2010. december 28., kedd

Karácsonyunk első fele

A karácsony első fele ( Szenteste, majd 25-én késő délutánig) Anyuval telt, mert amúgy egyedül lenne. Ez nálunk már hagyomány, hogy kettesben tültjük a karácsony első felét nálam.Ő jön át hozzám, én díszítem itt a fát fel, készítem az ünnepi vacsorát. Itt is alszik, és csak másnap megy haza. Egy utcában lakunk.


Az ünneplés mindig ugyanúgy zajlik. Ez a hagyományok lényege, hogy évente egyszer átélhetjük, régi ünnepek emlékét is idézve. Ajándékosztás előtt a régi, megszokott csengettyű szólal meg, CD-ről a megszokott karácsonyi zene.Utána az ajándékokban való elmerülés következik. Nem szoktunk nagy ajándékozást csinálni. Könyv, CD, néhány személyre szabott ajándék még. Egy-egy angyal még a fára, még valami puha melegséget adó tárgy. Úgysem ez a lényeg!
Anyu sütütt mákos kalácsot. Saját sütemény lehet ajándék, az az este fénypontja is lehet. Én püspökkenyeret sütöttem, ami ízlett nagyon, mert az olyan évente visszatérő "Évás" sütemény volt.
Utána énekeltünk, én befejeztem a vacsorát, asztalhoz ültünk.  
Kis pihenés, beszélgetés, majd süteményezés. Utána csend, a beszélgetés folytatása. Égnek a mécsesek, a gyertyák, szól a zene, vagy mi énekelünk újra. Mégis leginkább a csendben való beszélgetés a lényeg, és ez így jó. Kisjézus születését várjuk.:-)
Másnap közös reggeli, békés kávézás, teázás. Jeges szél érkezett, nyomta, zörgette az ablakot.
Még egy kicsit együtt voltunk, utána anyu hazament. Én ebédre átmentem hozzá. Megnéztem az ő fáját, újra a csendes beszélgetésé a főszerep, emlékek idézése, év értékelése, kis hevergetés ebéd után, pihenés.
Majd hazajöttem, mert nemsokára vendégek érkeztek hozzám.Velük töltöttem a karácsony második felét.
Folyt. köv.

6 megjegyzés:

  1. Legyen ilyen békés, áldott minden Karácsonyod, ismerd és éld meg még nagyon sokáig ezt a megszokottat, az otthonost, a csendes TIED-et, adjon ez erőt a többi napra

    Mindőtöknek

    VálaszTörlés
  2. Katalin! Köszönöm!
    Valóban a megszokottat szeretem karácsonykor. Nem hiszem hogy a karácsony a családokban az újítások ideje lenne...
    A hagyomány nem erről szól, ugye?
    Olvastam, hogy milyen volt a ti ünnepetek. Tetszik, kis Bogi is!:-)

    VálaszTörlés
  3. Boldog lehetsz hogy még anyukád körében tölthetted a Karácsonyt és az ünnepeket...
    Nekem sajnos ez a Karácsonyom volt a legbánatosabb, anyukám 2 hónapja ment el...
    Élő reménységet és bizodalmat kívánok Neked és családodnak az új esztendőben...

    VálaszTörlés
  4. Jó volt veletek együtt lenni. Képzeletben ott ücsörögtem illatoltam a finom kalácsot. Éreztem a meleg fények szeretet erejét és a Benneteket körül ölelő békét. Köszönöm hogy bekukucskálhattam hozzád!
    Békés Új esztendőt Kívánok, Jó egészséget és sok meghitt pillanatot!

    VálaszTörlés
  5. Martha, tavasszal volt nagy ijedelem.Anyunál rosszindulatú daganat, műtét. Nem tudhattuk hogy sül el. Úgy tűnik időben volt, még áttét előtt derült ki. Ez a karácsony most olyan, mint egy ajándék.

    VálaszTörlés
  6. Györgyi, én is szívesen kukucskáltam be hozzátok. Szeretem nézni mások ünnepeit vagy egyszerű hétköznapjait.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu