2013. május 24., péntek

Hétvégi malomról és másról

Van úgy, hogy este nem szól semmi zajt keltő eszköz, játszunk és beszélgetünk.
M. jelezte, hogy szeret malmozni, és nyugodtan játszhatunk, ha ki akarok kapni. 
Aztán meglepődött!:-D




Aztán van úgy, hogy szép csészéből kávézunk, csendben beszélgetünk, vagy a csend beszél. 
Egyszer úgyis megszólalunk, és úgy folytatjuk, mintha abba sem hagytuk volna.  
És igenis szép csészéket használok, pedig általában az a sorsuk, hogy nem mernek belőlük inni, hátha eltörnek, és ezt elkerülendő vitrinben állnak évekig, talán tulajdonosuk egész életén át. 
Én igenis élvezni akarom őket, és eddig még semmi bajuk sincs.



Anyu szerdától itthon van, és ma olyan ügyes volt, hogy taxival egyedül elment  a kórházba kontrollra. Én nem tudtam vele menni, ahogy szoktam, mert munkahelyről semmiképpen sem tudtam eljönni.Mikor hazaért, fel is hívott telefonon, elmondta, hogy a feladat teljesítve, és beszámolt az eseményekről!
Szerintem jót tett a tepertő és a szalonna.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretek malmozni!!!!!A gyerekeimmel sokat játszottunk,most az unokákkal.

    A csend ,az jó.Szeretem!

    Nagyon ügyes az Anyukád!!!!!A szalonna kétségkívül jót tett.:)

    A csészéd csodaszép! Én is rájöttem,hogy amíg élek,addig használjam a szép tárgyakat is....És ha eltörik?Hát akkor el....Nem tragédia.Az nem itt kezdődik.

    VálaszTörlés
  2. Annyira élvezem, hogy gyakran egyszerre találkoznak az éterben a gondolataink. Imádok játszani. :-)))
    A csészéd gyönyörű. Olyan jó hogy mindig a hangulatodnak megfelelőt használod.
    Öröm olvasni Édesanyád javulásáról. Ölelelem és mielőbbi gyógyulást kívánok neki!

    VálaszTörlés
  3. Igen, szinte minden mondatodra lehet reagálni!
    Én is imádok játszani, de itt szinte soha nincs rá alkalom a barátokkal, csak nagynéha a gyerekekkel...

    A szép csészéket, ezüst evőeszközt is gyakrabban lellene használni: pl. ma d.u. jön valaki kávéra! Azt szoktam mondani: úgy se látott még senki sem egy páncélszekrényt gazdája koporsója után ballagni!...

    VálaszTörlés
  4. óóó, mennyit malmoztunk gyerekkorunkban:) nem volt ám "gyári" malmunk, mi magunk gyártottuk kemény papírból, akkurátusan megrajzolva az ábrát rajta. Aztán a bábuk: egyik félnek babszem volt, másiknak kukorica szem:D
    utána már átváltottunk gombokra, fehér és fekete gombokra, az már nagyon menő volt.
    Tökéletesen tudtunk azokkal is játszani!!:)

    Azok a gyönyörű bögrék, csészék meg arra valók Éva, hogy használjuk!

    Szalonna, tepertő? igazoltan jó hatással van az emberekre, most legalább látod Anyukádon is:))

    Minden jót kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Mennyi gondolkozást, taktikázást, örömöt, "harcot", vereség és nyerés elviselését, kimutatását,ezek rejtegetésére adhat lehetőséget egy játék, néhány bábu és egy lap. Sőt, még bábu sem kell, elég bab, kukorica vagy a "nagymenőknek" már gomb!:-D
    Volt általam rajzolt ábrám is( apuval játszottam vele valaha), de valahova eltűnt már. Fehér és barna gombok voltak hozzá, és most már sajnálom, hogy nem kukorica és bab.
    Csészék, edények? Örömöt adnak!Ha eltörnek, bánatot. Igenis adhatnak, de a túllépés lehetőségét is a " tragédián". Azért a hiány ottmarad sokáig. Családtagok lettek!

    VálaszTörlés
  6. Most flancos, gyári malmom van!!!, egy kis játékbolt-féle mellett elhaladva tértem be oda hirtelen ötlettől vezérelve, hogy vegyek egyet. Kell itthonra, hátha jön az ötlet a szabadidő eltöltésére.

    VálaszTörlés
  7. Bocsáss meg Éva! Magamról írtam,hogy igyekszem nem nagyon siratni az eltünt tárgyakat....Tudod,erről értekeztünk már egymással.:)
    Nem akarom lekicsinyelni az érzéseidet!
    Jó érzés szép játékkal játszani!Én is vegyítem őket: van nagyon egyszerű és van szép.:)

    VálaszTörlés
  8. Mammka, dehogy kicsinyíted le az érzéseimet, eszembe sem jutott!:-)Nincs miért bocsánatot kérned.
    Sőt,ha eltörök valamit, igyekszem úgy felfogni már, hogy ez ( sajnos) így járt, mit lehet tenni, de mostanában mindig megköszönöm neki a "szolgálatot". Utána megy ki a szemétbe.
    Eszembe jutnak persze, különösen akkor, ha a párjuk vagy a többiek a készletből elém kerülnek.
    Ahogy írtam is a kommentemben, megadják a túllépés lehetőségét is a " tragédián".

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu