Miután mélyen rögzült bennem - és valóban így is érzem -, hogy a január számomra fehér és metálszürke, akkor egyszer csak minden kiszínesedett tegnap délben.
Dőlt ránk a sok fény ( igaz könnycsorgatóan metsző, fagyos széllel párosulva), és a Duna ezüst volt. Miután néztem a víz csíkját, majd becsuktam szemem, a bántó fény ott maradt a szemhéjam mögött, vibrálva beleégett a látvány.
Mászkáltunk az utcákon ebéd után, itt-ott kis hó is volt, viccelődtünk, de nagyon bennem volt és a többiekben is, hova megyünk még délután.
Ugyanebben a városkában egy más világ is várt ránk. Nem írom le most a hely nevét, még mindig emésztem az aznap délutáni látványt, a vele járó nehéz érzést is, de írok majd róla.
Egész nap az járt a fejemben, hogy minden mennyire viszonylagos, hogy milyen nagy kontrasztok lehetnek rövid és kis távolságon belül is, hogy mire képes az ember, és hogy mindig vannak valakik, aki megtegyék...!
...pont mint a mesékben! :)
VálaszTörlésCsodás, impresszionista fotók! (nem unod a dícséretet, kedves Éva?) A bejegyzésed is impresszionista...
VálaszTörlésAliz, Flora,
VálaszTörlésSzép a hely, és ragyogó színek voltak mikor fotóztam.A házak egyébként tényleg meseszerűek.
Flora, a dicséretet megunni nem igazán lehet, de zavarbejtő, mert nem mindig tudom hogy kezelni. Legegyszerűbb, ha megköszönöm!:-)
Köszönöm!:-)
valóban meseszép:)
VálaszTörlésa képekre de a szövegre is vonatkoztattam a meseszerűséget!:)
VálaszTörlésKatalin,az volt!:-)
VálaszTörlésNévtelen,(Ki is vagy?)le akartam írni, amit átéltem, és ilyen lett a szöveg. Kellett is ez a "mese", mert hosszú volt a hét. Vasárnap is munkahely volt előtte, de egyébként is az volt.
Éppen így adódott, hogy szombaton idementünk. A fiatalabbik fiú, Thomas akarta igazán, és úgy döntöttünk, mind a 4-en megyünk végül.Közben lehet beszélgetni is stb.
Mauthausen( Ausztria) a hely neve.
VálaszTörlés