Újra levendulázás

Újra Veszprém, újra egy nappal megtoldva...
Megmutatták, hogy hol van még levágatlan levendulamező Dörgicsén a levendula majorban, de beleszippantva a levegőbe is odataláltunk volna. Úgy érzem az utolsó pillanatban érkeztünk, hogy még "lábon" találjunk bármit is belőlük.
A levágott levendulatövek is szépek- nekem legalábbis tetszenek-, sétáltunk egy nagyot, aztán még betértünk a Levendáriumba (kis bolt, előtte nagyon jó székekkel és egyebekkel) némi ottani virágból készült termékért is. Pedig Felcsúton is begyűjtöttünk egy-két dolgot, de nem lehet ellenállni a szappannak, az olajnak, a zsákocskáknak, a levendulás-almás sütinek.
A második képről persze hogy az jutott eszembe, hogy múlt és jelen, de akár az is juthatott volna, hogy megpihenve és feladatra várva, vagy még hasonló okosságok erre a jól látható, számomra kibékíthető ellentétre.

Megvannak!

Hogyan valósulhat meg az, amire vágyunk? Hogyan veszíthetünk el bármit, és hogyan kaphatjuk vissza? Biztosan akarni kell, gondolkozni, utána járni a beugró ötleteknek. Más is kellhet hozzá, most nem jut eszembe semmi egyéb.
A kollégának ajándékozott winchesteren voltak azok képek, melyeket "elveszettnek" hittem! Ma visszakaptam őket. Többek között a múlt heti felcsúti szállásunkról készített képeket is.
A helyről talán nem is kell többet írni, mert a képek  magukért beszélnek. 
Három kollázst készítettem korábban, felteszem mind a hármat. Gondolkoztam melyiket hozzam, de aztán feladtam a gondolkozást, csak azért is ideteszem mind a hármat, mert itt bármikor megtalálom majd őket. Illetve csak hiszem hogy ez a hely mindig létezik:-D, a technika kiszámíthatatlan, de pillanatnyilag jó megőrzési helynek bizonyul. Persze, máshová is mentem őket, biztos ami biztos alapon.
A hely csendes volt és levendulaillatú, mert levendulamezőik is voltak, levendulaolaj készítésével is foglalkoztak, és még sok mindennel...Vettem természetesen levendulavizet, olajat és kis zsákocskákat is, és örömmel elfogadtam egy csokor anyunak szánt levendulát is a házigazdától, mert hogy úriemberrel volt dolgom.

Bolti történet

Két tizenéves fiú odajött hozzám egy boltban, és kértek tőlem tíz Ft-ot, mert annyi hiányzott nekik az üdítőjükhöz. Adtam nekik. 
Még tébláboltam a boltban, mikor a pénztártól visszajött hozzám az egyik, és a kezembe nyomta a pénzt mondván, hogy mégis megtalálták a zsebükben, amit kerestek. Ránézve a pénzre mondtam neki, hogy de hiszen ez egy húszas. 
Nem baj, mondta, és elszaladt.

Mert veszíteni tudni kell...

Tegnap reggel elkezdett füstölni  a gépem, és forró lett.  Még jó, hogy nem hagyok magára elektromos eszközöket, mert tűz is lehetett volna belőle. A tápegység izzott be, elvittem a szervízbe a masinát, telefonáltak később, hogy inkább vegyek egy új gépet, mint ebbe a régiben nyomjunk bele javítási költséget. Bármikor vége lehet úgyis. Elhittem, mert korábban én is éreztem, hogy közel a vég, öreg volt már.
Spórolt pénzem egy része most benne van, sok-sok képem elveszett pl. a bodajki és sok más, amit azon a Veszprém közeli 2 napon csináltam múlt héten, és még ide is akartam hozni belőle a blogba párat. Ez a napraforgós megmaradt, és még kb. 10 kép múlt hétről, mert bizonyos célból máshová mentettem őket. 
Saci kérdezte egy kommentben, hogy csináltam-e napraforgós képeket. Igen, csináltam párat, és most ezt a hármat a különös véletlen folytán fel tudom ide tenni ide.
A Windows XP ideje úgyis lejárt, most Windows 7 ( a 8-cal állítólag sok a gond, én nem tudom, úgy mondták, akkor jöjjön inkább a 7) van benne, tanulom, letöltök hiányzó dolgokat, jó pár napom rámegy majd, most olyan vagyok mint egy óvodás. Legutóbb azt fedeztem fel, hogy  hogyan tudok egyáltalán képeket bevinni a gépbe a fényképezőgépemből. Ami eddig rutinból ment, most újjá vált.
Mindig mondtam, hogy nem akarok sokat körülöttem, most beteljesedett a kérés. Veszítettem jó pár képet, de legalább tűz nem lett. 
Ez is valami.

Bodajk

Van a hátitáskám kis zsebében egy gyűrött cetli, melyen néhány Veszprém közeli hely neve van, hogy ha már egyszer ott járunk, akkor hova érdemes kitérővel még elmenni, hogy a szükség élvezetté is alakuljon. Próbálom ezt az elvet követni, nem mindig jön össze, de ha lehetséges, akkor nem térek ki előle.
Bodajkot akkor írtam fel, mikor kálváriák keresésébe is fogtam, és már nem is tudom hogy akadtam rá, de a viszonylagos közelség és a neten látható képek vonzó látványának egybeesése miatt akkor rögtön eggyel több név került a cédulára, és az a bizonyos kitérő múlt szerdáig váratott magára.
Mindig van valami kis apróság, amely emeli vagy éppen mélyíti a szépséget, a méltóságot, a szelídséget, a később emlékké alakuló élményt. 
Mikor Nagypénteken Veszprémfajszon voltunk, akkor a sűrű felhők és a szél töltötték be ezt a szerepet, Bodajkon pedig a kis virágok, melyek a fehér köves talajon a kálváriák mellett húzódtak meg, és ha a hely a lényegét tekintve egyébként is nem lett volna nagyon kedvemre való, akkor most csak a virágokra is emlékeznék.

Birthday

M. elutazott pár napra, a fiúk pedig tegnap eljöttek vasárnapi ebédre. Markus szülinapja is volt, így megünnepeltük őt is.
Ebéd, torta, kávé, beszélgetés hármunk életének éppen aktuális jó és rossz folyásáról (  M. Papát sem hagytuk ki!), foci VB-ről, mellyel kapcsolatban dicsőségemre szolgált, hogy nagyon is képben voltam. Közben vertük az asztalt, tehát volt vesztes, győztes, humor, beszólás, nevetés, és készült egy csomó tea is, mert ahhoz is volt kedvünk.

Újra egy "kincsről"

"...amikor nyitottnak érzed magad, próbáld kiélvezni. Ezek ritka pillanatok. Ezekben a pillanatokban mozdulj ki annyira, hogy megtapasztalhasd a nyitottságot. Amint egyszer ott a tapasztalat, szilárdan a kezedben, akkor megszabadulhatsz a félelemtől. Látni fogod, hogy a nyitott lét kincs, amelyet értelmetlenül elveszítettél..." 

( Osho)

Jut eszembe mindez egy kis blogszünet után...:-)
Zárni és nyitni, de fordítva is működik: nyitni és zárni. Mit hozott magával születéskor, kit hogy neveltek, mit tapasztalt, hogy érzi jól magát, melyik érzés van túlsúlyban, de ebben is a helyes arány a kívánatos, mint annyi másban. Az elvonulás kell, nekem legalábbis kell, jól érzem magam egyedül. 
A ki blogot ír, valószínűleg valamilyen belső hiányt, közlési vágyat pótol vele, tehát a nyitott "ajtó" a jellemzőbb. Ki nem tapasztalta meg a két érzést a blogvilágban is?
Ha szünetelünk annak van oka, konkrét is, általános is, így érezzük akkor, de nagyon, aztán rendeződnek a dolgok, mert rendezzük, és ott tartunk, hogy újra úgy látjuk, hogy értelmetlen dolog elveszíteni a nyitottság kincsét. 

"Kincsvadászat"

Én csak így hívtam magamban a régi ház körüli múlt hétvégi bóklászást, ahol a vadászat tárgya mindenféle látszólag és a valóságban megviselt szépségű "semmiség" vagy a természet visszafogottabb része volt.
Thomas elképzelése  a képek témájáról egyezett az enyémmel, és nagy igyekezettel ( még a piros kockás gatyakorc is kinn!) kattintgattunk, közben ribizlit és Ruditól kapott diót ettünk. 
Közlöm, hogy vízipókra hajazó katica sikeres kimentése megtörtént a fólia melletti víztároló edényből...

Közlemény: Meghatározatlan ideig tartó blogszünet következik...

                   

 Pihentető, szép nyarat kívánok!