2014. október 9., csütörtök

1055-től



Megvártam míg egyedül maradok a Tihanyi Apátság* altemplomában, és átöleltem az I. András síremléke melletti hideg, érdes oszlopok egyikét, és nem azért hogy valami megfogalmazhatót kérjek közben, hogy erőt nyerjek vagy bármit az ott lengedező közel 1000 év energiájából vagy hitéből, hiszen nem is gondolkoztam a mozdulat megtételekor ilyeneken.
Azért tettem, mert egyszerűen nem tudtam nem megtenni. 


* I. András király alapította 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

10 megjegyzés:

  1. Én az Esztergomi Bazilika altemplomában voltam így. Azt éreztem, meg kell érintenem ott egy oszlopot vagy követ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is köszöntelek a blogomban, mostanában írsz nálam, és ezt köszönöm.:-)
      Ez egy érzés, megható is, felemelő is.Azok a kövek annyi mindent "láthattak". Van bennük, ami vonz.

      Törlés
    2. Köszönöm. Van még egy hasonló történetem. Albániában található a Rozafa erőd. A története nagyjából úgy szól, hogy három fivér építette a hegy tetejére az erődöt, de az mindig ledőlt. Megbeszélték, hogy egyikük feleségét feláldozzák (befalazzák az erőd falába )azért, hogy az erőd elkészüljön és megvédje őket. A két idősebb fivér megegyezett, hogy a kisebbik lesz az áldozat és csalással úgy húztak sorsot, hogy a fiatal veszített. A legfiatalabb fivér felesége gyermeket várt. Azt kérte, had szülje meg és hogy szoptatni is tudja, kérte, legyen a fülkéjén egy nyílás a mellének és egy a kezének, amivel tartani tudja a picit. A fülke helyén ma a kő fehér. Azt mondják, az anya tejétől ilyen. Az a legenda járja, hogy aki megnyalja a követ, annak gyermeke születik. Én megnyaltam - bár nekem nem lehet saját gyerekem, amit akkor is tudtam. Három hónapra rá megszületett a lányom, akit örökbe fogadhattunk pici babaként. Vannak csodák.

      Törlés
    3. Hinni is kell benne, és ez biztosan megvolt nálatok! :-)
      Köszönöm a történetet.

      Törlés
  2. Igen, sokszor van olyan érzésünk, hogy a tárgyak kapcsolatot tudnak közvetíteni közöttünk és azok között, akik megérintették, használták őket. Igaz, semmi racionális bizonyítéka nincs egyelőre, de elég követni az intuíciót...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak az intuíciót követtem, egyszerűen jó volt.Persze, az is átsuhant az agyamon később, hogy hány ember volt ott már jelen a múltban, és hányan érinthették meg.

      Törlés
  3. Két hete a Bory várban egy falba beépített majolika darabbal játszottam el ezt: háromszor is visszamentem megsimogatni. Már első pillanatban kiszúrtam ahogy álltunk a vár történetét hallgatva,muszáj volt odalépnem és megérinti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyunk ezzel egyedül.Biztos voltam abban, hogy sokunknak volt hasonló élményben része. Egyszerűen kell a mozdulat, és valami furcsa érzés is van bennünk akkor.Valami felemelő!

      Törlés
  4. A spirituális helyek .Szeretem őket.Feltöltenek.....

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu