2024. október 7., hétfő

A korábbi napok történései

Az előző napokban M-nél voltam, hogy oldjam az egyedüllétet. Szándékosan nem magányról írtam, mert szerencsére nem ismerem egyelőre  ezt az érzést. Remélem, hogy  ez így is marad sokáig.
Az esős napokban palacsintát és gesztenyét sütöttünk a benti melegben, és sokat olvastunk. M. főzött most is, így a teljes pihenés várt rám. Olyan jó volt elővenni a meleg, pöttyös köntösömet is, éjjelre a nyári vékony takarót lecserélni a téli vastaggal. Élvezni az őszt, figyelgetni az ablakon át a kinti esőt, és az ablak előtt álló  gesztenyefa barnuló leveleit.
Reggel kopogó esőcseppekre ébredtem, és mikor ebéd után néha lefeküdtem gyakran hallottam ezeket a hangokat. Béke és nyugalom árad belőlük, szeretem őket. 
Én lassan iszom a kávét reggel, eltart egy óráig is, miközben számítógép előtt ülök általában. Egyik este M. míg a Híradót nézte, én Márta adventi kalendáriumos bejegyzéseit olvastam. Mennyivel pihentetőbb volt, mint a híreket nézni. Sokszor év közben is olvasom ezeket az írásokat, mert mindig elgondolkodtatnak, meghozzák számomra a nyugalom érzését. Nagyon szeretem ezt a blogot, sokszor olvasgatom.
Egyik nap az idősebbik fiú eljött ebédelni hozzánk. Volt kire várni, francia bort bontani. Apa és fiú politizáltak is, mert nagyon aktuális volt az előző vasárnapi osztrák választás után ezt tenni. Hallgattam őket, és próbáltam megérteni a német beszédet, mert átváltottak az angolról erre az időre. Én is követtem az ottani politikai eseményeket, így nem volt nehéz a megértés.
Most itthon vagyok, várnak rám a megszokott napok, és most is a reggeli kávémmal ülök a számítógép előtt. Az ember a szokásaival nem hagy fel, sem otthon, sem máshol. Jó dolog elmenni, jó dolog hazajönni, és élvezni itt is, ott is a napokat.


12 megjegyzés:

  1. "Én lassan iszom a kávét reggel, eltart egy óráig is, miközben számítógép előtt ülök általában." Hát pont ezt csinálom, kedves Éva, miután felkeltem, felhúztam a 6 redőnyt fenn és lenn a földszinten, egy gép mosnivalót beindítottam, ezalatt a kávém vize is felforrt... Úgy megy minden, mint egy óramű! Egy óra múlva felmehetek a fürdőszobába, mosdani, öltözni. De addig kedvenc napindítómmal töltöm a lassú, kegyelmes időt...
    Örülöok, hogy M-nál voltál! Kellemes szigetek az életünkben, még akkor is, ha hazajönni is jó!...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rózsa, én is beindítottam közben a mosógépet, tényleg mennyire egyformán indítottuk a napot. Elindítottam a fűtést is, kint hideg van, és őszi ködre ébredtem. Még van egy-két korty kávém, jó tudni, hogy itt van mellettem, és bármikor élvezhetem, csak ki kell érte nyújtani a kezem. Tényleg órát lehet igazítani hozzánk a reggeli tevékenységeink közben.:) Kellenek a szigetek az életünkben...

      Törlés
  2. Lányok, de jók ezek a közös "napirendi pontjaitok"🤗. Én már jó ideje nem reggel kávézom, hanem az első a délelőtti. Viszont reggel a narancslevemmel, miután felhúzom a redőnyöket, miután -általában- berakok egy mosást, leülök a géphez, vagy egy órára... Hát ilyen ez a nyugger élet. (Ma reggel picit más volt, először az új lakásban, még nincs itt a szgép, telefonos narancslevezés volt. Még tart a költözés. Két nap itt, egy hét otthon, október végéig)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy már vagytok az új helyen is! Haladtok a költözéssel, lassan túl vagytok a nehezén, a pakoláson, a selejtezésen. Most jön, hogy meg kell találni az új lakásban mindennek a helyét. Kell majd idő, hogy megszokjátok, mi hol van. Reggelenként jó narancslevezést kívánok, legyen mielőbb számítógép is, mert valahogy az fontos. Október vége hamar eljön, és kezdhetitek belakni az új helyet, ami az otthonotokká változik. Legyen boldog az ottlétetek! Én ha új helyre kerültem ( nem volt sok), mindig elképzeltem, milyen lesz ott az első karácsony. Az mindig egy cél volt, hogy addig elvégezzek szinte mindent, ami egy szép ünnep megéléséhez kell.

      Törlés
    2. Évikém, én is pont ezen igyekszem, hogy karácsonyig mindennel el tudjunk készülni. Épp a napokban mondtam hogy novemberben belakjuk, elrendezünk mindent. December elején már kéznél kell legyenek a tepsik, receptek, minden ami a karácsonyi sütéshez kell. És nyugalom, béke, adventi hangulat, remélem így lesz 🙏

      Törlés
    3. Jókor költöztetek. Ha október végére befejezitek, még ott a november, és jöhet a szép advent és a karácsony decemberben, amikor élvezhetitek az új helyet, és ünnepelhettek. Így legyen, így lesz!

      Törlés
  3. Idillikus !❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen hétköznapi események megélése is lehet idillikus? Ezek szerint így van! Mert semmi különleges nem volt azokban a dolgokban, amiről írtam.:)

      Törlés
  4. I also drink my coffee early in the morning I woke up at five this morning as my daughter in law has sent me pictures and videos of my grandsons. They are three hours in advance in Dubai so it was time for Maxime to go to the nursery. He was wearing the clothes I have just sent for them. Then I had a new bed delivery for the children ´s room from IKEA. Now I am resting because it is hard for me to walk today. I am resting and knitting. I have a hot chocolate now!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. You got up early yesterday, but it was nice to receive a picture and video of your grandson. He must have been happy with his new clothes.
      As I read, you had yesterday a good rest with knitting and hot chocolate. I can imagine how good it must have been.
      I'll make my morning coffee soon. I woke up at 8 o'clock, I slept well. It rained during the night, now it has stopped, but the weather is overcast.
      I wish you all the best.

      Törlés
  5. I'm sitting with my cup of coffee and reading your blog... I'm late this morning and have already taken a little walk around the garden with my first cup of coffee, it rained that night.
    Oh yes, before coffee I ironed and rolled up my binding - a long line of fabric. Haha, so I already did something - this morning.
    I wish you a happy day.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I am also sitting with my morning coffee and reading your comment. Thank you very much. As you have already done something, so have I. I vacuumed my carpets. Now I'm not doing anything for a while, I'm just reading blogs. The sun shines into the room after the night's rain. Life is good.:) I also wish you a happy day.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu