2011. augusztus 28., vasárnap

Nagyapám sírját kutatva

Ismeretlen hely ismeretlen temetőjében augusztus eleji hirtelen lezúduló, szakadó esőben soha nem látott nagyapám sírját keresem. Állítólag 2 évesen "láttam", de én úgy veszem, hogy nem. Az nem látás, az nem emlék. 
Nagyon kis családom szétcsúszott, elvált, nem nősült, nem házasodott, közbeszólt a háború is annak idején korai halált eredményezve.
Mire felnőttem, alig maradt belőle. 
Mire észbekapok, már csak útmutatás alapján  sírokat keresek, és nagy nehezen végül meg is találom őket. 
Csuromvizesen végül megvan most is az ismerős név.
Kerestem már útbaigazítás alapján sírokat, és mindig az elveszettség érzése járt át. Mintha még jobban rejtőznének, mint kellene. 
"Miért nem jöttél korábban?"
Végül leteszek egy koszorút. Nézem közben a saját vezetéknevem, ami az övé is volt. 
Soha nem tudhatja már, hogy 35 évvel halála után az unokája kereste.
Majd beülök az autóba, hangosan kopog felettem még sokáig az eső.

Illett az időjárás ehhez az órához.


8 megjegyzés:

  1. Szia, ez melyik temető?
    nagyon szép képek,
    ha tud egy esős temető szép lenni, nekem szép

    Érdekes, milyen sokszor van olyan érzésem, hogy követsz engem:))))))(könyvek, filmek, helyek,emberek, igények:))))))
    és ez érdekes

    VálaszTörlés
  2. Szia! A temető Gödöllőn van.
    Egyetértek, egy esős temető szép. A havas is!
    Elindultunk a temetőben keresni a sírt. Felhős volt az ég, és egy perc alatt már szakad is. Ilyen gyors esőre nem számítottunk.
    Nem tudtunk hova menni. Esernyőnk volt, de nem sokat ért. Szinte alulról is esett és körben is!:-) Mire fedél volt a fejünk felett( ravatolozó), addigra már eláztunk.
    Azt hiszem, sokan követjük egymást mi blogosok. A hasonló megtalálja a hasonlót!

    Kérdezhetem kicsit bővebben, ezzel az írással mivel követtelek téged?

    VálaszTörlés
  3. óvatosan igyekezek fogalmazni, meg ne bántódj akaratlan beszédemtől
    (nem erre a konkrét bejegyzésedre értettem),
    és a lényeg, hogy nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet:
    ez a "alulról esett körbe" ismerős érzés, és tetszik :))))

    VálaszTörlés
  4. Szia Éva!
    Ismerős a helyzet. Mi is kerestünk már sírt, nem is egyszer. Nagy a család, tudni szerettük volna, hol nyugszanak a krónikák szereplői. Volt, hogy nem jártunk szerencsével, a sírt egyszerűen megszüntették. Ott állt a kőkereszt, ami segített volna eligazodni, de a sír helyén már egy kis út vezetett valahova. Aztán volt úgy is, hogy bejártuk a rekkenő hőségben az egész temetőt, és minden sírkövet elolvastunk, mégsem leltük. Nyári hőségben a Nyírség közepén ez is nagy megpróbáltatás. Legtöbbször azért sikerült. Régi, félig lekopott síremlékek, mégis egy láthatatlan fonál, ahogy kezünket a sírra téve üzenünk. Itt jártunk, tudjuk, hogy voltál, ismerünk. A legmeghatóbb az volt, amikor messze Székelyföld egyik kis falujában ráleltünk az ükszüleim sírjára, akik 1867-és 1868-ban haltak meg. Egy mohával benőtt kőoszlop állt a harangláb közelében,fölük egy kő rozetta véséssal.A feliratot ujjunkkal tapogattuk ki. A nevek és az évszámok egyeztek az iemert adatokkal. Arrafelé nem szüntetnek meg sírokat.
    Jó volt kicsit emlékezni.
    Örülök, hogy újra írsz.

    VálaszTörlés
  5. Katalin, értettem, hogy általában beszélsz a blogomról és arról, hogy szívesen jössz ide. Köszönöm. :-)
    Azt hittem erre a bejegyzésemmel kapcsolatban is van valami hasonlóság, amivel "követjük" egymást.
    Ezért kérdeztem csak rá.
    Egyébként tényleg van amikor az esernyő csak akadály. Úgysem ér akkor és ott semmit.
    Ez az eső ilyen volt.

    VálaszTörlés
  6. Ági! Tudom, hogy milyen nagy a családod, és milyen sokat kutattok a régiek után. Örömmel nézegettem a régi képeket is az ősökről, mikor megmutattad őket.
    Nagyon jó volt olvasni most, amit írtál. Elképzellek benneteket, ahogy az ujjaitokkal tapogatjátok ki a betűket.
    Másik nagyapám sírját úgy kerestettük. Sikeres munka eredménye az volt, hogy megtudhattuk Kujbisev mellett van Oroszországban egy tömegsírban.1945 április végén halt meg fogolytáborban betegen. Már csak egy kicsit kellett volna kitartania a háború végéig.
    Egy emléktáblát tetettünk az emlékére nagymamám sírjára.

    VálaszTörlés
  7. De bizony, hogy "láttad" Őt, összeértetek, csupán a szem nem emlékszik rá, de a lélek az más...

    nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy szeretett nagyanyám meghalt lányom születése előtt egy héttel. Még a temetésére sem mehettem el, mert féltett a család az utazástól. Most pedig egy másik ország temetőjében számomra idegen nyelven olvashatom nevét. Talán kis emlék villanás róla -is- a Kenyeret sütök c. versem.
    Ritkán láthattam, hála a történelem ostoba viharainak, de nagyon szerettük egymást. Drága dundi kezű, jó szívű parasztasszony.

    VálaszTörlés
  8. Márta,
    sokszor eszembe jut, hogy mit mulasztunk, ha valakivel elveszítjük a kontaktust, vagy nem használjuk ki a lehetőségeket. Valahogy ennek mindig tudatában kell lennünk, mert utána késő.
    Ha valaki nem tud elmenni temetésre megfelelő indok miatt, az érthető. És mégis bennünk marad az űr, a hiányérzet.
    Szerintem nagyapám számára én mindig is a fejében voltam, mint egyetlen unokája. Engem úgy neveltek, hogy ő nincs, elment, elhagyta a családot. Nem kerestem az okokat, pedig bizonyára az ő szempontjai is elfogadhatók lettek volna.
    Most meg már csak a sírját kereshettem.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu