2012. december 27., csütörtök

Karácsony 3.

26-án reggel is 9-kor ébredtem, reggelizés, majd a lakás és magunk gyors rendbe szedése után az egyre jobban szakadó esőben kimentünk a fiúk elé az állomásra. Nem éppen ilyen egy karácsonyi idő, de végül is szeretem az esőt, esernyő is volt, állomásnak és autónak is van/volt teteje. Alig áztunk meg.
Megebédeltünk egy étteremben (M. ajándéka, hogy ne kelljen főzni), majd itthon folytattuk az ünnep hátralévő részét: desszert, kávé, ajándékozás, közben beszélgetés, zene, újra beszélgetés, ajándékok használatba vétele, utána elő a kártya. Tavaly is kártyáztunk, "mert a játék még jobban összehozza az embereket." Idézet Thomastól.
Tényleg jó a játék, lehet nevetni, bosszankodni, de azt is csak játékból, lehet elhatározni, hogy most én győzök, de ugye amellett, hogy tőlünk is függ a végeredmény, még attól is függ, hogy  milyen lapokat osztanak nekünk.
Meg aztán volt aki 4 még az elején kiosztott jokerrel sem tudott győzni, volt aki nem is igazán akart, mégis sikerült neki, mert csak élvezte, és nem görcsölt rá.
Na, tessék, majdnem olyan, mint az élet!:-)


15 megjegyzés:

  1. annyira kedves képek,
    a kártyazsonglőr keverés, a felcímzett csomagolás EVA, a köd, eső, és az étterem sárgafényes meleg képei

    annyira jó

    VálaszTörlés
  2. Mi is kártyázással zártuk a napot!
    Megmondod, melyikben voltatok?

    VálaszTörlés
  3. A képek önmagukért beszélnek!:)

    VálaszTörlés
  4. Katalin,
    Markus a kártyakeverés nagy mestere, próbáltam tanulni ezt a módszert, de elég sok lap a földön végezte közben.
    Van amikor eszükbe jut, hogy van a magyarban van olyan, hogy ékezet, de van amikor maradok csak egyszerűen: Eva.:-)
    Stali, Nagycenk előtt a faluba és a kastélyba vezető útelágazás előtt van egy Csikós Csárda nevű hely, ott kötöttünk ki végül.

    http://www.csikoscsarda.hu/fooldal.html

    VálaszTörlés
  5. Stali, azért ott kötöttünk ki végül, mert eredetileg a kastély éttermébe akartunk menni, de zárva volt, utána a kisvasút éttermébe( Babér a neve), de kiderült, hogy Nagycenken és a szomszéd faluban nem volt délelőtt áram, így nem tudtak főzni.2 perccel előtte jött meg, akkor kezdték a főzést is. Azért elképzelem a két falu lakosságát karácsony előtt áram nélkül.Mikor egyébként ennyire hosszú áramszünet nagyon ritkán fordul ez elő. Gyorsan hidegtálalakat csináltak az éheseknek az étteremben, de mi meleg ételre vágytunk, sőt melegre, mert fűteni sem tudtak.
    Ezért kötöttünk ki végül a közeli Csikós Csárdában.
    Mikor megérkeztünk a csárdába, az első kérdésem az első minket üdvözlő pincérhez az volt, hogy van-e áram. Nem igazán értette a kérdést- ezek szerint volt áram!-:-), de mosolyogva közöle: Áram is van, és mindenféle egyéb jó!
    Maradtunk!:-)))

    VálaszTörlés
  6. Ozser, bennem is képekként maradnak meg sokszor a megélt események.Vagyis úgy villannak be később!

    VálaszTörlés
  7. Tibor, nem tudom, hogy jössz-e, de neked leírom, hogy a " fiúk" 11:42-kor a Wiener Neustadtból érkező vonattal jöttek.Te biztosan tudod betéve a menetrendet.
    A vonat másodpercnyi pontosan érkezett!

    VálaszTörlés
  8. Szép estét!
    Most olvasom a bejegyzésed és a kommented egy kis mosoly van arcomon. Az ütemezés miatt viszonylag egyszerű az Ausztriába közlekedő vonatok menetrendje ugyanis minden óra azonos percében érkeznek és indulnak.:-)
    Három héttel vagyunk menetrend váltás után és a szolgálati előírások miatt a hátizsákba "betéve" is tudnom kell a menetrendet. Az ünnepnapok és a hétvégék okoznak eltéréseket, így jobb aszerint közlekedni.:-)

    VálaszTörlés
  9. Tibor, nekem is feltűnt, hogy minden óra 42-kor jönnek, még örültem is, hogy könnyű átlátni. Igaz, ez a nap karácsonyra esett, de a 42 perc itt is stimmelt. Az állomáson eszembe is jutottál, hogy hátha te ülsz a mozdonyban, de nem derült ki számomra.Ezek szerint nem, mert most leírtad volna.
    Remélem jól telt az ünnep, neked is szép estét, és jó, hogy elolvastad, amit itt írtam neked..

    VálaszTörlés
  10. A lefontosabb resze az unnepnek, a kozos programok, mindenkinek van kedve es raerunk:)ezert orultem a mozinak is, mi meg monopolit jatszottunk sokat:)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Éva,

    örülök,hogy ilyen szépen telnek az ünnepeid!
    És Thomas továbbra is szép fiú :)

    Szép napokat kivánok,
    Enikő

    VálaszTörlés
  12. Nekem ezüstben van ilyen lámpásom, mint a te pirosad!:)

    VálaszTörlés
  13. Niqoe, jó volt, ezt akartam, így is lett! Thomason mindig megakadnak a női szemek!:-)

    VálaszTörlés
  14. Tipitá, nekem feketében volt eddig egy bolhapiacos, de vágytam egy élénkebbre! Karácsonyra megkaptam kimondatlanul is. Lásd a következő bejegyzést!
    Az ezüst, sőt, a fehér is érdekelne, de már nem férek a mécsestartóktól!:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu