Az utolsók harca ma este...

Régen volt úgy, hogy minden este TV-t nézek. Helyesebben egy-egy teljes filmet végignézek.

Ma, márc.15. kedd. 22: 10 Viasat3

Ma egy indián filmet.
Tudom, hogy ma Nemzeti ünnep van, természetesen nem ez a film jelenti  az ünneplésem.
Bizony, bizony, egy indián filmet nézek ( én!), az "Utolsó mohikán"-t. Tudom, vér is fog folyni, aki egy ilyen film elé ül le, az tudja, hogy az egykori véres valóságot is mutatja, sőt, talán a valóság még olyanabb volt. Dúl a csata angolok és franciák, huronok, sziúk és mohikánok között. Harcol fehér fehér ellen, indián indián ellen, és indián fehér ellen.
Ki várja ez egy indián regény feldolgozásakor, hogy csipkés-bársonyos lányregénnyel lesz dolga.
Van a filmben hősiesség, hit, erő, elszántság, becsület. Talán kicsit eltúlozva, kell a hatás is. És olyan jó, hogy ezeket a tulajdonságokat adják át  a nézőknek( olvasóknak) és nem a becstelenséget, a mindent könnyen feladást, az árulást.
Mindenki a maga támadó-védekező igazát védi. Van szerelem, romantika is, a film él ezzel az eszközzel, mert oldani kell a film durvább oldalát valamivel. Végül a film romantikus kalandfilmmé alakult Michael Mann rendezésében.
Női nézőkre is számítanak. Szerelem nélkül háborúzni sem lehetett. Sólyomszemet, a fehérbőrű, indiánok oldalán harcoló, fogadott fiú vadászt is megtalálja a szerelem, és a filmben az indián Unkaszt is. Az egyik romatikus szál a szép indián fiú és még szebb fehér lány bontakozó, tragikus szerelme. 
Lehet pityeregni, sőt, sírni  is a filmen, olyan igazi női lélekre vallóan. Már gyerekkorban is mikor olvastam a Nagy indiánkönyvet, sírtam Unkasz halálakor, átéreztem az apának, Csingacsguknak a fájdalmát, bosszúvágyát.
Kislánykoromban korán lefeküdtem a könyvvel, átadtam magam a könyv élvezetének. Kezdetben könyvtári, aztán saját példány volt. A könyvtárinak kissé dohos szaga keveredett az én néhány pattanásomat vastagon bekent kámforos krémmel. :-)Ilyen emlékek is vannak bennem régről ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Visszatérve a női nézőkre. A férfiak nem emo külsejű, lányos fiúk, hanem erős emberek, feszülnek az izmok, fénylenek a kékes-fekete szép, hosszú indián hajak, igaz, a nők szőkeségén is fénylik a nap. A táj vadságában gyönyörű.
Na, és a zene! Trevor Jones és Randy Edelman nagyot alkotott. Nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy ma este leülök a képernyő elé. A film és a zenéje erősen összekapcsolódik bennem, mélyen felszívódott, sokszor meghallgattam már. Íme, egy, mely egyértelműen számomra az Utolsó mohikán c. filmet jelenti, maga a főtéma.




És jöjjön a lágyabb vonal, mely szintén mélyen tud rögzülni. az andalító lágy, a bús, de szenvedélyes szerelem dallama.
Ma átadom magam ennek a filmnek.