2013. június 19., szerda

Nyár, naptár és egyebek

Húzogatom a naptáramban a vonalakat, tartok a vágyott nap felé, de nem ér semmit akkor, ha magamban is nem húzom át azt, amit le kell zárnom. Ez még a tanulandók közé kell írni.
Csontkovácsnál voltam, azt mondta velem született a baj. Most már tudom, hogy apai örökség a gerincproblémám, nem javítható, legfeljebb a romlás lassítható(?). Elkenődtem, mert bíztam valamiben, mert mindig bízunk. Azért jól megmasszírozott, az aktuális görcsöt kiszedte, és roppantott a még tavaly kificamodott vállamon is. Talán most a helyén van.
Hőség van, mi újat mondtam ezzel? 
Tegnap munkahelyen is behúztam délután a függönyöket, és este 10-kor mikor jöttem haza, még tartott kint a "katlanban vagyok" érzet, de már sötét volt, és ez javított a helyzeten. Június 21-én pénteken a legrövidebb éjszaka lesz, újra elértünk egy pontot a naptárban.
Itthon jó a besötétített lakásba hazajönni. Segít valamit a redőny, de így is melegszik a lakás. A félhomály viszont tetszik a kinti vakító fény után. 
A gabonatáblás képet még vasárnap csináltam, most nem megyek ilyen helyre.
Most pedig iszom egy pohár vizet, mielőtt lezuhanyozom, és elindulok.


10 megjegyzés:

  1. Talán időnkénti ilyen kezelés könnyít rajtad. Nem tudom, anyagilag mennyiben lehetséges.
    Itt most dörög, záporoz, de meleg van és a nap hamarosan kisüt újra. Remélem.

    VálaszTörlés
  2. Rózsa, a csontkovács drága, de időnként elmegyek, és szerzek egy masszőrt is. Az izmaim fáradnak és görcsölnek be sokszor. Az izületeket is kilazítja a masszőr.Kitalálok majd valamit még, és erősítő nyújtó torna is kell.
    33 fok van árnyékban jelenleg, felhő semmi. Reggel óta most jöttem haza, folyik rólam a víz.Hideg kefírre vágyom, vízre, és redőny marad úgy,ahogy van!

    VálaszTörlés
  3. Katalin, úgy van, ahogy mondod/ írod!:-)

    VálaszTörlés
  4. A Gatsby-ben olvastam ..egesz evben nagyon varom az ev leghosszabb napjat...nem pontos, de o a leghosszabra fokuszal, a legrovidebb helyett.Eszembe juttattad:)

    Jobbulast neked!

    VálaszTörlés
  5. Hát Éva, egy jó reumatológus orvos segítségével kaphatsz egy hévízi kezeléssorozatot, nekem rengeteget segített!

    VálaszTörlés
  6. Keresztyén, ha sikerül megtanulnod, akkor részletezd a módját!Beiratkozom a tanfolyamodra!

    VálaszTörlés
  7. Ágnes, talán a nyelvtől függ, hogy említi ezt a dátumot. Én mindig úgy hallom, hogy az év legrövidebb éjszakája.Nem vagyok egészen biztos, de így él bennem.

    VálaszTörlés
  8. Golgotavirág, köszönöm az ötletet, tavasszal voltam Balfon egy kezeléssorozaton, nem tudtam végigcsinálni, mert meg-és felfáztam. volt amikor sikeresebb volt, de az idei nem.
    Egy kicsit segít, de az alapbajt nem szünteti meg, de én már a segítségnek is örülök.A tüneti kezelés is jó, egy darabig elvan vele az ember.

    VálaszTörlés
  9. Keresztyén, az már egy nagy tudás, hogy tudja az ember honnan kaphat segítséget önmaga formálásához azonkívül, hogy saját magának is nagy szerepe van benne.
    Üres szavaknak tűnik mindez, de így van.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu