Fák között

Nagycenken a Széchenyi-kastély parkjában már sokszor mászkáltunk. Vonzanak az ottani ősi fák.
Míg sétáltunk, születésnapot szerveztünk, és  jött a gondolat, hogy vajon szeretnénk-e a jövőbe látni. 
Ha lehetséges lenne, vajon mit szólt volna a mostani ünnepelt fiatalkorában, hogy a kerek évforduló előtti héten éppen a nagycenki kastély parkjában lesz valakivel, és közben arra gondol, hogy kiket hívjon meg majd következő vasárnapra az ottani étterembe. 
Nem adatik meg ez a jövőbe kukucskáló lehetőség, és így jó! 
Mert ha beleavatkozhatnánk sorsunkba, a kellő tudás és  rálátás nélküli felelősség súlya állandóan ránk nehezedne. Ha nem, akkor meg előre tudni az élet végét olyan, mint rögtön elolvasni egy könyv utolsó lapjait. Az odavezető úton van a hangsúly, és ehhez olvasni kell a könyvet, vagyis végigélni az életet. 
Ebben maradtunk, és nem gondolkodtunk tovább.
A  fákat néztük, mert hatott ránk a látvány, és mivel éhesek voltunk, bementünk abba a bizonyos étterembe egy előszületésnapi "próbaebédre". 
Vagyis ezt láttuk volna évtizedekkel ezelőtt. 
Közben végigcsináltuk volna az éveket sokáig külön-külön, hogy megtudjuk vajon ki is az, akivel együtt  a fák közötti séta után próbaebédeltünk.