2011. április 24., vasárnap

A tó

Húsvét van, a szokásos módon zajlik.Az együttlétre helyeztük a hangsúlyt, ajándékozás is mellőzve, csak éppen jelképesen valamit. Nem ez a lényeg .Az valahol egészen máshol van.
Közben élmények feldolgozása folyik. Szeretünk Csehországba menni.Ott voltunk a Húsvétot megelőző 3 napban, azért volt csend a blogomban. Szép élményeink vannak az országgal kapcsolatban, újakat is gyártunk.
Prágába bármikor szívesen megyünk, de kisebb, nagyobb helyekre is, a tájat is élvezzük. Csinálunk előre is útvonalat, de hirtelen ötlet is jön. Mint például az én ötletem két tervezett hely( Opava és Bruntál) között. Láttam a térképen egy tavat reggel kávézás közben....


Tenni kellett egy kitértőt érte, de ha tó van a közelben, oda kell menni, meg kell állni, lábat lógatni, sétálni a  partján, megmászni a köveket. Ha van egy templom is a tó mellett, egy kis temető is a tó partján( micsoda hely a végső nyugalomra!), akkor még inkább érdemes megállni.



Mert nemcsak az ismert turista helyek vonzanak. Leginkább a hirtelen ötlet és megvalósítása az, amire emlékezünk később, ami nem is volt tervbe véve.
Soha nem hallottunk Leskovec nad Moraviciről. Miért is hallottunk volna? Le is írtam a nevét, miután elhagytuk, nehogy elfelejtsem. A név lehet, hogy feledésbe merül, de a színek, a látvány nem. Fél órát voltunk ott, de mélyen rögződött.
Vannak még hirtelen jött ötletek, élmények melyek a 3 nap alatt történtek, amit majd elhozok a blogba. Mert letisztul az út, van, amire később is erősebben fogok emlékezni, mint a többi látványra. Ez a kis tó már biztos, hogy ilyen lesz.
Még annyit! Körbe jártam a templomot. Figyeltem, kerestem  a kis részleteket a fala melett, és meg is találtam őket!:-)


Elég két locsolókanna, falnak támasztott seprű, hogy valami meghitt, otthonos varázslatban legyen részem.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon kellemes es boldogsaggal teli Husvetot kivanok neked Eva!

    VálaszTörlés
  2. ...a kepeid gyonyuruek!kivancsian varom a tobbit. :)

    VálaszTörlés
  3. Ó, hát még valami közös... Egyszer voltunk mi is Csehországban, a fő úticél persze Prága volt, de odafelé megálltunk Krumlovban, Ceske Budojoviceben - itt készül a Koh-i-noor ceruza, vettünk is a márkaboltban eredetit!-, visszafelé pedig útba ejtettük Telc-et (micsoda ékszerdoboz!) meg Kutna Horát. Feljegyzem a te helyeidet is, hátha egyszer még megyünk... Nagyon szépek a fotóid, a bádogkannás főleg.

    VálaszTörlés
  4. Kellemes Húsvétot kívánok
    csodálatos helyen jártatok, és csodálatos képeket sikerült ismét készítened, az a tó varázslatos tényleg

    VálaszTörlés
  5. Katalin, majd hozok képeket még!Neked is áldott ünnepet!
    Nóri, sokszor voltunk Csehországban, gyönyörű helyeik vannak. Az általad felsorolt helyeken is jártunk.Telc is egy ékszerdoboz, aludtunk is ott egyszer, hogy este is lássuk.
    Cesky Krumlov pedig egy csoda. Nem tudom ki volt ott, de Cesky Krumlovot nagyon ajánlom!!!Nóri, látom, ti is voltatok ott.
    Általában gyönyörűek a főtereik.A legkisebb városé is.
    Majd felsorolom, hogy most milyen útvonalat követtünk.
    A másik Katalinnak is szép ünnepet, és örülök, ha tetszenek a képek. Említettem, hogy szép helyeken játunk.
    Eredmény: Szép képek készülhetnek!:-)
    Az egyik képen ott van a terepjáró, kényelmes szandálom. Nyárias meleg volt. Rövidujjú blúzokban és szandálban, mezítláb voltam a 3 napban.Így is melegem volt.
    Fotók szempontjában pedig meg kell említenem, hogy nagyon szépek, tiszták voltak a színek.

    VálaszTörlés
  6. Nem csak megosztod az élményeidet velünk, hanem mindig kapunk jó ötleteket is.A fényképeid kifejezetten csábító erővel bírnak.Csehországban vagy harminc évvel ezelőtt jártunk, ideje felújítani az emlékeket :-)))

    VálaszTörlés
  7. Tovabbi szep Husveti Unnepet Kivanok Neked es Csaladodnak!

    Nagyon szepek, lenyugozoek a kepeid, en 2 to kozott elek, valami varazsuk van azt hiszem:)

    VálaszTörlés
  8. Alterego! 30 éve? A szép emlékek időtállók. Én azt hiszem 30 év után mégis ideje újra menni, ha tehetitek. Szerintem meglepődtök, hogy mennyi szép, rendezett helyet találtok.
    Ágnes, a víznek, magának varázsa van. Egyszerűen kikerülhetetlen számomra, hogy ne menjek közel, ne érintsem meg, és ne nézzem hosszan.
    Két tó között élni, látni őket, és figyelni a partján és a víz felszínén az évszakok változását, az egyik legszebb dolog lehet.

    VálaszTörlés
  9. Éva, nagyon örülök, hogy ilyen kellemes kirándulásban volt
    részetek!
    Tetszenek a képek, örülök, hogy
    megmutattad. Nem jártam erre,
    csak Prágában, de már az is
    régen volt.

    VálaszTörlés
  10. Szia Éva,

    mi is csupa ilyen hirtelen jött-tel boldogítottuk magunkat a napokban. gyönyörűek hozzá a képeid is!

    VálaszTörlés
  11. Igen, körbejárjuk, és meglátjuk.

    VálaszTörlés
  12. M. láttam a képeidet, és nagyon jók.Szép napok vannak mögöttetek.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu