2015. január 16., péntek

Napok és nyakláncok

Sokáig aludtam, és most megterveztem lépésről-lépésre, hogy milyen útvonalat kövessek, hogy eljussak anyuhoz, és a betervezett helyekre. Felfűztem az elérendő célokat egy képzeletbeli nyakláncra, és azzal a nyakamban járkálok majd.
Ma szabadnapos vagyok a munkahelyen, mert ledolgoztam már ezeket az órákat, ez a szabadnap aranyozza be a nyakláncot, vagyis nem kell sietnem.



Egy másik láncon melyekre időpontokat fűztem, gyomortükrözés polipeltávolítással fűszerezve, UH, CT, valamint  szeretett vastagbéltükrözésem van ( a másik" szerelem" a gyomortükrözés), és a remény, hogy kiderül miért fáj a gyomrom és környéke mostanában sokkal jobban  július óta mint valaha, mely nem pszichés, ez most nem. 
Szerintem a meglévő rekeszizom sérvvel kapcsolatos, de ugye ezt az orvosnak nem mondhatom, neki is van egy lánca, melynek szemeit végig fogja járatni velem. Mindegy is mi a baj, csak ne legyen halálos és segítsenek. A doki jó, legalább miatta nem kell aggódnom és gondolkoznom.Teljes a bizalmam.
Szombat M-é, vasárnap anyué, és közben megtalálom magamra is az időt, lehet, hogy velük együtt vagy egyedül, ami bizonyára  ma délután lesz.
Valahogy így telnek a napjaim, és most felteszem a nyakláncom, mely így jól kiválasztva inkább díszít, mint engem csúfítva nehéz.



U.i.: Többször meghallgattam, és most nem szabadulok tőle, magamban dúdolom vagy itthon hangosan énekelem Kóborral együtt. Vokalista! :-)

6 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy az epe műtét nem tett jót a refluxodnak. Zsófi is sokat kínlódik a műtét óta a gyomor panaszaival. Ne aggódj nem lesz komoly baj! Gondolok Rád sokat és szorítok, hogy minden eredményed jó legyen. Ölellek.

    VálaszTörlés
  2. értékes nyakláncod van, legyél büszke rá, az egészséged mozzanatai a láncszemek, fontos, és nagyon értékes
    vigyázz rá
    vigyázz magadra
    fontos vagy

    VálaszTörlés
  3. Gondolok rád, és mondom a bennem lakozó struccnak, hogy vegyen példát rólad!...
    Jó, hogy megbízhatsz az orvosodban.

    VálaszTörlés
  4. Ó,ezek nagyon megterhelő vizsgálatok,saját tapasztalatból tudom. Kérjél enyhe altatást.kábítást a vastaghoz.! Gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a drukkolást, egyszer ennek is el kellett jönnie, és vágyom arra, hogy jobb legyen, és arra is, hogy tudjam mi van ott benn, ami fáj.
    Altatást eddig nem kértem, máskor is valahogy átvészeltem a béltükrözést. 14 és 22 óra között dolgoznom kell ugyanis utána, ne legyek kába.
    Igen, az epehólyag eltávolításának is lehet köze hozzá, savval együtt epe is jön ki.
    Én is strucc vagyok, ha már nagyon fáj, akkor kihúzom a fejem a homokból, és elindulok a dokihoz .Most ez történt.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu