2012. november 30., péntek

Kezdet

Most úgy fekszem le aludni, hogy mire felébredek már december lesz. Valami szépnek a kezdete, ami felé egész évben haladunk, és most akarom nyújtani igazán majd az időt, mert úgy vagyok ezzel a hónappal, mint iskolás a szünettel, nem akarom, hogy vége legyen.
Ahogy a kis Hanno is kitárta szívét Travemündében, és egész valójában kívánta érezni, felfogni, ami rá várt rá a szünidőben aztán "...mely kezdetben örökké tartó boldogságnak tűnt fel, de ha az első pár nap letelt, a többi oly kétségbeejtő sietséggel szalad el..."* 
Nem is az idő múlása számít igazán- hiszen a várakozásról szól most minden-, hanem ami felé haladunk, és az átélt napok mélysége. Amire vágyom közben, az a jóság, szelídség, mértékletesség, és ha tényleg működik az adok-kapok elve, akkor ha képes vagyok adni, az vissza is sugárzik rám.




* Thomas Mann: A Buddenbrook ház - részlet

16 megjegyzés:

  1. :-)
    Aztán mindig meglep, ha nem azt kapom vissza.
    De megtanítottam magamnak, hogy ezen csak csodálkozni akarjak. Hiszen mit tudunk adni? Ami van, bennünk, abból merítünk.
    (Ámbár lehetséges, hogy tévedek. És azt kapom, amit megérdemlek.)
    Te egy mosolyt és egy ölelést érdemelsz!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy szeretnénk elnyújtani ezt a decemberi időszakot. Én nagyon szeretem. Tiszta pörgés vagyok, várakozás. Nem az ajándékokat várom, hanem hogy együtt legyen a család. Nekem ez a világon mindennél többet ér.

    VálaszTörlés
  3. Ágnes, íme itt a december, lehet élvezni.
    Stali, nem gondolom, hogy feltétlenül azt kapjuk vissza amit adunk, de ebben a dologban valahogy jól esne. Valami csak visszajut, ha nem is csereüzletnek tekintem ezt!:-)
    Ami bennünk van abból merítünk, -igaz-, de töltekeznem is kell. A december alkalmas erre.
    Orsi, gyerekkoromban foglalkoztatott az ajándék, ma már nem. Békében legyünk együtt, arról szóljon az ünnep, amiről kell. Ez a fontos.

    VálaszTörlés
  4. Tamás, én vágyom a többire is, és jó, hogy ide letetted őket!
    Kérem szépen ide a hatodikat is, vagy majd én megkeresem az ajánlott helyről.:-)

    VálaszTörlés
  5. Csodásak a fotóid,a fejléced!!!Én úgy örülök,hogy PONT elsejére lett hideg tél.:)Jó készülődni most nekem és várakozni.....

    VálaszTörlés
  6. Tamás, postacímem elküldöm e-mailben neked, és én sem tudok számolni!:-)))

    VálaszTörlés
  7. Mammka, mai jó cselekedetem megvolt. Elmentem anyummal cipőt venni neki, ami nem kis feladat, még magamnak sem. Sikerrel jártunk végül, és ez a lényeg.
    Én is vártam, hogy kicsit hidegebb legyen, mert nekem sok a decemberi pár nappal ezelőtti 19 fok.
    Tényleg jó a várakozás...

    VálaszTörlés
  8. Ezek a fontosak: édesanyáddal cipőt venni-neki.időnként már én is kerülök olyan helyzetbe,amikor a gyerekeim segítségére szorulok és ez még nagyon -nagyon furcsa. Olyan,mintha most születtek volna ,közben túl vagyok az ötvenen...:)

    VálaszTörlés
  9. Az is segítség, ha ő leül a cipőpróbáló székre, én meg hurcolom oda neki a más méretet, más fazont, míg a megfelelő végül el nem jön. Közben lehet táskára is figyelni stb.
    78 éves, és ha nem is mindig kéri még a jelenlétem,vannak helyzetek, mikor jó, ha ott vagyok.
    Utána bementünk az Intersparba, vettünk ezt- azt, majd kicsit legörbítette a száját, hogy csokit is kér. Persze, hogy kapott!:-) Akkor most ki is a gyerek?:-)

    VálaszTörlés
  10. régebben nem szerettem a telet, mert nagyon fázós vagyok. Aztán megbarátkoztam a sapkával, kesztyűvel és azóta gazdagabb vagyok egy kedves évszakkal.
    Boldog, hosszú-hosszú adventet kívánok Neked!

    (a mécsesed meg gyönyörű a maga egyszerűségében!)

    VálaszTörlés
  11. Bekukkantottam hozzád és azóta visszajárok. Szép gondolatok, szép képek,jó itt.
    Boldog adventi várakozást mindannyiunknak.

    VálaszTörlés
  12. Légy üdvözölve nálam, várlak máskor is.:-)

    VálaszTörlés
  13. Beleszerettem az első mondatodba: "Most úgy fekszem le aludni, hogy mire felébredek, már december lesz." Ez jár a fejemben, amolyan nyugodság-élet-érzésként, napok óta.

    VálaszTörlés
  14. Krikszi! Mikor kinyitottam a szemem, ez jutott eszembe, hogy december van. Számomra a legszebb hónapváltás, az új év sem ennyire jó.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu