Napok

 

Kapaszkodom a csészém fülébe egyedül a csendes reggelen a frissítő szellőztetés után, de már meleg radiátorokkal. Visszahúzom a függönyöket a becsukott ablakokra, kizárom a külvilágot egy kicsit.  A csészében benne van a napindítóm, elkeverem benne a kis tejet. Először ad egy kis mintázatot, utána elvegyül. Élvezem. Lassan iszom, nem sürgős.

Leülök a fotelembe, az ölemben a kávéscsésze, körétekerem az ujjaim, érzem a forróságát, és várom a nap kezdetét. 

Milyen lesz? Sok variáció nincs, valószínű olyan, mint a többi. Magamnak alakítom. Lesz benne  egy kis főzés, nem csinálok belőle nagy ügyet. Ebédelés, mosogatás, az a pár edény sem nagy dolog, még egy kávé jöhet délután, TV, könyv, blogok, számítópen a hírek olvasása, néha egy kis szundikálás. Porszívózni is kellene már. Honnan jön ennyi por a lakásba? Megfejthetetlen számomra. 

Ellenőrzöm van-e kenyerem, zsemlém, reggelikre valóim, az ebédhez is be kell néha vásárolni. Időnként boltba kell mennem. Fogytán az olaj és a paprika, el ne felejtsek venni. Kellene listát írni, de nem teszem. Bízom a memóriámban, aztán jön a meglepetés már itthon, hogy mit felejtettem el. 

Kis dolgokból felépítem a napom, rutinom van benne, begyakorlott mozdulatokkal építek, kirakom, mint a puzzle-t. Ha estére kimarad pár darab is, nem bánom. Holnap is nap lesz, és azután is.

Régen, míg dolgoztam, csak a délelőtt volt az enyém, abba kellett sűríteni a teendőim,  és az idősödő anyunak való segítést. Benne volt a fejemben közben a munkahely, mert a délutánt és az estét ott töltöttem. Csak akkor tudok lenyugodni, ha a munkán túl vagyok. Ez nálam már késő este volt, miután hazajöttem. 

Délelőtt volt bennem egy kis szorongás is mindig a délutáni és az esti teendők megoldása miatt. Nem volt jó, nem szeretem a szorongást bármi miatt. Gondolkoztam a munkahelyi megoldásra váró feladatokon az itthoni tevékenységeim közben is. Manapság már ez elmarad, és így sokkal könnyebb. Sokkal-sokkal könnyebb.