M. magyarul tanul, vagyis a házi feladatát írja.
Nem most volt, hanem valamikor a kezdések és a sorozatos újrakezdések között valahol félúton.
Mint egy "jó" diák az utolsó pillantra hagyta a házi feladatának megírását, és nálam csinálta meg, mert bízott abban, hogy akinek anyanyelve a magyar, majd segít neki. Tudtam is mindig a kérdésére a nyelvtani szabályt, de volt amikor mégis kifogott rajtam ( a magyar nyelv rejtélyei), és csak annyit mondtam arra, hogy miért úgy kell mondani, hogy: "Csak! ":)
Egyszer csak egy szóval jellemezte a magyar nyelvet, és nem cifrázta vagy válogatott hozzá több szót is, hogy árnyalja a mondanivalóját.
Így hangzott a véleménye: "Katasztrófa!"
Nem volt ebben a szóban semmi bántás, csak kibökte, amit érzett a nyelv nehézségéről néhány lecke után.
Egyszer titokban lefényképeztem, ha mégis észrevette, akkor jól titkolta.
Az első kép csak egy semleges kép, írja a házi feladatot.
A második kép mutatja, hogy fejlődik már a szókincse. Nemcsak ételek neveit mondja kapásból, hanem annál fontosabb szavak is a birtokában vannak már.
A harmadik és egyben a legtöbbet beszélő kép: a gondterheltség, a figyelem és a kétségbeesés összegyúrva.
Aztán hirtelen abbahagyta, letette a tollat, összepakolt és azt mondta, hogy reméli, a többiek sem írják meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése