2011. április 14., csütörtök

Civitas Fidelissima


Ritkán hozok városomról képeket. Mert annyira természetes minden napjaimban a jelenléte, hogy eszembe sem jut.
Szombaton  sétáltunk fényképezőgéppel a kezünkben. Máskor is szoktunk, főleg M. miatt. Bejelentette már többször, hogy itthon érzi magát a városban, de képes idegenként is sétálni. Én is a gépemmel úgy néztem ki, mint egy turista, egészen jól elvegyültem közöttük. Senki nem mondta volna meg, hogy nem az vagyok.:-)
Furcsa állapot ott élőnek turista szemmel nézni  egy várost. Van amikor tudatosan így járkálok. Olyankor valamit át kell kattintani bennem. Van egy képzeletbeli gomb, amit meg kell nyomni.
Akkor szoktam észrevenni apróságokat, és képes vagyok turistaként andalogni.

21 megjegyzés:

  1. '99-ben jartunk Sopronban es 2003-ban, de akkor tel volt.Sok macskakoves utcara emlekszem,mert magassarkuban voltam:D de a varos hangulata , a sok szinte tobb nemet szo, mint magyar, magaval ragado volt.
    Ez a megfigyelesed, hogy rendes lakokent mennyire nem latunk ott, ahol elunk, ez nagyon erdekes es nagyon tetszik, ki fogom probalni en is.Csak a celpontokat latjuk, ahova igyekszunk es ahhoz az eszkozoket.
    Koszonom ismet!

    VálaszTörlés
  2. De jó! Csak a Vollner udvara szokott kimaradni egy-egy "beszaladok körülnézni" sétámból, köszi, hogy ismét körbemehettem.

    VálaszTörlés
  3. Nézz be hozzám, játékra szeretnélek invitálni... :)

    VálaszTörlés
  4. Szép városod van! Amikor ott voltam nekem is nagyon tetszett. Meg rengeteg képeslapom volt, mert nagyapa volt ott a szanatóriumban, és küldött lapokat. Így a fontosabb nevezetességeket már régen ismerem.

    VálaszTörlés
  5. Ó, köszönöm a kirándulást! Mi minden évben megyünk 1x-2x, látogatóba az egyetemi csoportársainkhoz, a "botankertbe", meg a Harrerbe is most már...

    VálaszTörlés
  6. Ágnes, nem is nagyon tudok magassarkú cipőben járni. Az itteni macskaköveken pláne nem.Marad a majdnem lapossarkú, különösen ha sietve a belvárosban megyek.
    Német szó? Az van bőven a határ közelsége miatt.Már nem tűnik fel.
    Ha nem helybélivel, vendéggel sétálok a városban, akkor képes vagyok én is átvedleni turistává. Az ő szemével is nézek, hogy észrevegyem azt, amit érdemes megmutatni.

    VálaszTörlés
  7. Stali, azt a figyelmes szemed!:-) Kiszúrtad a Wollner udvarát is azonnal.:-) Te már lassan úgy amúgy is járkálsz itt, mint helybéli.

    VálaszTörlés
  8. Joe bácsi, voltam nálad, köszönöm.Egy kis idő, és hozom a képeket.

    VálaszTörlés
  9. Tipitá, régi képeslapok? Micsoda emlékeket idézel bennem! A régi képeslapok jó érzéseket keltenek bennem.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép... Hálás lehetsz, hogy ilyen gyönyörű helyen élsz:)

    VálaszTörlés
  11. Nóri,régen voltam a "botankertben", kellene tennem ott is egy kört?
    Harrer?
    Szeretem a hangulatát, szoktunk néha menni.Este különösen jó, látni a nagy ablakokon át a kinti fényeket. Karácsony táján is voltunk, külön varázsa volt az ottlétnek.

    VálaszTörlés
  12. Csillagos, minden hely szép, ha kapcsolódunk hozzá. Sopron egyébként is vonzó a turisták számára is. Ezért írtam, hogy helybéliként vagy turistaként is járom a várost. Megszoktuk a nyüzsgést, az idegenek jelenlétét, hogy segítséget kérnek, hogy bámészkodnak, hogy nehéz parkolni...De így jó, így színesebb minden.Jó házigazdának is lenni.

    VálaszTörlés
  13. Szeretem ezt a várost. mindig felmerül, hogy valahova a környékre költözünk, munkahely miatt is. Emlékszem osztálykiránduláson itt vettem Vivien Leigh életéről könyvet.:)

    VálaszTörlés
  14. Az előbb elfelejtettem írni, hogy az a föggöny nagyon széééép!!

    VálaszTörlés
  15. Ili néni, irta.Amikor megkaptam Édesanyám szerény lakóházáról a felvételeket, rögtön láttam, hogy a képeket olyan enyén készitette aki látja az értékeket a multban.Könnyes lett a szemem, mertigen csak felidézte bennem Édesanyám emlékeit./pl: a folyosó kövezete, a ház szám kiexponálása, a bejárati kapun lévő rács stb.Hálásan megköszönöm, értékelem a tudását, az érzékenységét a szépre, érzelmileg nekem sokat adott, kedves Évike.

    VálaszTörlés
  16. Kovtama, sokan költöznek ide az ország különböző részéről egy esetleges osztrák munkahely miatt. Sokan dolgoznak ott, de itt Sopronban is.
    Pl. az én munkahelyemen is van Békés megyéből valaki. Hiányzik nekik az otthon. Az otthoni otthon azoknak, akik pl. albérletben laknak itt. Sok mindent meg kell tenni a családért, a megélhetésért.
    Milyen jó emlékeid vannak Sopronról! Pl. egy könyv is lehet, amit itt vettél.
    Ahogy olvasom elég sokaknak emlékezetes a hely, ha jártak már itt, hiszen tipikus kirándulóhely.Ausztria közelsége is vonzó. Egy napos kirándulásokra át lehet hozzájuk menni úgy, hogy itt szállnak meg a városban.

    VálaszTörlés
  17. Tipitá, örülök, ha neked is tetszik a függöny. Jártamban- keltemben, nyitott szemmel járva, találok néha szépségeket. Pláne úgy, hogy az ablakokat amúgy is szeretem nézegeteni.

    VálaszTörlés
  18. Kedves Ili néni, szerettel köszöntöm itt a blogomban. Ugye, Dorka édesanyjához van szerencsém?
    Örömömre szolgált, hogy az édesanyja volt házában fényképezhettem. Dorka olyan szépen írt a nagymamájáról mindig, és én is kíváncsi voltam a házra. Valóban a részletek ragadják meg az embert először. Én elképzeltem az ott lakókat is, főztjüknek illatát, hangjukat, halk neszeiket.
    Kívánok jó egészséget, szívesen várom máskor is a blogomban.
    Sok szeretettel: Éva

    VálaszTörlés
  19. Sopron az örök szerelem (egyik, és ez nem hűtlenséget jelent, hanem azt, hogy Magyarországon sok szép hely van), mi is minden évben ellátogatunk oda. Jó lenne ott élni. Mostanában sokat nézek felfelé, mert felfedeztem, hogy milyen sok szép templomtornyunk van. Az a függöny pedig telitalálat :-))) A Tiéd?

    VálaszTörlés
  20. Alterego, a függyöny nem az enyém. Felfigyeltem rá egy utcán sétálva egy ház ablakában.
    A templomtornyok valóban szépek. Ami többször is látható a képeken, az a soproni evangélius templom tornya.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu