Vasárnap délután volt magunkra szánt szabadidőnk, és sütött a Nap is.
Erdőben is régen sétáltunk, tehát elindultunk, mert látni akartuk, hogy mennyire lett zöld a zöld. Jelentem, éppen eléggé, vagyis már minden ebbe a színbe borult, és még friss is a napfénytől fényes levelekkel.
Más is látni akarta az erdő fáit és virágait, így nem voltunk egyedül sem a sétánk közben. A virágok szerényen húzódtak meg, de mégis észrevehetően, és éppen ebben van a titkuk. Alig láthatóan is jól látszani.
Megálltam több tábla előtt is, melyeken gyerekek által krétával rajzolt szívek és évszakokról szóló sorok voltak.
Az egyik még az októberről szólt, a másik már a tavaszról. Az időjárás megkegyelmezett a rajzoknak és írásoknak annak ellenére, hogy a krétával való írás nem éppen arról híres, hogy hosszú ideig megmarad.
A tavaszról szóló sorok még mindig olvashatók, de az írója neve nélkül.
Beírtam őket a Google-ba, és kiderült, hogy ezek Lackfi János szavai:
"Szívkamrám megtelt
friss sziromsziruppal és
kék-ég-befőttel."
Zöld, zöldebb, még zöldebb, a mi hétvégénk is ilyen volt. A pici, alig 100 négyszögöles telken is megszámlálhatatlan árnyalata vett körül. Azért mintha kicsit előreszaladt volna a természet, olyan május közepe-vége képet mutat.
VálaszTörlésÚtközben a zöldeken kívül pár másik szín is megjelent, kisebb vagy épp nagy foltokban. A repce harsány mezői szinte vakítottak, nem is tudom, annyira élénk sárga, ha süti a nap, neonsárgás citromszínű 🤔. Volt itt-ott felsejlő rózsaszín, a tamariszkusz pasztell rózsaszín bokrai, ezt csak a visszaúton vettem észre, másfél nap alatt kezdtek virágba borulni.
Azért szép a tavasz, nem? 412 sokat adott hozzá a szépségeihez... :)
rhumel
Ja és persze nagyon nagyon csodásak a fotóid! 🤗
Én az erdőben inkább, sőt, szinte csak zöld színt láttam, persze örültem volna a sárgának és rózsaszínnek is. Az erdőnek abban a részében, ahol tegnap mi sétáltunk, minden zöld volt, és még néhány fehér virágocska. Más színek kimaradtak, a képeimen is minden zöld.
TörlésA repcemezőkben remélem sokszor részem lesz még, ahogy az előző években is volt.
Örülök, hogy jó volt a hétvége a Balatonon, és az a 100 négyszögöl is megmutatta, hogy szép a tavasz.
A természet valóban előre szaladt, már láttam elnyíló orgonákat is, máskor a virágzásuk május elejére jellemző. A ballagásoknak és az Anyák napjáknak is ez a jellemző virága, legalábbis én ekkor szagolgattam leginkább őket. Ölelés!:)
A walk in a spring forest is one of the real joys of living, Éva. Much has been written of late about “forest bathing” and its benefits. I think that those of us who have walked among trees all our lives have known instinctively of its benefits, its therapeutic value, both physical and mental, without the need for ceremony and incantation. Trees are like my brothers and sisters! Best wishes - David
VálaszTörlésYesterday we took part in that "forest bath" you wrote about. Our bodies and souls became clean...
TörlésSome people need a completely different ritual, and I accept their faith too. I also take part in such ceremonies during holidays, at Christmas and Easter, because they are beautiful. My faith, however, is quite small, I did not grow up in such a family.
But I also love forests, the trees change in every season, and I can see this change most intensely in forests.
All the best to you! Éva, after her forest cleansing.