2012. november 6., kedd

Emlékek, ezermesterkedés és szentimentalizmus

Miután még szombaton is végigjártunk 4 temetőt ezúttal Ausztriában, és M. türelmesen elmondta sokadik kérdéseimre a választ, hogy ki kicsoda, és néha még történetet is kapcsolt a régen múltba veszett személyek márványba, fába gravírozott neveihez. 
Aztán még mielőtt a 90 éves Berta nénihez is elmentünk volna egy rövid látogatásra, segítettem a téli gumira kicserélni a nyárit csak úgy puszta érdeklődésből és magánszorgalomból.
Pontos instrukciókat kaptam, majd az első kereket végigcsináltuk ketten az idősebbik fiúval az autóján, utána már én egyedül is csináltam a részfeladatokat, és a végén elégedetten háromszor mostam kezet.
Mama kuglófot sütött, és a konyhaszekrényt kinyitva én magam választhattam ki a bögrét, melyből a kávét iszom. Kiderült, hogy  a kiválasztottamat 1930 körül vették, és ez volt a 89 éves mama bögréje az iskolában. Egy fiatal pár van rajta az Alpok tövében tehenekkel, és írás is olvasható rajta. Sejtettem, hogy csak valami nagyon szívhez szóló lehet. A lényege az, hogy amikor a fiú megcsókolja a lányt, az mint a rózsa elpirul.:-) 
Mi minden leírt és leíratlan belefér egy szombatba, hagytam, nem álltam ellen, és nem erőltettem semmit.
Valahol ennek egyszerűségében van a titok, és mégsem mindennap jön össze.






15 megjegyzés:

  1. Jó volt veled lenni a sétádon. Köszönöm

    VálaszTörlés
  2. otthonos nyugis hangulatot tudsz varázsolni bármiből

    azért az a bögre nem semmi:)

    VálaszTörlés
  3. A kezmosast kulon ertem:)en egyszer gyertyat csereltem igy odahaza kolcsonauton.Bealltam egy gumishoz, nezze meg a nyomas jo e, es kozben mutassa mar meg a gyertyakat:D utana pofon egyszeru volt.
    Nagyon szep a bogre es az iras hangulata.

    VálaszTörlés
  4. A képek mindig gyönyörűek. S ez elsősorban nem a technika érdeme!

    VálaszTörlés
  5. Veled voltam e napon, szépen írtál róla.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok, szép estét!
    Boró, Holdgyöngy, emlékekkel teli nap volt a temetőjárás és öregek látogatása miatt.Közben minden apróságra is figyeltem, mert már rám fért.

    VálaszTörlés
  7. Kati, nyugis hangulatot varázsolni? Éppen az előző bejegyzésben volt róla szó, hogy kell egy otthon ( egy kunyhó is lehet, de akár, önmagunkban is felépíthetjük), ahol rendezhetjük magunkat, magunkba mélyedhetünk.
    Számomra valahol itt kezdődik az általad említett otthonos, nyugis hely megteremtésének fontossága, ahol jó lenni.
    Más otthonában is megtalálom, ami megnyugtat. Vagy a nagy egész, de elég az is, hogy kuglóf legyen az asztalon, és választhassak magamnak egy régi bögrét, melyből a kuglóf mellé a kávét iszom. Nem kell hozzá sok, ami megadja az otthonosságot.
    A bögre, hát az nem semmi. Volt valami hasonló nekem is, nem éppen ilyen hanem kis kertészlegényes, és ott volt mellette egy kislány és egy tücsök is.:-)Gyerekkori bögrém!
    Pirulós pusziadásról nem, írtak rajta, sőt semmiről sem.

    VálaszTörlés
  8. Flora, a napokról , különösen a nem otthoni, hanem kirándulósakról mindig csinálok pár ( néha sok!)emlékképet, azokból hozok ide.
    Köszönöm a véleményed, a véleményeteket.

    VálaszTörlés
  9. Ágnes, a fönti képen egy újabb kreatívkodásom látható!:-)

    VálaszTörlés
  10. Azt mindig is tudtam, hogy a szép szavak és gondolatok embere vagy, de , hogy a technikát is így kenterbe vágod, erről eddig, halovány lila ... sem volt! Gratulálok a mi kis polihisztorunknak! :)

    VálaszTörlés
  11. Ágnes, 3x mostam kezet utána, de még így is igazán csak az esti fürdésnél egy kis áztatással tűnt el az, aminek el kellett tűnnie.Ha egyszer megmutatják ezeket az inkább férfias munkákat, akkor én is meg tudom csinálni.
    Markus( akivel csináltam a cserét) említette, hogy ha Papa felfedezi, hogy tudok ilyenben segíteni, akkor bejelentik, hogy legközelebb mi is közösen csináljuk.
    "M.Papa" kijött megnézni, hogy hova tűntem, meregette a szemét, és valóban kimondta, hogy legközelebb én leszek a kis segéd. Olyan nagyon nem értette, hogy Markus-szal miért nevetünk fel.

    VálaszTörlés
  12. Papa, szép szavaktól az autóval való bütykölésig... Nehogy már beleunjon az ember a napokba!:-)
    Nem volt ez akkora feladat ám, de nem tudtam ellenállni, mert ilyet nem csináltam. Meg aztán, hogy néz ki, ha csak ott állok, és bambulok üresen. Akkor inkább bekapcsolódom a munkába. Még hasznos is lehetek, és feszíthetek is a végén a megdicsőüléstől.:-)

    VálaszTörlés
  13. Milyen szépek az ilyen napok!!!!!!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu