2014. december 19., péntek

Advent 19.

Megkezdődik a szünet( én ma már szabad vagyok), a munkahely fenyőfája már leszedve, a díszek eltéve jövőre.
Az otthoni karácsony előkészítése most kezdődik igazán, most írtam meg a listámat is, hogy minden fontos végül meglegyen. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig sikerült is mindennel végezni. Amivel nem, az bizonyára nem is volt fontos. Legalábbis mindig így döntöttem az utóbbi években. :-)
Már kaptam is ajándékot, adtam is, és még van, aminek beszerzése hátra van. Van is már sütemény, és még van hátra sütés is. Nem akarok sok édességet készíteni, el is határozom, aztán a vége mindig az, hogy már megint túlzásba estem.Valószínűleg azért alakul így, mert bennem van a félsz, hogy nehogy ne jusson bárkinek is.
Vagyis minden olyan, mint máskor, van amivel végeztem, van ami előttem van, van aminek a közepén vagyok, van nyugalom is, szorongás is. 
Mégsem minden ugyanolyan, mert a lelkem emelkedettebb hangulatban van.



6 megjegyzés:

  1. Én is mától vagyok itthon és HURRÁ! Örülök,hogy te is!
    "eddig sikerült is mindennel végezni. Amivel nem, az bizonyára nem is volt fontos. Legalábbis mindig így döntöttem az utóbbi években. :-)"---szintén én is.:)
    Itt szépen süt a nap, így azt hiszem néhány ablakot le fogok tisztítani,de nem esem túlzásba.:)
    Ráadásul 10 fok van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt most 15 árnyékban. Most jöttem meg, vastag kabátban voltam a buszon cuccokkal. Nem bánom már, hogy itthon vagyok.
      Túlzásokba ne ess! :-)))
      Csendben megjegyzem, az én ablakom marad ahogy van! Más egyéb teendőim vannak. Az ablakpucolás bekerül a nem is volt olyan fontos kategóriába! :-D

      Törlés
  2. Az ablakpucolás mindig eszembe jut, valahányszor kinézek rajtuk... Aztán csillapul a kedélyem és az ablakok se lesznek tisztábbak...
    Kivánom, hogy használd ki a szünet megkönnyebítő lehetőségeit! Nálam holnaptól kezdve családi a program, de a tervek szerint szerdától a jövő évig nem itt. Azért addig elköszönök még a blogomon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feldíszítettem egy kis előkarácsonyfát( pár duci gally és izzósor) az asztalomon. Most porszívózás, aztán meglátom, az első szünetes napot talán meg kellene ünnepelni egy kis lassulással. :-D A délelőtt úgyis mászkálással telt, önjutalmazás lesz késő délutántól!
      Csak csillapodjon a te kedélyed is, majd lesz valami az ablakokkal vagy egy jó kis tisztító eső, ami persze maszatosabbá is tehet vagy semmi sem történik. És akkor mi van?
      Jó családozást kívánok!!!

      Törlés
  3. Ezen a héten én is olyan voltam, mint a gyerekeim: számoltam a napokat, hogy még mennyit kell dolgoznom! :-)
    Most 6 gyerek zsibbong a konyhában, mézeskalácsot sütnek. A héten mi már egy adagot készítettünk a suliba és a barátnők kitalálták, hogy együtt is milyen jó buli lenne sütni. Én meg nem vagyok elrontója semminek Azt hiszem az ablakpucolás megint elmarad! :-)
    Szép hétvégét, jó készülődést! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, számoltam én is, mert kell az előttünk álló ünnepre koncentrálás.
      Én egyedül szoktam sütni, pedig jó lenne, ha többen lennénk.Ki kell találnom valamit jövőre. Aztán lehet, hogy marad minden így, de az együttlétek öröme fontos.
      Hasznos, de szép, nyugodt hétvégét!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu