2012. december 2., vasárnap

Vasárnap hóban, fényben


"...lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk..."

( Pilinszky János)


A hó nem mindig érkezik meg éppen a legjobbkor, de most a vonatablakon át az inkább mértékkel díszítő, mint bármit is betakaró havat nézhettük. 
Néha azt hittük, hogy már nem is esik, de sötétedéskor a sorompónál álló autók fényszóróiban újra felfénylettek a pelyhek, és a helyeslő megnyugvás bennünk azzal a ki is mondott gondolattal tért vissza, hogy ennek így kell lennie: december, hóesés, hazafelé tartó vonat ablakán át a havas táj nagyon is összetartozó dolgok.
Úton lenni egy kicsit látvánnyal tűzdelt hontalanság a kiindulási pont és a végcél között, ahol a végcél már otthont és az első mécses fényét adta.


13 megjegyzés:

  1. Reggelre végre nálunk is esett egy kevés! De ahogy írtad, ez is inkább mértékkel díszítő, mintsem betakaró. De én már eddig is úgy vártam, mint a kisgyerek a Télapót, és örülök most neki nagyon.
    Merre vonatoztatok?

    VálaszTörlés
  2. Indult egy nosztalgiavonat egy olyan úton, melyet még 1968-ban megszüntettek. Éppen Sopronból ment M. szülőfalujába. A GySEV még az én gyerekkoromban is két országon át ment( szigorúan felügyelve!). Én is használtam, mikor gimibe jártam ezt a vonalat a magyar oldalon, és M. is az osztrák oldalon.Mindketten tele voltunk emlékekkel. Tegnap az osztrák szülőfalu már nem működő állomására kijött M. testvére és barátja. Fél órát állt ott a vonat, aztán indultunk vissza. kb 120-an voltunk, mindenféle okokkal, leginkább nosztalgiából, vagy vonatimádatból.:-)
    Minden állomáson megálltunk, mindenki rohangált, kattintgatott, de ők valami okból igazi megszállottak voltak, dokumentálták az eseményt valószínű mert ők éppen azon az állomáson voltak valaha érdekeltek.

    VálaszTörlés
  3. Itt is van pár centi hó tegnap óta! De azt jósolják, délutánra elolvad.

    VálaszTörlés
  4. Plusz 3 fok van itt, és az előbb értem haza a teljesen száraz borús ég látványával - és most esik a hó! Persze, nem marad meg, a plusz tartja magát, a szél viszont kellemetlen.
    A nosztalgia-utakat meg jaj, de szeretem! Alighanem öregszem. Vagy csak a szépre óhajtok emlékezni, netán az elmúltakra?
    A Ti örömötöknek már hajnalban is örültem, amikor először olvastam.

    VálaszTörlés
  5. Az első válaszodtól futkosott a karomon a hideg. Belegondoltam...

    VálaszTörlés
  6. Flora, nem maradt itt sem abból a kevésből sem.
    + 3,3 fok van, de tegnap egy kis hangulatot adott a hó.Legalább nálatok is volt egy kis hó, mert ott általában eső esik, ahogy szoktad írni.
    Stali, én is most értem haza, hőmérséklet kb. annyi, szél erősen fúj, de hó nem esik egy kicsit sem. Sajnos! Nosztalgia utat egy Ausztriában tanuló diákunk vette észre, hozott egy nyomtatott informácót róla, és mi kihasználtuk. Mindketten érintettek voltunk benne. Olyan ( most mi legyen a jelző?)szomorkás volt látni a már szinte minden bezárt vasútállomást. Így múlik el minden...
    Holdgyöngy, beszélgettünk a vonaton ismeretlenekkel, kb. fele-fele arányban voltak osztrákok, magyarok.A közös vasútvonal miatt nem meglepő.
    Én egy Wachauból direkt erre az eseményre érkező férfival beszélgettem, ő ült mellettem. Vonatmániás, előző napon valami gőzmozdonyos programon volt. Angolul beszélgettem vele, már megint úgy éreztem, hogy a német nem kell mindig, de akkor is tanulom( majd!!!):-)

    VálaszTörlés
  7. Szép lehetett, és talán a pici hóval a természet is köszönteni akarta az utazókat. Na, majd megjön a hó a nyugati végekre is , ajándékul az ünnepre !! addig jó várakozást kívánok.

    VálaszTörlés
  8. Itt esett közel tíz centi. De már erősen olvad... holnapra már lehet nyoma sem marad. Reméljük karácsonyra esik több is. Azt szeretném ha szép fehér karácsony lenne. Nélkülözhetetlen az ünnep hangulatához.

    VálaszTörlés
  9. Jozseva, ideért újra a hó a nyugati végekre, jelenleg is esik.
    Ozser, én is szeretnék végre fehér karácsonyt, de úgy néz ki mostanában, hogy csak képeslapokon és mesekönyv illusztrációkban van.

    VálaszTörlés
  10. itt nem esik csak folyamatosan olvad:(

    VálaszTörlés
  11. Itt mínusz 1 fok, de hó nincs. Akkor meg minek a hideg?:-)

    VálaszTörlés
  12. Szép gondolat volt az út közben lét, a hontalanság és a mécses párhuzama.
    Nagyon jó volt átélni.

    VálaszTörlés
  13. Boró, valahogy így éreztem. Régen ültem vonaton, régen gyújtottam első adventi mécsest. (Most mécsesen van, nem gyertya.)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu