2013. június 1., szombat

Úgy telt...

...a péntek délután, ahogy akartam. Együtt egy letehetetlen könyvvel, ami több, mint krimi, persze nem szépirodalom, melynek falni lehet az oldalait úgy, hogy megszűnik körülötted a világ. A maga nemében nagyszerű. Még csak az első kötet felénél tartok, és örülök, hogy még van belőle 2 vastag kötet. Aki ismeri a Millennium trilógiát az tudja, hogy még ha a "szükség is szólít", azt is meggondoljuk, hogy felálljunk mellőle, vagy visszük magunkkal a könyvet is.:-) 
Kinél olvastam mostanában erről a könyvről a blogjában? Hiába kerestem több helyen is visszamenőleg, nem találtam a bejegyzést, vagy kommentekben volt róla több szó?
Így telt a délután esőkopogással, pléddel, május utolsó napján nappal is 11 fokkal.




Vasalás elhalasztva, viszont  kidobtam a kis hervadt virágaimat a még kisebb üvegjeimből, majd szereznem kell újat beléjük. 
Interneten az egyik hír melyre felfigyeltem az volt, hogy valószínű megvan Kiss Péter hegymászónk holtteste. Rossz a  bizonytalanság, de a bizonyosság sem jó, bár azt hiszem ez már ennyi nap után bizonyosság volt.Ott a monszun, betemet úgyis mindent a hó, őt is, a meg nem találtakat is. Hegymászóknak szép, méltó temetés, Isten nyugosztalja őket.
Korán lefeküdtem, természetesen a könyvvel a kezemben, és vártam, hogy hamar elálmosodjam, mert aludni akartam, lehetőleg eleget, és egyszer végre pihenten ébredőset, ami talán egyszer összejön. 




17 megjegyzés:

  1. Én nem olvastam, de az olvasók kedvelik. Jelent ez valamit. Érdekesnek tűnik, elolvasom majd én is, ha hozzájutok.

    VálaszTörlés
  2. Emellett a könyv mellett biztos nem álmosodsz el. :o) Én a 2. és a 3. kötetet a gépen olvastam, és hát ... azt még magammal sem bírtam vinni.

    VálaszTörlés
  3. Holdgyöny, ha hozzájutsz, kezdd el!

    Eta, igazad van, nem álmosodtam el, szerintem éjfélig olvastam. Még csináltam volna tovább is, de le kellett tennem,hogy alvás is legyen.

    VálaszTörlés
  4. A gyerekek olvasták (emlékszem, még én ajándékoztam Agnès-nek az elsőt!) 2 éve, de én még nem szántam rá magam: inkább "álmosítót szoktam lefekvés után olvasni...

    VálaszTörlés
  5. Általában én is "álmosítót" szoktam olvasni ágyban, de ezt most nem tudtam lecserélni másra.
    Szeretem a szépirodalmat, de nem áll tőlem távol a jól megírt krimi( ez annál több), inkább tényfeltáró, agyat is mozgató, jellemekkel is bíró könyv.
    Hátizsákban hoztam haza a 3 vastag könyvet más egyébbel is a könyvtárból.:-)
    Súlya van!

    VálaszTörlés
  6. Én is álmatlanságban szenvedek, már hónapok óta. Rendszeresen hajnali háromkor ébredek.:( Erről pedig egy régi film jut eszembe, Álmatlanságaim hercege. Azt hiszem ott is álmatlanságban szenvedett egy lány...

    VálaszTörlés
  7. Kovtama, én későn fekszem le, így szoktam meg, mióta van számítógépem. Most szeretnék visszaállni egy korábbi lefekvésre. Szerencsére éjjel nem ébredek fel,reggelig alszom.
    Nem ismerem a filmet. Tudod, mi az oka, hogy hajnali 3-kor felébredsz? Vagy ennek nincs igazi magyarázata?

    VálaszTörlés
  8. "Tudod, mi az oka, hogy hajnali 3-kor felébredsz? Vagy ennek nincs igazi magyarázata?"
    :-))) Tudom csörög az órám és menni kell húzni-vonni.

    VálaszTörlés
  9. Tibor, te aztán tudod az okát!:-)))Az a csúnya óra!

    VálaszTörlés
  10. Ezért nem tartottam soha ébresztő órát! :) Ébredek én magamtól is:))
    Ma az egyetlen óra számomra a templom toronyórája! na jó a számítógépet és a telefont leszámítva. :) De nekem nem kell mennem húzni-vonni! :) egyenlőre!

    VálaszTörlés
  11. He-he... Ez most nem passzol - én nem tudtam elolvasni. :-) :-)

    VálaszTörlés
  12. Ozser, ha Tibor nem húzna-vonná fel az órát ébresztésre, akkor bajban lennének a vonatok, és mi is! Már akik utazni akarnának.:-) Azért az a hajnali 3 órás kelés nagyon "húzós"!

    VálaszTörlés
  13. Alessia, én még olvasom, szerintem be is fejezem egyszer. Még az első kötetnél vagyok, nem volt időm többre.Ez az egyedüli ok egyelőre. :-)

    VálaszTörlés
  14. Alessia, azért az hozzá kell tennem, hogy a "finomabb" könyvek gyakrababn vannak a kezemben!:-) Mégis elcsábulok az izgalmak felé is.

    VálaszTörlés
  15. Ha ez megnyerte a tetszésed, olvass el valamit Henning Mankelltől is. Ő sem hagyományos krimiket ír, vagy talán afféléket, mint Agatha Christie - sok társadalomrajzzal, filozófiai elmélkedéssel. Bár a kiindulópont mindig valami ocsmány dolog. A kedvenc gondolatom, a főhős eszmefuttatásaiból, hogy akkor kezdődött el a világ romlása, amikor már nem stoppolták meg a zoknikat. És milyen igaz.

    VálaszTörlés
  16. Eta, köszönöm az ajánlást. A zoknis dolog tetszik, le lehet ásni a gondolat mélyére.

    VálaszTörlés
  17. Sok benne az erőszak, az elsőt sem fejezve be, még gondolkozom kell-e nekem mindez 3 köteten át!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu