2012. november 13., kedd

Helyzetjelentés

Küzdöttem, küzdök az influenzámmal, náthával vagy mivel.
Kollégám volt ugyanígy beteg, szerintem ő fertőzött meg, de ez előfordul, és elő is fordult már máskor is. Ha ő nem tette volna meg, akkor gyerekektől kapom el vagy buszon vagy utcán bárkitől. Ha most nem, majd máskor.
Bevetettem minden tudományom eddig péntek óta,valamennyire visszaszorítottam a tüneteket, de úgy látom, csak késleltetni lehet, aminek jönnie kell, az úgyis jön: most éppen a folyó orr( mint a vízcsapból) és a köhögés a már enyhülő torokfájás után. 
Holnap kiveszem a megtakarított plusz óráimat, hogy kúráljam magam. Jobb, ha itthon leszek holnap, és nem adom át én sem másnak, aztán meglátom, hogyan tovább.




25 megjegyzés:

  1. Gyógyulást mielőbb! Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  2. Évikém, fogadd részvétem, nagyon sajnállak, hogy így jártál. Tehát, az évi rendes, menetrend szerint influenzád jött meg... Én, egy éve már elkerülöm, illetve, engem kerül el az ilyen baj. Bár, a múltkor, valami 1 napos kerített hatalmába, de azóta sem tudom, mi volt! :) Pihenj sokat, kúrálódj, és nagyon vigyázz magadra, mert más úgy sem fog! Sok puszi: papa <3

    VálaszTörlés
  3. Jó pihenést, hozzon gyógyulást!
    :)Üdv, Júlia

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom az elottem irokhoz, mielobbi gyogyulast kivanok!
    En aludni szoktam sokat, az valamit gyorsit.

    VálaszTörlés
  5. Meleg takaró, jó könyv, mézes tea, jó nagy pihenés és már jobban is leszel.
    Sok sok C vitamint se felejtsd el!
    Puszi
    Gy.

    VálaszTörlés
  6. detto

    de én úgy begijjedteb, hogy a doktorig futottab

    influenza
    ha nem fekszed ki (minyimum 4-5 nap), rápacsálhatsz

    coldrexet ajánlotta (nem rossz, ugyanaz, mint a rhinathiol cold...de a fájdalomcsillapító nem kapható recife nélkül...és nagon nagon sokat igál (ne törődj vele, ha ettől úgy érzed egy tüsszentésre bepillantasz:)

    JOBBULÁST

    VálaszTörlés
  7. Én népi gyógymódot javaslok: fokhagymás vagy lila hagymás méz, egy jó fajta kupica pálinka! Aztán egy finom meleg takaró, kényelemes fotel, jó könyv, s ha közben elalszol, akkor a leghatásosabb a gyógymód. Kipróbáltam, tuti recept! :-)
    Jobbulást!

    VálaszTörlés
  8. Most jöttem Katalin blogjáról! Gyógyuljál te is!!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm mindenkinek a jó szavakat. Coldrexet iszom éppen, mézes tea készen, Algpopyrin, C vitamin már bennem. Fotelben fogok ülni pléddel, mert ott könnyebb köhögni, mint fekve. Általában a fotelban nappal elalszom, ágyban nem. Az éjjelre való.

    Minden tünet, ami ilyenkor lenni szokott jelen van!
    Úgy általában pocsékul vagyok, de úgy általában nagyon!:-)))
    Katinak minden jót, és ha van valaki még ez ügyben illetékes neki is.
    Jaj, de nem szereteeeeeeeeem ezt az állapotooooooooot!

    VálaszTörlés
  10. Saci, fokhagyma, lilahagyma, méz van itthon és pálinka is.Jófajta házi szilva! :-)
    Most fájdalomcsillapító is van bennem, pálinkát tehát kihagyom.:-) A többit kipróbálom, ha a gyomrom is engedi, akkor az nagyon jó lesz.

    VálaszTörlés
  11. Én is jobbulást kívánok, várd ki nyugodtan, ne menj ki túl korán dolgozni!
    Félek tőle előre, halogattam a védőoltást, pedig télen mindig min. 2 hónapom megy rá újabban...

    VálaszTörlés
  12. Jobbulást neked, minél gyorsabban..nálam ilyenkor a nagyon-nagyon csípős ételek-italok jönnek be- olyan jól kitakarítanak orr-ügyileg.Minden együttérzésem a tiéd, én is nagyon beteg tudok lenni egy szimpla megfázástól is, de sajnos az én munkahelyem nem az a hely, ahonnan nagyon hiányozni lehet - legtöbbször lábon húzom ki az ilyesmiket, sajnos ezért tovább is tart, mint egyébként tartana...

    VálaszTörlés
  13. Gyors gyógyulást kívánok neked!

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm mindenkinek, a jó szó is gyógyír. Elég pocsékul vagyok. Holnap muszáj mennem dolgozni, de utána P-Sz-V szabad. Nem is részletezem a tüneteket, van ami nem is szalonképes!:-)))
    Nálam régebben 2 hét, mostanában 3 egy ilyen lefutási ideje.Nem egy erőbajnok az immunrendszerem.

    VálaszTörlés
  15. Gyógyulj meg minél hamarabb!

    VálaszTörlés
  16. szia, sorstárs!:( jobbuljunk!:)

    VálaszTörlés
  17. jaj aliz, Te is?
    jobbuljunk:)))

    VálaszTörlés
  18. Szia Éva,

    jobbulást, és pihentető kúrát, C vitamint!! (Az apukám bármi bajom van, akár lelki, akár testi, rögtön C vitamint javasol)

    Azok a gesztenyelevelek de szépek!
    Katalinhoz is beköszönök akkor...

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm! C vitamin van itthon bőven. Javuljunk!:-)))
    Ma mindenképpen dolgoznom, kell, de utána jön a hétvége, péntek is szabad.
    Egyelőre elég pocsékul vagyok, majd lesz ez még jobb is.

    VálaszTörlés
  20. már megint csodás egy fotó a legfelső (még a gyulainál is jobban tetszik:)

    VálaszTörlés
  21. Aliz,
    A legfelső egy kapualj Sopronban. Készült vasárnapi városnéző sétánkon libaevés előtt!

    VálaszTörlés
  22. ez ugyanaz a ház, csak más nézőszögből, én a (róluk készülő) fotókat csodálom elsősorban nem (csak) a házakat..:)!

    VálaszTörlés
  23. Jó az a hely, ahol sok kapualj van és roggyanásukban is szép házak.:-)
    Vannak unalomig ismert részletek itthon, a saját városban, de évszakonként és az én saját hangulatom miatt is változnak, és így soha semmi nem ugyanaz.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu