2014. december 23., kedd

Advent 23.

"És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük. "
Lukács 6, 31.


Az ünnep felfokozott érzései közben, mi mást hozhatnék most, mint  a fenti sort. Főleg a türelemre gondolok, a nyugalomra, az elnéző megbocsátásra. Most érzékenyebbek vagyunk, és ha valami nem úgy sül el, egy évig hordozzuk magunkban. Persze, hogy egész évben helyrehozhatjuk, de az ünnep nem véletlenül ünnep. Kell hozzá önfegyelem is, némi alázat, lemondás más javára. A " veszteség " látszólagos, valójában nyerünk.
Kisült még két püspökkenyér, a fa a helyén áll, minden megvan az ünnepi vacsorához, tiszta az ágynemű, ajándékok becsomagolva.
Még hátra a fadíszítés, egy utolsó porszívózás, egy utolsó boltba menés, anyunak némi segítés, aztán befejeztem mindent. Eljutok arra az emlegetett pontra, hogy ami nem készült el, annak nem is kellett, de általában úgy érzem, minden rendben. 
Aztán elolvasom még egyszer a fenti sort, hogy tényleg rendben legyen minden, és az egomat elküldöm. 
Ne tébláboljon itt...


4 megjegyzés:

  1. Igen, végül testünk-lelkünk ünneplőben... Itt még messze vagyok tőle! Bőröndök csomagolásra várva, Lucie holmijai kicsit még szerteszéjjel. Holnap reggel indulás, és vissza csak 2-án, ha minden igaz lesz, ahogy terveztük.
    Mégegyszer boldog együttlétet szeretteiddel ezeken a szép napokon (is)!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!!!!! ♥
    "az egomat elküldöm.
    Ne tébláboljon itt..."---erre nagyon igyekszem figyelni!!!!

    VálaszTörlés
  3. En is valahol itt tartok, utolso simitasok, de a faval elonyben,mar hetek ota all.Itt ez a szokas.
    Es koszonom itt is a lapod!! es elore is Boldog Nevnapot!:)(mert jobb megkoszonni sokszor, mint egyszer sem:)

    VálaszTörlés
  4. Mindenki célegyenesben.
    A TV reklámok vannak tele gyomorsavcsökkentő és emésztést javító szerek reklámjaival. Előretekintő, segítő szándékú üzlet! :-D
    Csendes kint az utca, az emberek behúzódtak a napi szaladgálás után. Sokkal több mentő rohangált viszont egész nap, -sőt tegnap is-, mint általában.
    A buszon olvasgattam az ünnepei menetrendeket.Velem szemben buszmegálló, látom, ahogy eltűnnek a járművek.
    Beállítom a mobiltelefont, nehogy elaludjak, és lemaradjak a legközelebbi bolt friss kenyeréről holnap reggel.
    Feltöltöttem mécsesekkel a kis fonott kosárkámat, melyben a muníciót tartom.
    És csodák csodája, volt délután 2 óra szabadidőm a porszívózás után, melybe belealudtam kitekeredve a fotelban, megfájdult a nyakam, de nem bánom!
    Köszi a névnapi jókívánságot!
    Szép ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu