2023. február 23., csütörtök

Eltelt néhány nap

Csendesen simogatok egy világoskék cserépkályhát egy régi épületben lévő étteremben a  vasárnapi ebédünk előtt.
Az otthonosság érzetét kelti bennem, azt az időt hozza vissza, amikor még nekünk is volt, és akkor is melegíthettem magam vele a kinti hideg után. Jó érzés volt akkor is, most is.
Egy volt kórházi szobatársam és a párja működteti a helyet egy közeli faluban. Találkoztam újra Nikivel, a férjével és a fiával, aki felszolgált nekünk. 
Beszélgettünk a közeli betegségünk által árnyalt közös múltunkról egy kicsit, majd hagyott minket a sokat látott gerendák és falak között ebédelni.
Később hazamentünk, kávéztunk, almáspitét ettünk, mely igazi vasárnapi, téli illatú sütemény. A pihenést időnként beszélgetéssel megszakítottuk meg. Mert még mindig van, amiről nem váltottunk szót. 
Majd összepakoltam néhány napra, és elindultunk M-hez a már alkonyi órákban.
Útközben beesteledett, és halkan kopogni kezdett az időközben eleredő február végi eső is. Fénylett az út előttünk, élveztem a fényt, mindazt, ami körülvett.
Jó volt M-nél lenni. Töltekeztem, jókat aludtam, bár hozzám képest korán ébredtem. Megszoktam a kórházban. Egyszer majd eltűnik  belőlem az ott belém rögzült napi rutin. Elmúlik ez is, mint annyi más az életemben.
Tulajdonképpen nem bánom, hogy így történt, mégha furcsa ezt így kimondani és leírni is. Újra tudom most élni az életem, mindazt, ami már kikopni látszott belőlem  a depresszióm előtti időkben is. 
Tanítottak és én tanultam a kórházban töltött négy és fél hónap alatt. Mennyi sorsot és embert is megismertem közben. Figyelemmel kísértem mikor már jobban lettem mindent. Ez mindig is szokásom  volt. Elemezni a látott és hallott dolgokat, felszívni  mélyen azt, ami történik velem és körülöttem. 
Semmi sincs hiába, mindennek értelme van, az én életem bizonyos szakaszainak is. Úgy, ahogy ennek is. 
Megtörtént velem, elfogadom, és már odáig eljutottam, hogy képes vagyok a jót is meglátni benne. Mert mindenben van, csak rá kell jönni mi az, és használni  a jövőben.



28 megjegyzés:

  1. Éva, jó volt olvasni megbékélt hangú beszámolódat. Már régen nem áradt ilyen "csendes boldogság" az írásodból, szinte újra felfedezed a más színekben - egyáltalán a SZÍNESEN - látott világot körülötted...
    Hallottam valakitől, hogy le kell süllyednünk a medence fenekére, hogy újra a felszínre rugaszkodhassunk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa! Talán azért ilyen az írás, mert valóban "csendes boldogság" van bennem.Besüt a Nap a szobába, míg írok. M. hazahozott tőle, és itt marad még vasárnapig.
      Teszek-veszek, és itt ülök a számítógép előtt is közben.
      Lent voltam a medence fenekén, és a felszínre rugaszkodtam. Onnan nézegetem most a világot.

      Törlés
  2. Éva, a legmélyebb igazság húrját pengeted. (Már én is örülök, hogy három éve beteg lettem, két éve megműtöttek, és jobban vagyok (vagyunk!) mint valaha. Rózsa is igazolja ezzel a jó mondással.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, az öregedésemmel, a betegségeimmel, a megszerzett tapasztalataimmal jár a "pengetés". Kívánom, hogy továbbra is jól legyél a jövőben is.

      Törlés
  3. It is nice to see that your are feeling better and that you went out. I like the room on the picture and the fire , it is a very cosy room you must feel very well in such a place.
    I wish you a good evening and a good night. Love Catherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Catherine, yes, I go out more and more. While I was depressed I was inside, and I did not want to go out. My life has changed. Hugs.

      Törlés
  4. Csak egy kérdésre futja most... Hol áll a meleget ontó kályha?! Hátha egyszer arra visz az út...

    VálaszTörlés
  5. Csak a fotóid alaján is "beazonosítottalak" volna, hát még a szöveg át/rámsugárzó nyugalma és lelket melengető Éva-stílusa miatt. 🤗. De jó, hogy megint itt vagy, Neked is, és nekünk, olvasóinknak is újra-öröm olvasni Téged.
    Az a kékes-szürkés csodakályha, gyerekkori emlékeket idéző. (Gyerekkoromban nagy teleink voltak a Zengő alján, de jó is volt szánkázás, hógolyózás utána cserépkályhához simulni...)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rhumel, hát még nekem milyen jó, hogy itt vagytok velem újra! :)
      Sokszor melegítettem az átfázott lábaimat is a cserépkályhához nyomva egy fotelban ülve közben. Gyerek- és fiatalkoromban volt mindez, 23 éves korom óta központi fűtéses, radiátoros lakásban élek.
      Ha valahol látok meleg cserépkályhát, mindig megsimogatom.

      Törlés
  6. oh, de örülök a fotóidnak (is) újra, most érzem át, mennyire hiányoztál, hogy most ismét olvashatlak, ...olyan jó ÉVÁS hangulatú mondataid vannak♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalinom, örölök, hogy örülsz. Hiányoztatok nekem is, de már leírtam, hogy nem tudtam írni. Nem ismételgetem önmagam.
      Kicsit tartottam attól, hogy nem találtok majd vissza hozzám, de az első két bejegyzésem már nem ezt igazolta. Annnyira jó, hogy rövid időn belül visszatértetek hozzám.:) Csak köszönni tudom.

      Törlés
    2. sosem hagytunk el!! sztem a blogstatisztika szerint is rendszeresen itt toporogtunk az elmúlt hetekben/hónapokban♥♥♥♥♥

      Törlés
    3. Azt hittem, hogy nem fedezitek fel egy darabig, hogy újra írok. Kell hozzá majd idő. De itt voltatok rövid időn belül, és életem szép napjaivá tettétek azokat, mikor kommenteket hagytatok az első írásomra és azóta is.:) Olyan jól esett.
      Láttam, hogy itt voltatok nálam sokszor, akkor is, mikor nem írtam, és ez is jó volt. Jó volt, amikor sivárak voltak a napjaim. Bárcsak tudtam volna reagálni rájuk! De nem tudtam összeszedni a gondolataimat, utána nem voltam itthon, de mindig hittem benne, hogy egyszer újra eljön az idő majd. Így lett.:)

      Törlés
  7. Hello Eva, my eye ultrasound went well and my surgery is on March the 9 th.
    Thank you have a nice afternoon. Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. It was good that your eye ultrasound went well. I thought of you yesterday. I also hope that your surgery will go well, too. Enjoy your Saturday. :)

      Törlés
  8. Öröm volt olvasni minden mondatod! Tele vagy bölcsességgel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, köszönöm, hogy így gondolod. A bölcsességtől még messze vagyok, de igyekszem józanul gondolkodni. Talán ez vezet el majd egyszer hozzá.

      Törlés
  9. Milyen szép meghitt, otthonos, ábrándosan régies "szoba". Nagyon szeretem az ilyet, ahol szinte úgy érzi magát az ember, mintha a Mamánál enne vasárnapi ebédet. Ezerszer jobb ilyen helyen enni, mint valami csittivitti modern, hideg tömegkiszolgálásra alkalmas étteremben. Innen nem siet el az ember. :) Szép helyen voltatok Éva. Én is nagyon örülök, hogy itt vagy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betty! Én is szeretem az ilyen helyeket, és én is sokkal jobban, mint a modern éttermeket. Sok régi tárgy vett körül, és a kályha ontotta a meleget. Korán begyújthattak, mert mire odaértünk délre, már kellemes volt a hőmérséklet. Nem siettünk el onnan, két órát töltöttünk ott. Igaz, hogy beszélgettünk is ebéd előtt.

      Törlés
  10. De kedves, otthonos hely! Nagyon szeretem az ilyen régies, meleg helyeket! Az ember lelke is megnyugszik egy ilyen helyen:)
    A leírásodból pedig kiérződik, hogy te is jól érezted ott magad!
    Legyen szép hétvégéd kedves Éva!
    Piroska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Piroska, igen jól éreztem magam ott. Nyugodt és békés a hely valóban. A fiú mondta, hogy dolgoznak egy teraszon is, nyárra készen lesz. Kíváncsi vagyok rá. Kívánok neked én is szép hétvégét.

      Törlés
  11. Hello Eva
    I was eating my Croissant and drinking my coffee when I recieved your comment, how nice to have you back on blogland! Thank you for your message.
    Today the weather is fine, cold but sunny. I finished my painting and will certainly go in the garden. I know you ´ll drink your coffee maybe you’ll have a sunny day too. I wish you a nice weekend. Hugs Catherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Catherine, yes I am drinking my morning coffe while I am writing to you. Today we will visit M's bother in an Austrian village and have a lunch with one of his friends.
      The weather is cloudy now and the temperature is 7.1 C at this moment. Tomorrow cold weather will arrive with strong wind, rain and snow. Winter is still here. I like winter.

      Törlés
  12. Nagyon hangulatos helyen voltatok. Mar tegnap olvastalak, meg éjjel is eszembe jutottak a fotók. Örülök, hogy jól vagy,s szép élményekben van részed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, igyekszem magamba szívni az élményeket, melyek közelednek mindig felém. Köszönöm, hogy itt jártál nálam.

      Törlés
  13. Csendes béke, megnyugvás, öröm van minden mondatodban. Akkor is látnám a helyet, a tárgyakat, ha nem illusztrálnád fotókkal, olyan részletesen írod le.
    Sok-sok szép, örömteli élményt kívánok, hogy mindazt tudd leírni utána a blogodban! 😍🙏🏻🤗 Ölellek, tudod, a keleti végekről 🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsi, leírom, amit láttam, de azért hozok képeket is mindig illusztrációként vagy csak valamilyen hangulatot, ami talán nem is az írásról szól, de valaha részem volt benne. Az írásaimban próbálok láttani, de azért kellenek a képek is, hogy megmutassam, hogy mi vett körül. Teszem úgy, ahogy te is teszed, ezért is szeretek hozzád járni, mert mindig valamilyen szép élményben van részem, ha megmutatod a képeket is, amiket készítettél azokról a helykekről, ahol jártál. Ölellek én is szeretettel innen a nyugati végről. :)

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu