2013. június 6., csütörtök

Májusi összefoglaló

-Ha nem is teljesen, de ismételte önmagát az előző hónap.Anyu hazajött a kórházból, sajnos újra visszakerült, majd újra hazajött azóta.  Begyulladt a sebe, majd kifakadt, ez újabb egy hét kórházat jelentett, ahogy említettem, továbbá fájdalmat és antibiotikumot. Május végén még várunk a szövettanra.
-Én a gyógyszert a magas koleszterinszintemre visszautasítottam, és elkezdtem halolajkapszulát szedni, és iszom a tyúkhúr teát. A vércukorszintem normalizálódni látszik egy kis odafigyeléssel. Koleszterinem ellenőrzése majd szeptemberben lesz, arról nem tudok most semmit. Köszönöm a segítségeteket.
- Csontsűrűség vizsgálaton voltam Balfon.
- Ünnepek:  két Anyák napja volt a hónapban. Egyik Magyarországon, a másik Ausztriában, mindkét édesanyát felköszöntöttük. Azonkívül május 1. és Pünkösd ( + két munkaszüneti nap is. Kellett!).



- M. látott magyar ballagást életében először.
-Túl messzire ebben a hónapban sem voltunk, de megálltunk Kőszegen, ahol egy baráttal( Tonival) találkoztunk.Nagycenken is voltunk, vagyis közeli szeretett helyeken.
- Berta néni nyomában is jártunk, elmentünk Oggauba és Haschendorfba is, ahol Valentin atya sírját látogattuk meg. 



-M. tanulja a magyart, én nem tanulom a németet, viszont próbálom használni. Igaz hibásan, de akkor is! M. legutóbb már magyarul rendelt egy étteremben.



- Programok? Templomok éjszakáján voltunk, ezenkívül inkább a természetet részesítettük előnyben. Sétálgattunk hétvégenként 1-2 órát.



- Fáradt vagyok, várom a szünetet. Anyu betegsége miatt több feladat hárul rám, de alakító, fejlesztő, sok mindenre ráébresztő időszak.
- Tragikusan végződött hegymászóink útja.
- M. ennek a hónapnak a  végén nyugdíjba ment.
- Thomas lakását elkezdték felújítani.
- Sophie ( Thomas barátnője) egy szemeszternyi  Bécsben tartózkodás után visszament Franciaországba.
- Lenit, Thomas korábbi barátnőjét eljegyezték. Nagyon szerettem, sajnálom, hogy "másé" lesz.
-Orgona, gyöngyvirág, bodza, akác és jázmin illata mindenhol, látványnak pedig sok-sok pipacs!
-Játék=malmozás.

7 megjegyzés:

  1. Gondolkodom ezeken az összefoglalókon... hogy miért írod? Van valami célod vele önmagad felé, vagy csak egyszerűen jó csokorba szedni az eseményeket? Lehet, hogy én is rá fogok szokni.

    Anyukádért ismeretlenül is aggódásom. Sok erőt kívánok.

    VálaszTörlés
  2. Alessia, évvégére megvan az éves napló önmagamnak( is) csokorba szedve.Elkezdtem, tehát nem hagyom abba félidőben.
    Most már el kell hogy jussak vele decemberig. Aztán döntök, hogy elkezdem-e jövőre is. Az is lehet, hogy másnak láthatatlanul, csak tényleg magamnak írom a sűrítményt. Ha van egyáltalán értelme.De rájöttem arra is, hogy mennyire összefolynak az évek.
    Köszönöm jókívánságod!

    VálaszTörlés
  3. Aki rendszeresen olvas nálam, annak felesleges ezt újra elolvasnia, ki is hagyhatja. Aki nagyon ritkán jön, talál itt egy összefoglaló csokrot, de így is kihagyható.
    Csak úgy van!:-)))
    Eszembe jutott, hogy írok egy blogot csak úgy magamnak.El is kezdtem, kíváncsi vagyok életképes lesz-e. Most egyelőre békén hagytam, de eszembe juttattad. Megyek is, de egy másik blog idő kérdése is.
    Véleményetek? Csinál valaki önmagának is, vagy az élmény megosztása a jó másokkal egy blogban?
    Mivel én nem tudtam eldönteni, ezért indítottam a másikat is. Kíváncsi voltam ott is ugyanúgy írok-e, mint itt, tudva azt, hogy valószínű senki sem olvas: nincs megfelelés stb.
    Eredmény? Ugyanúgy írok!

    VálaszTörlés
  4. :)
    Engem a nemzetköziség magával ragad.
    Ami meg a blogot illeti- egy van, az is döcög, még restellem is, milyen silány.
    Ez van, ez vagyok, más nincs. Ki is írom magam ott, néha nem kellene- egyelőre ilyen.
    Minden jót, még egy kis kitartást, nemsokára vakáció:).

    VálaszTörlés
  5. Júlia, köszönöm, kitartok.
    A "nemzetköziség" a határ közelsége miatt van, és az a tény, hogy M. osztrák, de ezt úgyis tudod.Közelebb néha Ausztriában egy sétát tenni, mint itthon. De tényleg!:-)
    Én is elkezdtem egy másik blogot, ott is ilyen kis hétköznapi eseményeket írok, nincsenek más híreim, témáim, de nem nagyon szeretem, hogy át kell mindig jelentkezni. Hanyagolom is rendesen.:-)

    VálaszTörlés
  6. Sokunknak van privát blogja, ami meghívós, esetleg csak négyen-öten olvassák, akik már a valóságban is barátok. Oda azért másként, másról is ír az ember. Van, hogy bejegyzés nélkül marad pár napig, de mindig visszatérünk hozzá. :-)

    VálaszTörlés
  7. Alessia, ilyenem nincs, de a közeli barátok számára tényleg jó, ahogy írod: másként másról is lehet írni.
    Ilyen még nem jutott eszembe.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu