2012. november 7., szerda

Ha helyettem mondja el az idézet



"Eljött ez az idő is, túl vagyunk rajta, büszkén
hordja gömbölyded terhét a vízcsepp, ősz van, hiába vagyunk túl a nehezén, újabb idők jönnek, új
túllevések, az időt nem lehet eltüntetni a dolgok
útjából..."


Kántor Zsolt


P.S.: Valami ilyesmi miatt kapcsolódik bennem össze az idő, a múlása, életem múlása, még mindig a jövőm tervezése, a dolgok, a vízcseppek, az évszakok váltakozása, jelenléte, várása, múlásuknak kívánása, az érzelmeim, a hangulatom velük való összekötése és én is.

Más!

Ma reggel...
... anyu kora reggel útnak indult,  majd vérvételről, laborból jött hazafelé. Buszról felhívott ( én még ágyban, de már fenn), hogy leszállhat-e nálam. Milyen jó, hogy mégis megtanulta és elfogadta a mobiltelefon használatát.:-)
Hozott "Fornettis" friss pogácsát és valami káposztásat is, mert szeretem. Én csináltam neki szendvicset is reggelire, mert természetesen éhgyomorra ment. Pogácsa elfogyott a kávéval, beszélgettünk. 
Nem tud kimenni a fejünkből a 11 éves Bence halála, még nem tudtam ki győzött, mert nem olvastam és hallgattam híreket: Tehát Obama. Anyu a korai kelés miatt tájékozottabb volt.
Még beszélgettünk magunkról is, aztán ő elment, elkezdődött  a nap számomra is. 
Délután megyek dolgozni, addig vasalok, porszívózok, és itt is bütykölök a gép előtt.

24 megjegyzés:

  1. Köszöntöm Angelt a blogom olvasót között.

    VálaszTörlés
  2. A mobillal kapcsolatban: anyukád felhívott, hogy leszállhat-e nálad?... Erről jutott eszembe, hogy azelőtt csak úgy váratlanul toppanhatott be valaki, magánéletünk kellős közepébe, mintegy kisajátítva azt, főleg a család...

    VálaszTörlés
  3. B. nagy kedvence a kaposztas pogacsa volt, amikor otthon jartunk.Itt kiprobaltam keresere, megsutottem, de nekem valamiert a kapszta megegett.
    Obamat en is csak ma reggel tudtam meg.Neha erdekes az ido mulasa, a zona kulonbseg ellenere valo egybeeses.

    A kis Bencet nem tudom esszel felfogni:((

    VálaszTörlés
  4. Flora, azért kérdezte meg, hogy otthon vagyok-e egyáltalán, mert potyára nem akart jönni, akkor inkább egyenesen megy haza. Akár boltban, munkában is lehetnék, bár nagyjából mindig tudja merre járok.
    Lehet, hogy így kellett volna leírnom rögtön.Bármikor jöhetne egyébként váratlanul is, ez nálunk nem igazán nem ügy, de előtte általában ideszól, vagy én is szólok neki, ha megyek hozzá.
    Mégis jobb így, egyébként nem szeretem ha a magánéletem, mindenféle egyéb elfoglaltságom vagy szabadidőm kellős közepébe csöppen bele valaki. Érdekes, általában nem anyu szokott, hanem egyéb ismerős.
    Bátorság kell megmondani, hogy nem érek rá, ha már eljött, nehéz, de lassan már erre is felkészülök. Erre is önvédelemből, mint annyi másra.

    VálaszTörlés
  5. Ágnes, minden káposztásat szeretek, legyen az pogácsa, rétes, káposztás tészta lepirítva kis borssal.B. kicsoda? Férjed, fiad?
    Milyen érdekes, mi ketten is milyen messzire lakunk egymástól, de a technikának köszönhetően közösek lehetnek az híreink.
    Bence esetét nem tudom megemészteni. Ezt már nem lehet!

    VálaszTörlés
  6. Én itt, Franciaországban szoktam meg, hogy a végsőkig tiszteletben tartsam mindenki magánéletét... Eleinte meglepett, hogy még a szomszédba se mentek át bejelentés nélkül (pedig távoli rokonok voltak), sőt, a saját gyerekeikre se rontottak rá...
    Nekem addig más tapasztalataim voltak.

    VálaszTörlés
  7. Flora, és így van jól, ahogy te is látod. Tapintatlanság beállítani csak úgy valahova előzetes értesítés nélkül.
    Már ott tartok, ha valaki mégis így érkezik, akkor ha tapintatlanságnak is érzem részemről közölni vele, hogy rossz az időpont, akkor is megteszem.Most már meg( fogom)!
    Anyu lehetne az egyedüli kivétel, hogy váratlanul jön, de ő sem teszi meg. Előtte szól, megbeszéljük az időpontot.
    Egyébként hangsúlyozom, a mobiltelefonnak tulajdonképpen hálás vagyok.Igaz, az az előnye, ami a hátránya: Bárhol, bármikor elérhető rajta az ember.

    VálaszTörlés
  8. :-)
    Gyerekeim apja a válásunk alkalmából egyet haladéktalanul tanult meg.
    Anyukájának NEM adott kulcsot - és ragaszkodott az előzetes egyeztetéshez.
    Hiába, valamire csak jó az új élet, az új társ. Ha másra nem, hát tanulni a korábbiakból.

    VálaszTörlés
  9. Anyunál van lakáskulcsom, és viszont is nála az enyém, ha véletlenül kizárnánk magunkat. Mástól nem jöhetne segítség( ketten vagyunk a "családban"), csak egy lakatostól.Ha nem muszáj, akkor miért rongálná meg bárki a zárat.:-)
    Attól még értem a dolog lényegét, amiről írsz!:-D

    VálaszTörlés
  10. Akitől idéztél, Kántor Zsolt debreceni születésű. Én akkor figyeltem fel rá, mikor a Népszabadságban írt nagyon jó cikkeket. Eszméletlen jó humora van, nagyon csípős és nagyon odamondogató stílusban ír. Ha megláttam az írásait, mindig elolvastam.
    Szeretem, ahogy ír.

    VálaszTörlés
  11. Szerintem fog neked tetszeni a zeném... Ha gondolod, "látogass" meg, még felhívnod sem, kell, szeretettel várlak...

    VálaszTörlés
  12. Tájékozottság: eszembe juttattad nagyapám. Mindig a rádiót bújta, így maradt meg előttem, de tudott is mindent, ami fontos volt.Bejelentkezés: a napokban hezitáltam hivatalból kellett telefonálnom lakásokra. Hánytól telefonálhatok reggel? Volt akinél belenyúltam reggel negyed tízkor, ő későn kelő. Látod, nekem ilyen gondom nincs, messze van a család.

    VálaszTörlés
  13. A fenti képed meg olyan gyönyörűszép, hogy nem tudom levenni a szemem róla!

    VálaszTörlés
  14. Orsi, köszönöm az információt, szégyellem, de nem tudtam ennyit Kántor Zsoltról. Figyelni fogom az írásait.
    Csillagos, olyan szívesen meghallgatnám a zenéd, de nem hallom. A zenegéped csak tölt, tölt, de nem szólal meg számomra. majd még próbálom. Ugye, onnan kellene hallanom a zenét?
    Holdgyöngy, szerintem 8-tól lehet hívni telefonon valakit. Számomra az olyan hivatalos munkakezdési idő, amikor már az ember otthon is számíthat telefonra. Ha akkor még valaki alszik? Akkor megjárta!
    Kati, a fenti mécseses kép a csipkebogyóval? Az egy "kreatívkodós" saját alkotásom!:-)
    Ha a bejegyzés felső képére a gondolsz a pókhálón lévő cseppekkel, az pedig még egy őszi szünet alatti sétámon került elém, és nagyon-nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  15. Mindig elfelejtek valaszolni:)B, mint Balazs, a fiam:)

    VálaszTörlés
  16. Hűűű Éva, nagyon restellem magam!

    Totál "benéztem" Kántor Zsolt nevét:( mentségemre legyen írva, hogy annyira hasonló az a név, akiről én írtam: Kácsor Zsolt, aki valóban a Népszabadság debreceni tudósítója sok éve már, és akinek én tényleg szeretem a cikkeit.

    Kántor Zsoltról tudtam, hogy debreceni születésű és ismertem is az írásait...

    és én totál "összemostam" a két személyt!:(

    Elnézést kérek mindenkitől!!

    VálaszTörlés
  17. Orsi, semmi gond, köszönöm a kiigazítást.

    VálaszTörlés
  18. Ködök évadában

    (1)
    Eljött a ködök évada. Párában áll a kert.
    Iskolába ment a lány, ki bringáján itt tekert
    a bolt felé és mindig rám mosolygott.
    Tűnő emléke, mint egy napfolt
    a hullott avaron, hol most galambok
    fészkelődnek, míg a lombok
    sűreje lassan ritkásra vált és reggelente
    elkél a kabát, szinte mint telente.
    Tudom, bús esők jönnek nemsokára
    és a könnyű pára belengi majd
    a rejtett erdei utat, hol emlékek után
    az agy reményét vesztve kutat,
    hiszen nem tudja felidézni már
    mikor dús szénaillatban
    hempergett a nyár
    és azt a gyöngyfogú
    mosolyt. A bánat lesújt,
    pedig kedvenc évszakom
    mindig az ősz volt nekem,
    akkor jön meg gyakran az ihletem
    verset írni, afféle könnyes-szomorút,
    pedig nincs is kedvem sírni,
    se megríkatni másokat, míg szállongó
    sötéttel rámterül a bokrok alján
    lappangó alkonyat.
    De mi tagadás, az embert elönti mégis
    valami nosztalgikus, édes-bús hangulat,
    míg lámpát gyújt a szürkületben.
    Szippant egyet a kesernyés füstből,
    mit vonakodva táplál a nedves avar
    és fülel, hogy jobban hallja
    a ködön át szűrődő hangokat,
    a V-alakban repülő ludakat, káráló varjakat.
    - Legalább csukd be az ajtót!- kiált az asszony,
    köszöni, de nem kér a máglyafüstből,
    mely torkát kaparja,
    miközben a becipelt lekvárfőző üstből
    a mézédes szilvalekvár alját kivakarja,
    én meg átfutom a sajtót.
    Szót fogadok, mit is tehetnék…
    tétlenül teltek a hét napjai és az esték,
    pedig, lám, a zöldre mázolt ajtón is
    felpúposodott, lassanként leválik a festék.
    Holnap lekenem!- fogadkozok – És bepácolom
    a hétvégi flekkenem! De most még egy csésze
    illatos tea vár, benne némi rum…
    vagy holnapután?…na bumm!

    VálaszTörlés
  19. Trendo, köszönöm a versed, hogy elhoztad, hogy megosztod velem és velünk.Köszönöm, mint mindig. Micsoda hangulatok, ezért szeretem az őszt!
    A sorok között most ezek maradtak meg leginkább bennem:

    "Szippant egyet a kesernyés füstből,
    mit vonakodva táplál a nedves avar
    és fülel, hogy jobban hallja
    a ködön át szűrődő hangokat,
    a V-alakban repülő ludakat, káráló varjakat."

    VálaszTörlés
  20. Most látom, hogy lemaradt a vége: :)

    Eddig tart férfi-öntudatom, a felhorgadó,
    a hiúságnak lerótt önáltató adó.
    - Az ember legyen a maga ura! – puffogok
    még egy legutolsót, aztán nyögve felveszem
    az asztal alá hullott piros alsót.

    VálaszTörlés
  21. Éva drága, örömmel elküldeném Neked az egész Ködök havában ciklust, ha tudnám azt e-mail címedet (nekem még a régi, citromail-es van meg)
    Szerintem egész jó versek a késő őszről és biztos vagyok benne, hogy találnál hozzá jó képeket :)

    VálaszTörlés
  22. Trendo, majd írok neked e-mailt.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu