Estém

„…Legalább tízéves lehettem, ha nem több, amikor először kóstoltam igazi csokoládét. A varázslat azonban tovább kísért. Fejemben térkép helyett recepteket tároltam, a legkülönfélébb fajtájúakat; voltak, amelyeket elhagyott képes újságokból téptem ki forgalmas vasúti állomásokon, másokat alkalmi ismerősöktől csaltam ki, ismét másokat én tákoltam össze egymással feleselő elemekből. Egész Európán átívelő eszelős száguldásunkat anyám tervezte meg a kártyái, a megérzései segítségével, de horgonyaink az étlapok voltak; megannyi tájékozódási pont a kietlen határok körül. Párizs szagát a sülő kenyér és a criossant adja meg; Marseille-ét bouillabaisse és a pirított fokhagyma. Berlin volt az Eisbrei Sauerkrauttal és Kartofelsalattal. Róma a fagylalt, melyet fizetés nélkül nyaltam el egy parányi, folyó menti vendéglőben. Anyám sajnálta az időt az efféle tájékozódási pontoktól. Őt belső térképek vezérelték, számára minden hely egyforma volt. Már akkor is különböztünk egymástól. Nem mondom, amire lehetett megtanított: Hogyan lássak bele a dolgokba és az emberekbe, hogyan érezzem meg gondolataikat, a vágyaikat….”



( Joanne Harris: Csokoládé- részlet)

"...Az ablakok nyitva vannak, és a kereszthuzattól még hideg is volna, ha a tűzhely és a vörösrézedények izzása, az olvadó csokoládéból felszálló gőz át nem melegítené a levegőt. A csokoládé, a vanília, az áthevülő réz és a fahéj egybevegyülő illata sejtelmes és mámorító; Dél-és Közép-Amerika nyers földszagú ízeit, az őserdő forró, gyantás illatát idézi. Mostanában így utazom, ahogy valaha szent rítusaikban az aztékok. Mexikó, Venezuela, Kolumbia. Montezuma udvara. Cortez és Kolumbusz. A szertartásos kelyhekben az istenek eledele fotyog és habzik. Az élet keserű bűviatala..."

( Joanne Harris: Csokoládé- részlet)