2013. május 5., vasárnap

Áprilisi összefoglaló

április 3.

 

április 26.

Ha nagyon tömören szeretném a hónap lényegét összefoglalni, akkor ezekről szólt:

- Betegségek, műtét
- Télből a nyárba egy hónapon belül

Részletesebben:
-Nem tudtam befejezni a  balfi kezeléseket, mert felfáztam, és összeszedtem valami fertőzést is, antibiotikumot kaptam. Derekam, hátam fáj.Nem ajánlatos nekem nehezet emelni, de selejtezéskor megtettem.
- Rákszűrésen voltam, ez legalább kipipálva.
-Mammográfiás vizsgálat során április 2-án kiderült, hogy Anyunak rosszindulatú daganata van. Műtét is megvolt ebben a hónapban, eltávolították a jobb emlőt, még nem jött haza a kórházból.Megviselte a műtét nagyon, belső vérzés is volt.
-Átugrottuk a tavaszt, a természet hihetetlen gyorsasággal hozta be a hátrányát. 30 fok is volt hónap végén úgy, hogy egy hónappal korábban havazott és mínusz 2-3 fok volt.
- Olvasásra nem igazán volt időm, de könnyed Marlena de Blasi könyveket azért forgattam. Ennyire tellett!
- Német  tanulás elmaradt, M. magyar leckéit viszont megírtuk, és egyszerű mondatokat használtunk mindkét nyelven.
- M. 10 napig Franciaországban volt. Közben meghalt a nagynénje, Berta néni.
- Erkélyem kinti üldögélésre rendbe téve.
- Súlyom nem változott.
- Malom csatákat vívunk tanítvánnyal. Rájöttünk az ízére, és egymás stratégiáját tanulmányozva fejlődünk is.
- Hubertusz-kilátó felfedezése Sopronban.

Nem igazán pozitív hónap volt, sőt mondhatnám, hogy régen volt ennyire rossz hónapom sok stresszel( mindenféle pszichoszomatikus akármiket is okozva), amit már a bevált trükkökkel sem tudtam kezelni igazán. 
Jobb jöjjön minden téren!






8 megjegyzés:

  1. Úgy legyen! Jobbulást kívánok Anyukádnak!

    VálaszTörlés
  2. Külön szerencse, hogy a rossz is elmúlik egyszer.
    Szép, felépülős májust, egészséges nyarat kívánok!
    A többi aztán már magától is szép kell legyen.

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást, sokkal jobb és szebb májust.

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagy kedvenceim a Marlena de Balsi könyvek, a legjobb szerintem pont a Toscánás. Valahogy így kéne élnünk nekünk is....

    Bár lehet, hogy most neked más aspektusok jönnek elő Édesanyád kapcsán a könyvet olvasva.

    Édesanyádnak mielőbbi megerősödést, neked pedig sok erőt kívánok.

    F. Klárcsi

    VálaszTörlés
  5. Kovtama, köszönöm!

    Klárcsi, nekem is az jutott eszembe a könyvet olvasva, hogy így kellene élni. Természetesen, egyszerűen, emberekhez, természethez közel, kimondva a gondolatokat, követni az érzéseinket. A többi könyvét is elolvastam többször is.Megnyugtatnak.
    Neked is köszönöm a jókívánságot!

    VálaszTörlés
  6. Mindannyiótoknak szebb, egészségesebb napokat!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu