2011. november 9., szerda

Buszon

Míg utazom Balfra olyan, mintha moziban lennék. Rövid a film, 17 perces.
Nézem a tájat a buszból, és közben megy hozzá szöveg is. Nem a tájhoz illő természetfilmes aláfestés, hanem dokumentumfilmből vett hangrészletek. A mögöttem ülő két idős férfi beszélgetését figyeltem  egyik nap.



Végighallgatom az EU válságát, a görög helyzetet, majd szűkül a kör. Hazaérünk, a magyar helyzet is sorra kerül azzal, hogy elmondja térdprotézist 2018-ban kaphat, szürkehályog műtétre 2014-re jegyezték elő. 
Sóhaj! 
Vártam, hogy hozzáteszi: "Ha megérem!"
Hozzátette!



Utána még tovább szűkítették a kört, és az otthonról beszélgettek, a múltban kalandoztak. 
Hallom, hogy régen minden nőnek tudnia kellett kalácsot sütni. Nem is volt nő, aki nem tudott. Most már nem mindenki tud, de akkor volt otthon saját liszt, tojás és tej is. Szép világ volt! 
Sóhaj!
Leszálltak, az egyik táskájából rozmaring ág kandikált ki!

10 megjegyzés:

  1. örültem a rozmaringnak! szép poén!:)

    VálaszTörlés
  2. de jot mosolyogtam:)Koszonom!

    vasarklaskor , a penztarnal varakozva szoktam igy "hallgatozni", nem az, mert hangosan beszelnek:)
    legjobb mondatot valamikor nyar elejen csiptem el: egy konyvet nem lehet a boritojarol megitelni:) en eddig ezt nem hallottam, es nagyon tetszik azota is:)

    VálaszTörlés
  3. Alíz, sok kert van a busz útvonalán.Ott is, ahol leszállt. Valószínű a rozmaringgal ott volt valamilyen terve a férfinak. Tetszett az a szép rozmaringág és illett is hozzá.
    Lillácska, én is élveztem.
    Ágnes, nagyon sok humoros és komolyabb bölcsesség is elhangzik ilyen helyeken. Az ember ha akarja, ha nem de hallja, és vagy szórakoztató vagy elgondolkoztató.
    Szóval, nem lehet a borítójáról megítélni? Észben tartom!:-)

    VálaszTörlés
  4. Jó kis történet ismét.:) Én ezekből kimaradok, sajnos olyan a faluból a buszközlekedés, hogy ha nem lenne autóm nem tudnék dolgozni járni. Pedig régen, mikor nem itt éltem (nem mintha bánnám, hogy itt lakom) sokat buszoztam és nagyon jó volt.

    Ágnes, bevallom én vettem már könyvet úgy, hogy csak a borítót néztem meg.:)

    VálaszTörlés
  5. én mindig belelapozok, vannak könyvesboltok, ahol ezt nem kedvelik, viszont oda szeretek járni, ahol még hely is van leülni, olvasgatni:)szerintem a boltnak is megéri, igy inkább megveszem, ha...

    VálaszTörlés
  6. Szeretem az életképeidet. Olyan, mintha egy könyv fejezeteit olvasnám a valóságról, szép képekkel illusztrálva. Nekem is izgalmas bepillantani más életekbe, most meg még gyógyírként is hat.
    Mindenkinek, így nekem is, meg kellene találnia a maga "rozmaring-
    ágát".

    VálaszTörlés
  7. Kovtama, egy jó borító nagyon csábító tud lenni.
    Meghatározhatja a viszonyom a könyvvel. Az is érdekes, ha ugyanazt a könyvet más kiadásban, más borítóval olvasom vagy veszem a kezembe.Mintha más könyvet olvasnék, valahogy idegen.
    Alíz, én is szeretek beleolvasni a könyvekbe. Csak akkor nem teszem, ha ismerem a könyvet, és nagyon tudom mit veszek.
    Alterego, szeretnék neked gyógyírrel szolgálni, csak nem tudom hogy fogjak hozzá.Ha néhány életképem és a képeim azok, akkor örülök. Nagyon örülök!
    Életképekből állnak össze a napok,és tényleg bepillantás más életébe. Én is így vagyok vele.Ezért jók a blogok, szeretem én is az életképekkel tűzdelt blogokat.Számomra a legpihentetőbbek.
    Először úgy írtam, hogy szeretem az "életképes" blogokat. Aztán kijavítottam, mert mást is jelenthet!:-)

    VálaszTörlés
  8. én ezt hallottam a múltkor a buszon:
    "Minden gazemberségnek vége lesz egyszer."
    fogtam ezt a mondatot, eldobtam az eredeti politikai értelmezését, és azóta gyakran mondom magamnak, ha "nem szeretem" helyzetben vagyok... remekül beválik:)

    VálaszTörlés
  9. Kellenek a biztató mondatok.Ki így, ki úgy de megfogalmazza magának.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu