Vékony Andor: Őszi séták
zörren az avar
kanyargós erdei út
csendjébe lépek
nyirkos nedves fák
nyakadba lódítják az
Ősz ködpamacsát
ködben ül a hegy
a fák közt a csend szalad
neked sincs szavad
Várom az esős őszt, a tejüveg ködöt, a fanyarságot, a száraz vagy éppen nedves avart, a füstillatú, pirosló, hirtelen sötétbe átmenő alkonyokat, az első deres füvet.
Napfényt láttam ma reggel a lakásban, és mivel az elfogadás művészetét is gyakorolom( de szeretném egyre jobban csinálni!), bólintottam rá. Arra is bólintottam nem is titkolt örömmel, hogy legalább ez a fény már kicsit megtört és fakóbb. Ebben a fényben láttam ma a tárgyaimat.
Ilyenkor kellene mondani, hogy addig jó míg meleg van, és a magas fűtésszámla sem hiányzik...
Persze, persze, de én mást akarok már. A vágyaink nem mindig esnek egybe a valósággal. Ha valami sokáig tart az ellenkezőjét akarom, hogy később újra a másikra vágyakozzam.
Mindezt tehetem úgy, hogy közben egyikhez sem vagyok hűtlen. Mégis lehet kedvencem, és szerethetem egyiket jobban a másiknál.