyeletben leszek.
Sejtettük tegnap, hogy a nagy széllel hófúvás jön, "építőanyag" pedig van bőven, de friss utánpótlás is. Csináltunk is egy forgatókönyvet, hogy ki mikor dolgozik vészhelyzetben. Főnök hívott, hogy lehet használni!
M. sem jön, Ausztriában is ugyanez a helyzet, nehezen járható utak, elzárt települések, főleg a határ mentén. Megbeszéltük, hogy nem kockáztat. Marad ő is otthon, így vagyunk biztonságban.
Ma egy téren mentem át boltba, és még ügyintézni. Visszafelé már térdig süppedtem. Fél óra alatt eltűnt az én jó kis még járható járdám!:-) 
Anyut elkísértem taxival délelőtt az SZTK-ba. Háztól házig vitte, most ez így volt célszerű.  Ez legalább elintézve, gyógyszer is itthon, enni is van mit.Fogyókúrám befejezve, de visszafogom magam. Pedig...!:-)))
Ahogy írtam holnap estig ki nem robbant otthonról engem senki. Akkor is csak a munkahely miatt megyek ki, ha már egyszer így alakul a szombat estém!



13 megjegyzés:

  1. Hóhelyzet nálunk ugyanaz, mint nálatok!
    Végig olvastam az elmaradásom: anyukádnak sok-sok pihenést, neked jó ügyeletet! Emlékszem 87 januárjában én is ott ragadtam Győrben a kolleszban hétvégére. S az volt a 4 év egyik legszebb emléke: sütöttek nekünk palacsintát, lekváros piskótát, rántott sajtot, s videóztunk egész nap!

    VálaszTörlés
  2. mekkora hó!!! és itt még mindig semmi. egész nap eső esett. még csak havas se. tócsák. de nekem nem is hiányzik a hó.nektek is kitartást hozzá.
    egyébként mintha nem is ugyanabban az országban élnénk - de még Pesttel se- időjárásilag.(még nem volt olyan, hogy utazásaim közben ugyanolyan időjárásba érkeztem volna, mint indultam.)

    VálaszTörlés
  3. Pest környékén ideális a helyzet, van is hó, meg nincs is :) de bevallom -bár tudom, hogy ilyen nehézségeket okoz- én vágyom az Édesapám által mindig emlegetett nagy havat.
    Édesanyádnak gyógyulást, Neked is minden jót!

    VálaszTörlés
  4. térdig érő hó , a vonatok meg 3 órás késéssekkel jönnek mennek (ezt sosem fogom megérteni, fél óránként jár a vonat, akkor melyik áll meg három órára, vagy mi van?, ez nem "késés" ez kimaradás, de mindegy

    VÉGRE IGAZI TÉL VAN


    Vigázzatok magatokra Mindenki!

    VálaszTörlés
  5. Hóhelyzet - gyönyörűségekkel!
    Tegnap unokáztam délelőtt, aztán elmentünk a gázlapért, majd Bicskére, mert ott állították át pb-re.
    Sötétban értünk haza, kapunkat belepte a hó - csoda szép volt - befagyott a zár, bagós ember kiolvasztotta -"ugye milyen jó, ha van nálam öngyújtó"?!
    Nagyon...
    Szóval hóhelyzet - egy üzemben lévő hókotrót láttunk, az sem tolt szinte semmit. Az M1-esen egy másik végigszaladt Biatorbágyig, aztán visszafordult - mindezt felemelt tolóval tette...
    Meredek hószegélyek, csipkebokrok, pelyhek, régi emlékeket idéztek.
    Ma nagy nap van - helyére kerül a konyhaszekrény következő része, korán keltem, hogy felszabadítsam számára a helyet...
    Már pattog a tűz, ír kávét kortyoltam - a romlás jele...
    Imádkoztam, hogy nyugalomban túléljük a hajcihőt.
    Merev a nyakam, alig tudok fordulni, de havat lapátolni szeretek!
    Szép napot kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Szép reggelt nektek!
    Élvezem a hóhelyzetet, szeretem a nagy havat, az igazi telet, a kemény mínuszokat.Nekem ez kell a télhez, és nem vagyok egyedül vele szerintem. Morgunk, morgunk, de ha nincs, mégis csak hiányzik.
    Aztán hozzátartozik, ahogy Márta is írja a begubózás, a benti biztonság élvezete.Ez az érzés arányosan emelkedik a kinti zordsággal.(Konyhaszekrényről várom majd a híreket.)
    Hogy minden menjen menetrendszerűen: kapar a torkom, most megteszem, amit kell. Tea kész, sál a nyakamon,C vitamin bennem, Oscillococcinumot is be a nyelv alá hamarosan. Aztán várok, és ezeket ismételgetem.
    Úgy egy hétig!:-)))
    U.i.: Felemelt tolójú hókotrókat én sem értem. ha már megy miért nem ereszti le. Magyarázatot hallottam. valahova siet, ahol nagyobb a baj, nem piszmog a viszonylag kis hóval. Végül is érthető, de nekem akkor sem elfogadható a látvány, de persze megértem. Nem csak az én bajom a nagy, van nagyobb baj is.

    VálaszTörlés
  7. Saci koleszos emlékképei tetszenek, Alizékhoz szerintem jutott egy kis hó, még ha dekorációnak is. Ugye?
    Mági, Nálunk anyu mesél a nagy gyerekkori havakkal, mikor szán elé lovakat fogtak.
    Kati, a közlekedés mindig leáll a hótól. Én nem tudom skandinávék hogy oldják meg!:-)Nincs nyafogás csak közlekedés!
    Márta, becsüld csak meg az az öngyújtós embert az öngyújtójával együtt! :-))) Ír kávézz továbbra is, nem olyan nagy az a romlás azzal a kis alkohollal.:-D

    VálaszTörlés
  8. ide is megjött a hó! és szép... (bentről legalább is, bár 1-2 fotó kedvéért kinyitottam az ablakot:)

    VálaszTörlés
  9. most vettem észre, te is irtad, "kitaláltad":)igen, gyönyörű "dekoráció" az "ablakkép":) folyton ott a szemem (meg az objektivom is olykor:))(bér csak kézzel tudom kezelni a zoomot:(

    VálaszTörlés
  10. nagyapáék télen, a hóban szánnal közlekedtek!:)

    VálaszTörlés
  11. Ozsernek innen üzenem, hogy nem tudom nála kommentelni, de innen üzenem az írására, hogy soha nem leszünk tökéletesek.Ilyen egyszerűen nincs.Meg egyébként is mi az, hogy valaki tökéletes? Milyen elvárásoknak felel meg? Legfeljebb elégedettebbek vagyunk önmagunkkal, de akkor már úgyis vannak más elvárások.
    Én azért úgy gondolom az elégedettség érzését minél tovább kell élvezni, igaz ez nem elhatározás kérdése, de hátha tanulható.Legalább egy kicsit.

    VálaszTörlés
  12. Aliz, kellett nektek már oda az a hó. Egyszerűen télen kell!
    Anyu sokszor elmeséli azt a lovasszános esetét, mikor őt pokrócba betekerve édesapja betette a szánba, és útközben elhagyta. Kétségbeesetten ment vissza keresni, de addigra már a korábbi vendéglátók bevitték a "kis csomagot" hozzájuk, mert már induláskor leesett anyu, és ők észrevették. Persze, kint álltak a kapuban, hogy jelezzenek nagyapámnak, hogy a kis Jutka náluk van. Azért elképzelem azokat a hosszú perceket, míg nem találta a hóban a lányát nagyapám.

    VálaszTörlés
  13. nálunk is ugyanez a helyzet, még a határt is lezárták este fél kilenckor. Mára már csak hideg van, de rendben lehet közlekedni.
    Gyönyörű minden, bár tegnap a hófúvás óriási torlaszokat épített. Rajtam kívül senki sem tudott elmenni dolgozni. Otthonról élvezték a bezártságot, kenyeret sütöttek, főztek, vártak haza engem, s többnyire csak az ablakból néztük a fortyogó telet! Így is szeretem! :)
    Kellemes hétvégét Nektek!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu