2012. november 16., péntek

Valahogy...

...úgy próbálom méltósággal viselni az elesettségemet, ami betegségemben részemül jut, ahogy még vasárnap ettem az olcsó menü részeként a libalevesemet, melyben végül is egy kristálycsillár tükröződött.
Hálóingben, elfeküdt hajjal, összegyűjtött, használt papírzsebkendők zacskójának társaságában tébláboltam reggel, majd lezuhanyoztam, hálóinget cseréltem( nem is öltözöm ma fel) megfésülködtem, zsebkendőket kidobtam, rendet tettem, nagyon puccos csészémből ittam a kamilla teám.:-)
Más így betegeskedni, némi méltóságot, látszatot vinni a nehéz, de  azért túlélhető (!) helyzetbe is, önmagunkért is, valahogy úgy, ahogy a még megfizethető libamenüt a csillárok alatt ettük meg.
Átgondolva ez nem önbecsapás volt, a látszat hiú mutogatása,  a külcsín és a belbecs arányának eltolása, hanem valami belső igény a szépre, hogy keressük, és valahogy végül meg is találjuk. 
Szép helyen, szépen tálalt ünnepi libalevesben, utcák fáradt fényében, a végre állványok nélküli Tűztoronyban, a sokszor látott otthoni, fény-árnyék kapualjakban.



22 megjegyzés:

  1. Minden foto gonyoru, a fontin mar tegnap megakadt a tekintetem, de a leveses az csucs:))
    Hasonloan szoktam atelni a betegseget, de most lekopogom, mar evek ota nem faztam meg, pedig pont olyan hosszadalmas szokott lenni, mint a tied.
    Tovabbra is gyogyulast kivanok:)

    VálaszTörlés
  2. hopppp...milyen szobrokat látok ott az udvarban és a boltív alatt? :)

    VálaszTörlés
  3. Te is olyan vagy, ugye, hogy bármikor bármit lefotózol, megoldható (míg nem volt blog, én csak a szemembe gyűjtöttem, most meg azt nézem, rajta van-e a képen, amit látok:))

    VálaszTörlés
  4. Ágnes, kezdek jobban lenni, bár ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinnem véres a torkom a sok köhögéstől.:-)))
    Most kezdem érezni, hogy jobban vagyok, már figyelek a külsőségekre is, csak úgy önmagam miatt.

    VálaszTörlés
  5. Ozser
    a soproni Templom utcában található Hajnóczy-házban Palotás József szobrász bronzszobor-tárlata található már régóta.
    Csak nincs közöd valamilyen módon hozzá?:-)

    VálaszTörlés
  6. Kati, a kattintgatás a mániám:-), mert olyan jó hangulatokat lehet vele visszaadni, emlékeket gyűjteni, magamnak tárolni és másnak is megmutatni. Régen( papírképek világa) a szememben is őriztem a látottakat, mikor még drága volt a fényképezés, meggondoltam, mit fényképezek le, de a mostan digitális világban el lehet rontani is, és csak úgy potyára is fényképezgetni bele a a nagyvilágba!:-)))

    VálaszTörlés
  7. A méltóság az nagyon fontos- mindig, mindenkor. Nekem ezt leginkább -és ne nevessetek ki, és ne is értsétek félre- a parlamenti választások adják vissza - falun!!Mindegy, milyen piszkos volt a kampány, mindegy milyen a gazdasági, politikai helyzet, falun az idős nénik, bácsik felöltik az ünneplő fekete ruhájukat és elmennek szavazni. Méltósággal. Megőrzik a legvadabb időszakban is a méltóságukat.

    Amit pedig a torkodról írtál, az igenis lehetséges. Nálam is mindig így van hosszan tartó köhögés után. Az orvos azt mondja, a folyamatos erőlködéstől megpattannak a hajszálerek. De előbb-utóbb elmúlik.Úgyhogy kitartás.

    VálaszTörlés
  8. Nincs Éva, csak a nevét ismerem.
    De tudod hogy van ha meglátok valami szobrot azonnal oda kapom a fejem. Ez már amolyan szakmai betegség. :-D

    VálaszTörlés
  9. ne tudd meg, hányszor olvastam el, annyira finoman - és méltósággal -írsz erről az undok torokszaggató, szétziláló, leamortizáló banális betegségről...
    pave fejezte ki jól: mindegy milyen hatások közt, de tőlünk függ,mit (és hogy )teszünk méltóságteljessé

    VálaszTörlés
  10. "Más így betegeskedni, némi méltóságot, látszatot vinni a nehéz, de azért túlélhető (!) helyzetbe is, önmagunkért is..."
    Nagyon fontos, amit mondasz: méltóságunkat próbáljuk megőrizni minden helyzetben!

    VálaszTörlés
  11. Ozser, sejtettem, hogy a nevét bizonyára ismered.

    VálaszTörlés
  12. Katalin, Flora, mikor már kezdek jobban lenni, akkor van minderre különös igényem, mert akkor már meg tudom teremteni. Mikor nagyon nem jól vagyok, csak egy részét teszem meg.
    Ne tudjátok meg milyen nehéz volt tegnap 4 órát dolgoznom. Próbáltam magam szalonképessé tenni, és vigyázni a többiekre, nem köhögni, nem közel lenni senkihez stb, hogy ne fertőzzek. Sikerült?
    Elnyomtam minden tünetet, egy kis sminkkel próbáltam magam helyrehozni, de lehetetlen a feladat!Rám néztek, és kiszakadt belőlük: Jaj, hogy nézel ki!:-)
    Most itthon részleges méltósággal( de körülöttem már rend van) viselem a köhögést, és délután aludtam. Minden nap egyre jobb, ma még nem volt igazán jó, de jobb, mint tegnap.
    Hétfőn megyek dolgozni, addig még van két nap, hogy elkövessek mindent. Nem mintha tőlem függne, megvan ennek is a kifutási ideje.

    VálaszTörlés
  13. Pave, nem nevetlek ki, és szerintem senki más.Az idősek( fiatalok is), ha igényük van rá megadják a módját akár a szavazásnak, a templomba menésnek, akár a családi ünnepnek, rokonlátogatásoknak.Így van jól. Van egy régi zsebóra a birtokunkban, a rég nem élő nagyapám ment azzal mindig templomba fekete öltönyben, fehér ingben.
    Lehet, hogy megpattannak hajszélerek? Sósat ettem, és úgy égett a torkom, mint még soha. Ebből gondoltam, hogy ott valami megsérült.

    VálaszTörlés
  14. Gyógyulást és pihentető hétvégét kívánok Neked...a képek nagyon szépek, mint mindig...Jó éjt!

    VálaszTörlés
  15. Márta, köszönöm! Jól esett!

    VálaszTörlés
  16. Éva! Az hogy én ismerem még nem jelent semmit. Lassan 25 éve vagyok ebben a szakmában otthon. Sok ezer szobrász él ma Magyarországon. Én akinek nagyon sokkal volt kapcsolatom, jó ha 30-40 nevet tudnék felsorolni akit ismerek. Köztük olyanokét is akik sajna már nincsenek köztünk vagy ép olyat aki akkoriban végezte a fősulit vagy később az egyetemet amikor én még Pesten tevékenykedtem és volt is velük kapcsolatom. sajnos mint annyi minden itt sem feltétlen a tehetség a tudás a mérvadó. A tehetséghez párosulni kell a pénznek és a megfelelő közegben való mozgásnak. Kapcsolatoknak! Hu.. de finoman, árnyaltan fejeztem ki magam. Mert mondhatnám azt is hogy ki milyen pixisbe kerül, vagy hogyan fér a zsírosbödön köré.:) Rengeteg tehetség vész el így akire végzettsége, "tehetsége" munkája alapján azt mondhatjuk, szobrász. És a nevét se hallja soha senki az életben. Neveljük a sok csemetét de munkát nem tudunk adni nekik. Mindenkinek magának kell megszereznie a munkát ha élni akar. Akinek erre nincs lehetősége az kénytelen más lábon állni-élni.

    VálaszTörlés
  17. Ozser, tudom, hogy nem jelent semmit egy név ismerete vagy nem ismerete.
    Akár jelenthetne többet is, de ez már sok kapcsolódási száltól függ.A személyes ismeretség a több valójában.
    Több?
    Mikor írtam, hogy akár ismerheted is az említett szobrászt, hozzá kellett volna tennem, hogy legalább névről, de szerettem volna tudni, hogy egészen véletlenül talán közelebbről is. Ki tudja?
    Mivel én nem ilyen közegben mozgok, az én esélyem pl. sokkal kisebb erre.
    Na, most ezt jól megmagyaráztuk!:-)))
    Ez olyan, mikor valaki mondja, hogy én Sopronban élek, biztos ismerem ezt és ezt. Nem ismerem. Hogy biztos ismerjek valakit, ahhoz sokan vagyunk.
    A zsírosbödön és a pixis dolgokat is értem...:-)

    VálaszTörlés
  18. Naplóba illő dolog bekukkantani vagy esetleg kinézni a kapualjak alá, alól:)Néha magam is megteszem, főleg akkor,amikor társam a fotogépem.
    Én is szeretem a fényképeidet...főleg azokat az észrevétlen részleteket.
    Örvendek,hogy jobban vagy...

    VálaszTörlés
  19. Pamlerva, köszönöm.
    A részletek vonzanak engem is, azok segítenek belegondolni fantáziával, saját tapasztalatokkal az egészbe.

    VálaszTörlés
  20. Jó hallani, hogy javulófélben vagy! További gyors felépülést kívánok !!! (önkéntes karantén miatt vagyok itthon, betegápolás után.Máskor is olvaslak, csak nem kommentelek idő hiánya miatt. )

    VálaszTörlés
  21. Egy bevált házirecept : 1 kanál mézhez negyedkanálnyi őrölt fahéj. Összekevergetve , lassan eszegetni, naponta kb. 4 kanálnyit.Most láttam a fiamnál, hogy látványos javulást hozott.

    VálaszTörlés
  22. Alterego, köszönöm az ötletet,a fiadnak is gyógyulást, és az önkéntes karanténod oldását is. Most a köhögéssel kínlódom, de nagyon. Ki kell jönni a váladéknak, mit tegyek? Ez van!
    Ez már a 3. szakasz a torokfájás és az orrfújás után.Néha még a 2. is visszaköszön.
    Csak úgy vagyok, és még van egy nap a hétvégéből munka előtt!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu