2013. május 18., szombat

Pünkösd előtt


Reggeli után bementünk anyuhoz, aki egyébként kedden jöhet haza. Valami kis hazai is bekerült a kórházi mellé, és egy kis beszélgetés is, ami talán még fontosabb volt. 
Aztán M-nal megebédeltünk, és az elvonuló hidegfront esője utáni felerősödött fények és színek kivittek minket egy közeli falu határába. Oda, ahol aztán fűben ültünk, padon lógattuk a lábunkat az előkerült, szeretett hátitáskám szomszédságában. Mindenféle tücskök, bogarak, lepkék gyűltek körénk, a pipacsok piros foltjait keresgéltem, az illatra pedig nem lehet panasz, ha az akác és a bodza virágzik.
Ennyit a mai napról, kicsit kivonultunk oda is, ahol nem falak határolják a létet, és ki kehet szabadulni a napi gondolatok fogságából. Ennyi is elég volt, ezért mentünk, nem többért, és meg is kaptuk.



12 megjegyzés:

  1. máskor is tegyétek meg ezt Éva. biztos vagyok benne, hogy jót tett a lelkednek.

    Csodás az a pipacsos fotó!!!!

    VálaszTörlés
  2. Orsi, szoktunk hasonlókat, és szeretem is ezeket az órákat.
    Pipacsok nagyon szépek voltak, de minden virág nagyon élt, és harsogott színeiben.

    VálaszTörlés
  3. Pipulka, a béke szigetét fogtuk ki.

    VálaszTörlés
  4. Itt meg csak esik meg esik és 16° van...
    Valami "déjà vu" kezd benne éledezni...

    VálaszTörlés
  5. Szép helyen voltatok, nagy kincs mindig egy ilyen békés és szép hely.

    VálaszTörlés
  6. Egy kis hangulatjavító feltöltődés. Időt kell rá szakítani.

    Más: van egy kis meglepetés nálam. Tudom ez nem a legjobb időszakod, de kérlek fogadd szeretettel!

    VálaszTörlés
  7. Flora, a mostani képed látva, egy kicsit jobb az idő ott is. Feltéve, ha friss a kép. Mindjárt megnézem a neten, hogy milyen az idő felétek.

    VálaszTörlés
  8. Holdgyöngy, lakótelepről ilyen helyre vágyom, aztán örömmel hazajövök.

    VálaszTörlés
  9. Tibor, kell a feltöltődés mindenkinek, egy ilyen hely segít nekem ebben.
    Hálásan köszönöm a díjat, kedves tőled.

    VálaszTörlés
  10. A kép Alice-szal a kertben kb. május 5-én készült. Ettől 8-ig sütött a nap, azóta nem... S azt rebesgetik, hogy a hónap végéig már nem. Az a gyanúm, hogy messzebbre egyelőre nem látnak...

    VálaszTörlés
  11. Flora, köszönöm a kiegészítést. Akkor lehet drukkolnom, hogy jöjjön hozzátok egy kis jó idő. Bár a földrajzi elhelyezkedésetek ezután is olyan lesz, amilyen eddig. Hátha!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu