"Feltámadott! – Ezt zengje ajkatok!
Ezt vallom én, nemcsak az angyalok.
Feltámadott! Én hitetlen hitem!
Nehéz öröm elhinni ezt híven.
Ellene mond tudás, tapasztalat,
Nem volt ilyen soha az ég alatt."
( Fejes Ádám: Feltámadott - részlet)
Nagyszombaton este fél 9-kor kezdődött a feltámadási szentmise.
Mindketten elvettünk a bejáratnál lévő gyertyákból egyet, és az alig megvilágított templomban mi is leültünk. A várakozás csendje volt körülöttünk, csak az érkezők lépteinek koppanása hallatszott, majd fokozatosan azok is elhalkultak.
M. elment, hogy meggyújtsa a saját gyertyáját, és mikor visszajött, adott nekem is lángot belőle, hogy mindkettőnknek legyen sajátunk is a többi már pislákoló fény mellé.
Nem értettem a német nyelvű misét most sem, de éreztem, és tudtam mindent szavak nélkül is.
A templom sötétjéből a fénybe való átmenet mindenki számára ugyanazt jelentette, és felhangzott a Lumen Christi is betöltve a tágas teret.
Utána a még mindig égő gyertyám remegésénél, és a csillárok fénye alatt is néztem, ahogy előttem lehajtott fejjel hosszan imádkozott egy fiatalember.
"...adott nekem is lángot belőle" Évikém, ez annyira szép, beleborzongtam. Gyönyörű szimbólum.
VálaszTörlésrhumel
Minden szimbólumra figyelek, azt te is tudod. A mise is tele volt velük a fények gyújtásával, átadásával és a fény egyre növekedésével, majd ragyogásával. Erről szólt az egész, mint a feltámadási miséken mindenhol.
VálaszTörlésMivel én nem nagyon értettem a német szöveget ( itt-ott azért elkaptam belőle valamit), a látvány fontos volt nekem, és meg is kaptam a 2 óra alatt.
Tudtam, hogy M. érkezik majd a lánggal, én a padban ülve vártam rá.
Az előttem ülő is hátranézett, hogy van-e már nekünk, mert ha nem, tőle kaphattunk volna.
Szép volt, és mindenhez jelentés kapcsolódott, és én azok megfejtésének a híve vagyok.:)