2012. november 25., vasárnap

Bécsben

Sokszor érzem úgy, hogy  a legszebb egy fenyőág és egy hófehér gyertya lenne dekorációnak karácsonyra, amit végül soha nem valósítok meg ennyire egyértelműen, hanem egyszerűsítem a külsőségeket az évek folyamán belső szükségből. Mert mégis színes és csillogó a várakozás és maga az ünnep is számomra, csak ne legyen ez sem túlzott, mert éppen ez tenné számomra üressé. 
Aztán jön a gyakorlat, vagyis az ember lánya elmegy Bécsbe egy szombat este így november végén, és a városban történő sétáján -még Advent kezdete előtt- rászakad maga a fényözön. 
Pedig egy hét van Advent kezdetéig, és még nem is ég minden fény a császárvárosban, de ahogy láttam minden készenlétben, felszerelve várja a jövő vasárnapot.
Jó volt így a szombat este, én kértem M-t, hogy most turistaként mászkáljon velem ő otthon, Bécsben- ahogy én szoktam vele Sopronban-, és menjünk el az abszolút belvárosba. 
Vágytam a karácsonyi fényekre, az ember kiéhezik rá -egy év nagy idő-, aztán majd itthon visszafogom magam, de abban a nagyvárosban csak ragyogjon minden, mert én ott karácsony előtt azt akarom látni.Csak azért is!:-)



9 megjegyzés:

  1. Ez az! Ragyogjon!! :-) Én is voltam egyszer bécsi adventben, csak nagyon fáztam. :)

    VálaszTörlés
  2. Ugye nem baj, ha egy iciri- picirit irigy vagyok most? Csodálatos hangulatot árasztanak a képeid.

    VálaszTörlés
  3. Alessia, fázva nem olyan jó, bár az évszakhoz illik a hideg.Most évszakhoz képest jó idő volt, és én is felöltöztem, nehogy visszaessem a betegségbe.
    Zsóka, 70 km nem nagy ügy innen, néha kihasználom. Másnap még elmaradt " utazós"temetőbe is mentünk, és az azt megelőző estét sétával töltöttük. Vétek lett volna a 4 fal között tölteni.

    VálaszTörlés
  4. Tavaly a cégtől voltunk egy egész napot Bécsben. Délelőtt és kora délután városnézés egy nagyon jó idegenvezetővel,hogy gyalogolva, hol buszból. Aztán pedig a városháza előtt a vásár, egy-két bögre forralt borral. Bent a városházán a gyerekeknek volt foglalkozás, vaníliás kiflit és mézeskalácsot sütöttek, dobozt decupage-oltak, gyertyát öntöttek. Azt gondolom aki ha teheti, egyszer menjen el, hacsak egy pár órára is, de legyen részese ennek a forgatagnak. Nekem segít ráhangolódni a saját ünneplésünkre ebben a nagy rohanásban!
    Szép hetet!

    VálaszTörlés
  5. Olyan szép a városháza!!!!!!!!Én ezeket a belógó fényfüzéreket nagyon szeretem! Kell a fény ebben a sötétben....

    VálaszTörlés
  6. A karácsony azért is jó, hogy ha lehet, igazi szünet legyen a hétköznapi szürkeségben! Meg kell állni, élvezni a különbséget.
    Remélem, nem lesz hó január eleje előtt: elmegyek 2 hétre M.o-ra...

    VálaszTörlés
  7. Így jó, hogy ez a kettősség megvan mindnyájunkban. Jó a békés elcsöndesülés, a másik énünk meg boldogan élvezi a fényes forgatagot. Mint mindig, most is hangulatos és hangulatkeltő képeket készítettél :-)))

    VálaszTörlés
  8. Tudod, én még akkor jártam advent idején Bécsben,amikor nálunk még nem volt ez a nagy kivilágítás. Azt a csodát! Kicsit irigyeltelek, amikor olvastalak, de leglább egy kis hangulatot hoztál.

    VálaszTörlés
  9. Saci, jó is egy ilyen program. Régen én is buszos kirándulásokon voltam Bécsben adventkor. A Shopping Cityvel indítottunk volt igény rá, utána a Városháza előtti Christkindlmarkt forgataga, majd buszos városnézés, helyesebben fénynézés. Jó volt, szerettem azt is.
    Akkor csoporttal mi is bent voltunk a városháza gyerekprogramján, amiről írtál.
    Mammka, mint a falusi leányzó a nagyvárosban úgy bámultam, pedig ne először látom.
    Flora, pénteken jön a hidegfront: havavás, mínuszok. talán mire jössz, nem lesz, de legalábbis nem túl nagy. Anyukád örülni fog neked, és neked is jobb lesz. Kicsit enged a szorongásod miatta.
    Alterego, adventben és karácsonyban vonz a fény is és a visszafogott csend is.
    Holdgyöngy, is akkor voltam először, csoda volt, talán azért is vannak olyan szép emlékek róla., Most már kezdem megszokni, de erős a nosztalgia a régi buszos kirándulásaim iránt. Sopronból van bőven egynapos út, különösen ilyenkor.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu