2013. június 6., csütörtök

Háziáldás magyarul

Itthon is kinn van a Háziáldás, de egy osztrák barátnál is magyarul. Az utolsó szón a hangsúly: magyarul!
Olyan valakinél van kinn, aki leginkább Szentendrén és Egerben tölti az idejét, ha szabadságra vagy utazásra vágyik. Igen, ezen a két helyen, nincs igazán más variáció.:-) Egyszerűen szereti ezt a két helyet, nem keresi, és keressük az okát.
Nem csörgedezik magyar vér az ereiben, csak megszerette az országot. Tudja a történelmet, a földrajzot, és M. labancos magyar kiejtését is kijavítja. A hozzá közeli Kőszegen néhány magyar ismerőse Toni "bácsinak" hívja, és ő ezt el is várja. Ott is szoktunk vele találkozni , vagy ő jön Sopronba.
Vasárnap délután őt is meglátogattuk M. szülőfalujában, ami az övé is, de ő most is ott lakik a felújított szülői házban nyugdíjasan a korábbi bécsi lakhely és munkahely után. Jó döntésnek bizonyult.
M. barátja, még abból az időből, amikor 20 évesek voltak.
Mennyi minden belefér egy esős vasárnap pár órájába!


10 megjegyzés:

  1. Ez a "szent sarok" a konyhában az osztrákoknál gyakori feszülettel, szent képekkel, ide teszik a kis emlék mütyüröket, szentképeket, a pápa képét sőt, a gyászjelentéseket is.
    Keveset járok igazi régi konyhában Magyarországon. Itt is él ez?
    Berta néninél, M. anyukájánál is van hasonló.

    VálaszTörlés
  2. Gyógyulást, erőt anyukádnak és neked is. Szebb, napsütéses napokat most már és végre egy kis nyarat is, hogy töltekezzünk.../Ágnesről tudsz valamit Éva? Elvesztettem az email cimét, a blogjába nem tudok belépni./

    VálaszTörlés
  3. Kovtama, már néha süt a nap itt is. Ágnesről nem tudok én sem semmit.
    Megpróbálom előkeresni, hátha nekem megvan az email címe.

    VálaszTörlés
  4. Kovtama!
    Megvan nálam Ágnes e-mail címe, írtam neki pár sort, és neked is elküldtem a címet, hátha te is akarsz.

    VálaszTörlés
  5. Szent sarok...még én, a református is írhatnék róla.
    És az elveszett kedves blogtárs- ha írtok neki, foglaljátok bele nevem.Azok a gondolatok hiányoznak nekem.Nagyon. ( Vajon hányan vagyunk még, akik szánunk időt a gondolatokra, amikor rohan mellettünk a világ. vagyunk, tudom, de ő hiányzik a sorból.Kérjük vissza, ha lehet.)
    Üdv.

    VálaszTörlés
  6. Júlia!
    Érdeklődtem Ágnes hogyléte felől, jeleztem, hogy hiányzik, és azt is hogy másoknak is. Bocs, de külön neveket nem írtam ki.
    Csak pár sort küldtem, és rábíztam, hogy válaszol-e. Mindig megadom a döntés szabadságát.
    A szent sarkot illetően nem vagyok eléggé tájékozott, sajnos.Mintha eltűnőben lenne, vagy csak én nem járok megfelelő helyen.Nekem sincs!
    Minden információért hálás vagyok.

    VálaszTörlés
  7. :) Köszönöm, Éva, hogy így kommunikálhatunk.
    És csoda: be tudtam lépni a blogra, ezt most hosszú idő után. ( persze, hogy nem gond, hogy nem írtál nevet- nem is én vagyok a lényeg, inkább ő, hogy minden rendben legyen, csakhát vannak nekem ilyen kis önző megnyilvánulásaim.:) )
    Ami a másik témát illeti, azt hiszem, visszatérek rá.
    Minden jót:)

    VálaszTörlés
  8. Júlia!
    Pár sort írtam neki még az előtt, hogy olvastam volna a te soraid. Ha látom külön a kérésed, akkor leírtam volna a neved, de kihagyni nem akartam senkit, inkább azt írtam hogy másoknak is hiányzik, mert így van.
    Ha véletlenül régen kommenteltem nálad, akkor bocs', semmi gond, csak kevesebb az időm, de olvasok.

    VálaszTörlés
  9. Éva! Nézz be hozzám egy pillanatra, egy kis meglepetés vár ott Rád!

    Piroska

    VálaszTörlés
  10. Piroska, megyek, köszönöm!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu