2012. január 27., péntek

1 évvel idősebb




Ha az ember születésnapja hét közepére esik, vagyis  munkanapra, mikor délelőtt ráadásul értekezlet  is van ( Halleluja!!!), ahol ő a jegyzőkönyvvezető( What a wonderful life!!!), majd délután is munkára fogja magát este 9-ig( Ez az igazi születésnap!!!), akkor szervezést igényel az "ünneplés".
Időben előre kell hozni vagy eltolni a jeles dátumról való megemlékezést, adott napon pedig messenger, facebook, telefon és a kollégák jókívánságai is. Nem mintha kiprovokáltam volna, de van, aki tudja, és figyelmes volt, tehát köszönettel álltam elébe. :-)
Ajándék nem igazán pénzben mérhető:
Anyu csinálta töltött káposzta előző hétvégén, kolléga által kivágott képeslap. Férfiember kolléga kreatív kézügyességét dícséri, kirigaminak hívják. Ez is japán mint az origami, csak nem hajtogatás, hanem főleg szikével történő vágás. Van kocsi hátuljába rejtett meglepetés virág, vén fejemnek plüssmaci, jó szó, puszi, bölcsességek könyvben is, humor is csak úgy szájból. Volt egy rózsaszín gyertya is a sütin, mert ugye lány az újszülött, és azért egy, mert az adott számú úgysem férne már el!:-)
Vasárnap is lesz még egy kis ünneplés, mivel M. akkor tud jönni. Ahhoz képest, hogy egy zsúfolt hétköznapra esett a szülinap, és az évek múlásával ember már annyira nem is igényli az ünneplést, mert inkább csendesen elmélázna rajta. Mégis  ez a hét erről szólt. Tulajdonképpen jó volt így is, miért is tagadnám.:-)

29 megjegyzés:

  1. " Kivanom,hogy legyen meg, sok ilyen szep napod"

    Szeretettel,
    Eniko :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva, akkor még egy szál - virtuális - virág (az én egyik kedvencem a frézia)! Légy boldog, minél többször!

    VálaszTörlés
  3. A sok munka ellenére szép lehetett,a sorokból kiérződik....Isten éltessen!!!!!Én is 1 szál gyertyát rakok már..:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Niqoe, Flora!
    Köszönöm szépen, jól esnek a gondolataitok,tudtam, ha írok a szülinapomról, akkor kapok még jókívánságokat,:-) mégsem hallgattam ez a mostani hét eseményeit éppen a blogomban.Olyan nehéz hetek voltak/ vannak főleg a politika miatt, talán kell is.
    Fréziát én is szeretem, az már olyan tavaszias, így a kemény éjszakai mínuszokban.

    VálaszTörlés
  5. Mammka, közben te is írtál, míg én is, ezért nem vagy az előző megszólítások között.Köszönöm szépen.
    Te is egy szál gyertyát? Jól nézünk "miki"!:-)))))))

    VálaszTörlés
  6. Kedves Kovtama, neked is köszönöm!:-)
    Közben nézem az írásom, és látom, hogy megint jóval hosszabb lett, mint szeretném. Még vannak feladatok a tömörítéssel, lényegkiemeléssel kapcsolatban. Remélem, van már rá pár évem!:-)addig marad a szószátyárság.
    Flora, akartam írni, de lemaradt, hogy kaptam nárciszt is, és odaképzeltem mellé a fréziádat.Két a tavaszi együtt. Tényleg megtettem, ahogy elmentem az asztalom mellett!:-)

    VálaszTörlés
  7. ...;es a hirek is jobbak,hogy jobb kedved lehessen ebbol a szempotbol is!;0 (vagy nem?)
    boldog napokat!!!

    VálaszTörlés
  8. Aliz, jobbak, és próbálom hinni is. Volt viszont pár nap, ami nagyon meggyötört, még aludni sem tudtam jól.

    VálaszTörlés
  9. Szeretettel küldök egy nagy ölelést. Bár inkább élőben tehetném!

    VálaszTörlés
  10. Boldog születésnapot kívánok! Minden jót, amit elképzelsz magadnak!! Tervek, álmok megvalósulását!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon helyes, hogy írtál a születésnapodról, én nagyon szeretem a születésnapokat, a másokét is, a magamét is.
    Nagyon jó, hogy vagy, Isten éltessen sokáig!

    VálaszTörlés
  12. Jutottál eszembe, írtam is emailt, és ha megnézed a képtáramban a virágokat, ott is találsz ám utalást! (Megelőlegeztem a napot, igaz.)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Vízöntő-társ!

    Sok szép évet és teljes életet kívánok Neked.

    (Persze Pál Feri atya gondolataival)
    http://www.youtube.com/watch?v=SIEy-BxEQaA

    VálaszTörlés
  14. Nagyon örülök, hogy nem titkoltad előttünk boldogságod okát, megosztottad velünk, részesei lehettünk.
    Sok boldogot!!!
    :)

    VálaszTörlés
  15. Györgyi, köszönöm szépen, és viszontölelés!:-)
    Tipitá, lassan el kezdene erre az évre többet tervezzek, de egyelőre nem megy. Talán hagyni kellene, hogy jöjjenek az események csak úgy.
    Márta, te is jó, hogy vagy! Napi jóság vagy számomra. Ha aznap éppen nem írsz, az előző napokat nézegetem továbbra is.Mások szülinapja jobb, de most tetszett az enyém is.
    Stali, mikor olvastam, hogy van tőled e-mailem, mentem is olvasni.Köszönöm! Így jár, aki pár napig nem megy az e-mailes ládája felé. Bocsánat.:-)
    Marvin, Vízöntőtárs! Köszönöm a meghallgatásra szánt ajándékod. Neked mikor van? Ha nem akarod megírni, úgy saccra kb. mikor pontosan?:-)Mindegy is, a Vízöntők valahogy megértik egymást.Van egy ismerősöm, aki elgondolkodva megkérdezte egyszer, hogy milyen jegyben születtem. Mikor megtudta, akkor annyit mondott: "Most már értem!"
    Ő is Vízöntő, és érezte, hogy mi nagyon egy hullámhosszon vagyunk valami miatt, jobban min t ő bárki mással.Vízöntő a Vízöntővel úgy tapasztaltam mindig is harmóniában.
    Mónika, köszönöm, megosztottam, igaz,gondolkoztam megtegyem-e, de nem túl sokat!:-)

    VálaszTörlés
  16. Még nagyon sok ilyen szépet! Isten éltessen kedves Éva!

    VálaszTörlés
  17. Születésed Napja alkalmából további szép napokat, s azután is sok-sok évet kívánok, jó egészséggel, boldogsággal!!! Szeretettel:Irén

    VálaszTörlés
  18. Nem régen olvastam valahol, hogy a születésnapok valószínűleg jót tesznek az egészségnek, mert azok élnek legtovább akiknek a legtöbb volt belőlük :-)))

    VálaszTörlés
  19. Nagyon Boldog Szuletesnapot Kivanok Eva!:)megkesve is:)

    VálaszTörlés
  20. tényleg egy napon van a születésnapod a lányoméval?:))))ISTEN ÉLTESSEN!:))**

    VálaszTörlés
  21. Ágnes, köszönöm.
    Katalin, jan. 25-én van a szülinapom!Mikor van a lányodé?

    VálaszTörlés
  22. Kedves Éva!
    Szeretettel gratulálok, az Isten éltessen sokáig, sok ilyen kedves köszöntőd legyen még sok- sok születésnapodon !:)

    VálaszTörlés
  23. Fényt és meleget,esőt,havat ,ha szereted,vigasságot minden napra,egészséget a holnapokra,évekből legyen eleged,ezt kívánom a születésnapodra,szeretettel !

    VálaszTörlés
  24. Legjobban azt a töltött káposztát irigyelve kívánok neked számos boldog évet Éva!
    Nekem már ilyen ajándékom sosem lesz....

    VálaszTörlés
  25. Éva,jozseva,Márta, nektek is nagyon köszönöm. Most tanulom meg igazán megbecsülni azt, amit kapok, amit még kaphatok.Nem szabad félni az elfogadástól, tudni kell ezt is kezelni, semmiféle szemérem-féle nem tarthat vissza attól az örömtől, amit kaphatok, és ami öröm lehet az adónak is.
    Mindig jelen van a jó, csak fogadni kell.

    VálaszTörlés
  26. Kedves Éva,

    Gyönyörűszép heted volt, igy a leirásokból...szeretnek Téged nagyon az emberek, Éva...csodálatos ajándékokat kaptál a szeretteidtől...

    ...én is kivánok Neked még sok boldog születésnapot eltőlteni erőben és egészségben, szeretteiddel együtt...

    Üdv.
    Piroska

    VálaszTörlés
  27. Piroska, köszönöm a jókívánságod.
    Inkább visszafogott vagyok mint nem, és hálás lehetek, hogy mégis így alakul az emberekkel való viszonyom.Gyorsan mindig nyitok, mielőtt elengedném magam mellől az embereket. Tehát én is teszek érte, szerencsére ők is.:-)

    VálaszTörlés
  28. Picit késtem csak: Nagyon Boldog születésnapot kívánok!
    A gyertyák meg szaporodnak....Sajnos...

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu