2013. január 6., vasárnap

Könyvtárban


Korábbi idő híján, határidő szorításában szombat délelőttre halasztottam a könyvtárba menést.
Már korábban is akartam olvasni a Márta által is említett : Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, nyugatról utak, Keletről folyó, továbbá Varga Lóránt: El Camino Kis Titkok könyve c. művét. Ez utóbbi az előzménye az én karácsonyra kapott könyvemnek. A Márta által ajánlottra pedig először akkor figyeltem fel, mikor egy idézetet hozott belőle a blogjára. Akkor került be a cím a sárga füzetembe, és most a könyvlistáján is viszontláttam.
M. a német és francia könyveket nézegette, kivettünk neki is pár könyvet, de úgy döntött, hogy ő is beiratkozik majd az itteni könyvtárba. Jól felpakolva hazajöttünk.
Ebéd után betettem desszertnek a sütőbe almát egy kis mandulával, mazsolával, dióval és fahéjjal megszórva, mézzel megcsurgatva.
Én azt hiszem a megbecsülendő jó percek közé tartozik az, amikor a már illatozó almára várva a fotelokban elhelyezkedve belelapoztunk a frissen kihozott könyvekbe, és egyet kiválasztva azonnal elkezdtünk olvasni.



14 megjegyzés:

  1. Nekem is akkor volt nagy kedvem minden mást olvasni anno, amikor vizsgaidőszak volt.Mindegy mi, csak ne tankönyv legyen!:-)
    Köszönjük a ránk gondolást! Viszont!:-)

    VálaszTörlés
  2. Ilyen finomságot készített karácsony előtt egyik vasárnap délután - majd leült olvasni, míg megsült a csemege.

    VálaszTörlés
  3. tegnap este és ma délután is a könyveink között válogattam,hogy mit is kezdjek le,de venni is fogok könyvet, ez az én egyik szenvedélyem..:)Hjajj!

    VálaszTörlés
  4. Természetesen Éndrágám kigondolta és megvalósította. Nekem az élvezet jutott.

    VálaszTörlés
  5. Ez mind nagyon jó dolog! A könyvek, az olvasás, a nyugalom, a sülő alma illata. Szeretem az ilyen nyugodt délutánokat, nagyon jól feltöltenek.

    VálaszTörlés
  6. Ma egész nap esett, így beszorultunk a négy fal közé és követtünk bennetek! Mindenkinek más olvasnivaló jutott: kinek a tankönyv, kinek egy magazin, kinek egy újra elővett agyon olvasott regény. Desszert nem készült, bár ha előbb olvasom a bejegyzésed akkor kipróbáltam volna. Na majd legközelebb! :-)

    VálaszTörlés
  7. Veszek is könyvet, de nagyon szeretem a könyvtárat. Inkább könyvtári könyveket olvasok, mindet, amit el szeretnék olvasni megvenni nem tudom.
    Vagy már nem kapható, drága is, és tárolni is kell.Csak a számomra nagyon fontosak vannak meg saját példányban is az újak közül. Mikor még felhalmoztam sok könyvet a számítógép előtt, akkor megalapoztam a könyvtáram.

    Saci, az almát szeletekre vágom, kivajazott tűzálló tálba teszem. Rászórok mazsolát, diót, mandulát( ami otthon van éppen vagy mindet)kis fahéjat, mézet és összetört csokidarabos Győri kekszet. Szerintem az a legjobb rá, jó omlós.
    Be a sütőbe, kb. negyed óra alatt kész.
    Az sülő almaillat télen különösen jó érzést ad.Mellé könyv, hmmm.
    Köszönöm, hogy írtatok.
    Ma nehéz napom volt, anyu kórházba került, mentem hozzá, bevittem dolgokat, eső szakadt, utána este 10-ig dolgoztam a vasárnap ellenére. Ma nem tudtam olvasni, nem volt idő és nyugalom sem, talán most egy kicsit, hazaértem a munkából már.
    Csendre, könyvre van szükségem és a fürdőszobámra.

    VálaszTörlés
  8. Veled érzek!

    A megbékélést adja a csend, amikor keressük sajátmagunk köré rajzolt körünk középpontját...

    VálaszTörlés
  9. Először,ami a legfontosabb: hogy van anyukád?????Nehéz időszakok ezek,jól tudom,átéltem.Nekünk már egyik oldalról sem él szülő.

    Én sem veszek meg minden könyvet,félreérthető voltam,de úúúgy szeretem!Viszont nem akarok már felhalmozni.

    A receptet köszönöm,ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  10. Anyu jól van, azt hiszem a trombózisnál fontos, hogy időben kapjon segítséget, nehogy bekerüljön a véráramba a vérrög.Ilyenkor jó, hogy közel vagyok. Mikor panaszkodott, akkor rögtön indulás az ambulanciára.Elég jól van most, kedve is jó, jól is aludt. Minimum egy hétig lesz benn, de csütörtökön lesznek a nagyobb vizsgálatok, addig vérhígító stb. akkor tudunk többet.
    Én is így vagyok nyugodt( ő is), hogy bent van.
    Mammka, gondoltam, hogy nem veszel meg minden könyvet, és a könyvesboltban való mászkálás az öröm mellett kínlódás is, mert mennyi mindent ott kell hagyni.
    Flora, folyik a "középpontkeresés".:-)
    Köszönöm a jókívánságokat mindnyájatoknak.

    VálaszTörlés
  11. :)
    " a könyvesboltban való mászkálás az öröm mellett kínlódás is, mert mennyi mindent ott kell hagyni."--már nem kínlódás. Olyan érdekes,hogy amilyen gyüjtögetős voltam ,még nemrégen is, valahogy az utóbbi 2 évben? nem fáj,ha ott kell hagynom valamit.
    Erről lehet,hogy külön írok nálam.

    VálaszTörlés
  12. Mammka, annyira ezt érzem én is. Már nem akarok gyűjteni! Talán csak a könyvesboltban érzem azt, hogy jó lenne hazahozni valamit, amit otthagyok. Máshol már nem.
    A tárgyak elveszítik lassan a jelentőségüket.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu