2012. május 30., szerda

Sokszor sulykoljuk magunkba...

..., hogy annak a feltételezésnek, hogy "mi lett volna ha", nincs sok értelme. Elmúlt, akkor és ott úgy tudtunk dönteni, mert életünknek abban a szakaszában voltunk, úgy ismertük a világot, azzal a tudással, azzal a lehetőségekkel, úgy láttuk önmagunkat és a jövőnket. 
Később persze, hogy másképp látjuk ugyanazt a helyzetet, de azóta mi is mások vagyunk már és a körülményeink is.
És mégis tele az irodalom az elszalasztott lehetőségek elmondásával, amikor hagyjuk, hogy a vélt és valós boldogságunk lehetősége elmenjen mellettünk, mert nem tudjuk, nem akarjuk észrevenni, mert akkor más foglalkoztat, mert néha más embert/ embereket szolgálunk erővel megtámasztott fegyelemmel, de önmagunkat erőtlenül és sután.   
Nem régen fejeztem be ezt a könyvet. Film is készült belőle.



16 megjegyzés:

  1. A könyvet nem olvastam még. A film azonban a 10 legkedvesebb közt van. Úgy a színészi játék, mint a mondanivaló briliáns. Érdemes megnézni, mert egy életre bennünk maradnak az ott elhangzott szavak látott gesztusok. Nekem ez a film a belső harmóniáról szól.

    VálaszTörlés
  2. Én a filmet láttam, többször is.Egyszerre nehéz ,lehangoló és csodálatos!Persze két ilyen kitűnő színésszel,akik a kedvenceim!

    VálaszTörlés
  3. Györgyi, Mammka, a film az én esetemben még várat magára. A könyv akadt először a kezembe, és most jöhet a kérdés melyik sorrend a jobb.
    Mindegy, az enyémen már úgysem lehet változtatni. Megpróbálom beszerezni a filmet is.

    VálaszTörlés
  4. Persze, a műben több benne rejlik az is, hogy a személyzetnek van-e joga bírálni urukat vagy a hallgatás a feladatuk.A két főszereplő: a komornyik és a házvezetőnő másképp látja ezt a kérdést.
    Lord Darlington náci párti, Miss Kenton a házvezetőnő szöges ellentétben áll gazdája nézeteivel. Aztán a lord elbocsáttat egy zsidó szolgálólányt...

    VálaszTörlés
  5. Én is a filmet láttam, csodálatos..
    Éva írtam Neked levelet, lehet nem kaptad meg?
    Szép álmokat!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szerettem ezt a filmet, (könyvben nem láttam még), a briliáns szereplők miatt is, meg a környezet, meg az egész...szóval a film pazar

    http://www.youtube.com/watch?v=HdTI5s5-PwA

    VálaszTörlés
  7. Már sejtem, hogy láttam a filmet.
    Az elmulasztott lehetőségekről lenne mit mesélnem kedves hölgyek!

    VálaszTörlés
  8. Mági,
    most néztem meg a citromailemet, de nem találtam levelet tőled. Az is lehet, hogy mikor töröltem a sok kéretlen levelet -melyek naponta érkeznek nagy számmal a szűrő ellenére-, a tied is belekeveredett, mint számomra ismeretlen feladóé.
    Küldd el újra légy szíves, és majd figyelek,hogy melyik lehet a tied, nehogy töröljem.

    VálaszTörlés
  9. Márta, azt hiszem sokunknak lenne mit mesélnie azokról a bizonyos elszalasztott lehetőségekről.:-)
    Ha egy fontos lehetőséget kihagyunk, az egészen más fordulatot ad az életünknek, és termeli a többit is, amiről nem is tudunk, hogy várt volna ránk, mint lehetőség.
    Értelme nincs gondolkozni rajta, és mégis megtesszük, de nagyon belemerülni nem szabad. Magamnak ezt magyarázom, és sikerül is betartani.

    VálaszTörlés
  10. Katalin, köszönöm a linket, meg kell néznem a filmet is.A szereplőket kedvelem, és látom, hogy egy nagyon jól megcsinált film.

    VálaszTörlés
  11. A könyvet nem olvastam, a filmet láttam. Nekem vontatott, lassú...nem tudom. Azt mondják, aki elsőre olvasta a könyvet és csak utána nézi meg a filmet az nem fog csalódni. Ha fordítva akkor igen. Talán elkéne olvasnom a könyvet most.

    VálaszTörlés
  12. Kovtama, szeretem az ún. vontatott, lassú, nehezen kibontakozó, nem nagyon cselekményes filmeket. Lehet, hogy akkor nekem tetszeni fog?:-)

    VálaszTörlés
  13. Az első mondatod nagyon megérintett. A múlton rágódni nem jó dolog. Biztos meg volt akkor az ok, amiért valaki úgy döntött, ahogy.
    Valamennyire átvitt értelemben a mostani mindennapjainkra is igaz! Utólag mindenki okosabb lehet, de építkezni a meglévő építőanyagból kell, mert a "mi lett volna ha"-ból légvárak épülhetnek, de azzal sajnos nem jutunk előbbre.

    VálaszTörlés
  14. Rágódós voltam, mert ahhoz is tudás és tapasztalat kell, hogy megértsük, hogy ennek már nincs értelme. Ahhoz is kell az idő, mint a gyászhoz, hogy a rossz döntéseinken túllépjünk.Kell a szomorkodás, a sajnálkozás, aztán ki kell magunkat húzni belőle.
    Na, a tudás valahol itt kezdődik...:-)
    Az idő múlása, más élmények, más tervek, aztán valahogy túl vagyunk rajtuk.Jön az új " mi lett volna ha" egy darabig, aztán ezen is túllépni. Ez az élet rendje.
    Szerencsére olyan sok rossz döntést nem hozunk, mely az egész életünkre kihatással lenne.

    VálaszTörlés
  15. Off!

    Valami gond van a "legutóbbi kommentek", és a "blogot rendszeresen olvasók" oldalsávban lévő modulokkal.
    Hogy állítólag helytelenül van konfigurálva, meg ilyesmi. Nekem aztán mondhatják a kiírt megoldást...:-) Amit tudtam megtettem vele, vagyis régi törölve, majd újra feltéve. Semmi változás. A jól bevált módszerhez folyamodom.
    Békém hagyom, majd csak megoldódik a probléma.:-) Én nem értek ehhez!

    VálaszTörlés
  16. Kedves Eva,

    olyan jo konyveket olvasol! Kar,hogy nem lakunk kozelebb,csere-berelhetnenk! :)

    Eniko

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu