Ezek a képek még akkor készültek, mikor még nem tudtam semmit a világról, de már nagy szemekkel kémleltem.
Mikor még nem tudtam mi az hogy élet, de az első képen komolyság, a másodikon a szám szegletében megbújó mosoly már előre vetítette, hogyan kell és lehet majd nézni az életet és a világot, ha egyszer felnövök.
Felnőtt korban már több jelző is lehet a nézésemre, az arcomra: aggódó, szomorú, mélabús, figyelmes, szemlélődő, nevetős, barátságos, derűs, mosolygós...Minden nap lehet más és más, attól függően hogyan alakulnak azok a bizonyos napok, évek, a sorsom és a körülöttem lévő emberek sorsa.
Legyen lehetőleg minél több a derűből, mégha olykor nehéz is megvalósítani, de nem lehetetlen. Csak keresni kell rá a lehetőségeket.
Ezt kívánom magamnak, másoknak, minden kedves olvasómnak.
Az első képen vajon mi lehetett, ami miatt ilyen komolyan, egy kis aggodalommal a hatalmas szemeidben nézel a nagyvilágba? Nagyon aranyos és a másik kép szintén. Azon már egy kis elnéző mosoly bujkál a szád sarkában. Jó nézegetni a régi képeket, én is szeretem, miközben arra gondolok, hogy akkor még fogalmam sem volt, hogy mi vár majd rám...
VálaszTörlésCsak a derű óráit számoljuk - néha becsúszik ugyan egy-egy/vagy több bánatos nap, de, ahogy írod is: "Legyen lehetőleg minél több a derűből, mégha olykor nehéz is megvalósítani, de nem lehetetlen. Csak keresni kell rá a lehetőségeket."
Valóban, még nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Gondoskodtak, törődtek velünk, nekünk nem kellett.Már akkor is voltak érzelmeink, pedig nem voltunk tudatában, hogy mi történik velünk.
TörlésAnyu mesélte, hogy kendőt kötöttek a fejemre, mert alig volt hajam. Utána nőtt meg, és göndörödött be.
Neked azért volt kendőd, mert alig volt hajad. Nekem meg azért, mert tök kopasz voltam, (és szerintem nagyon csúnya, kövér fejű is), szegény anyu a kendővel "kendőzte el" meg jelezte, hogy nem fiú vagyok (annak néztek)
TörlésKét éves koromra már lett hajam. Bepótolta a kezdeteket, mert 3 fejre való is kitelt volna belőle:)
Szerintem én is tök kopasz voltam. Ez látszik a homlokom fölött.:) Valami van ott, de az nem igazi.
TörlésOlyan "habrolós" frizurám lett utána, ami divat volt akkor.Később nagy masnik voltak a fejemen. Hangsúlyozták, hogy kislány vagyok.
A második képen annyira szép a derű az arcodon 😍 mintha kinevetnéd a világot.
VálaszTörlésEz a kendős megoldás úgy látszik divat volt egy időben, mert nekem is van kicsi kori fénykép, amin nagyon hetykén hátra van kötve a fejemen 😄
Egyébként annyira szeretem az ilyen régi fotókat! Ránézésre is mesélnek.
Sok kendős képem van. Előszeretettel adták rám.:)
TörlésÉn is sokszor nézem a régi képeimet.Természetesen nem emlékszem azokra az időkre, mikor ilyen kicsi voltam, csak a képek mutatják, hogy milyen voltam én és a világ körülöttem. Ezért is jó, hogy fényképeztek. "Pajtás" fényképezőgépünk volt abban az időben. Mennyit változott a világ azóta a fényképezőgép terén is.
A Pajtás géppel csak jó fotókat lehetett csinálni. Nálunk is vannak felvételek ebből az időből. Amikor te kicsi voltál, szelíd baba lehettél.
VálaszTörlésNem tudom, hogy szelíd baba voltam-e, erről soha nem meséltek.Szerintem a Pajtás gépen kívül nem is volt akkor más.
TörlésSzelíd baba, ahogy Klári írta. Azt hiszem ezt a kedves tulajdonságodat a mai napig élvezzük itt a blogodban😊
VálaszTörlésKöszönöm, szeretem a szelídséget másban is. Nem szeretem az erőszakos viselkedést. Megrémít.
TörlésKedves Éva, már egy ideje kerülgetem 2 fotódat, annyira érzékenyen érintettek, főleg az első...
VálaszTörlésOlyan aggodalmat sugároznak ezek a nagy gyerekszemek, mintha sírni készülnének, csak VISSZATARTJA... Az embernek kedve volna karjaiba venni, magához szorítani, hogy megvigasztalja (ne haragudj, nem akarok pszihologizálni, de nehéz könnyed megjegyzést írnom más részletről...)
Nekem is az az érzésem, hogy sírni készülök. Nem tudom mi történhetetett, talán a szokatlan fényképezős helyzet zavart.Köszönöm, hogy szívesen megvígasztaltál volna, ha tehetted volna. Jólesik. Remélem, hogy az ottlévők is észrevették ezt az arckifejezést, és magukhoz öleltek.
TörlésA fotók tökéletesen hozzák a csecsemő nyiladozását a világra: Az első azt kérdezi? Nem kell félni? A második válaszol rá: Nem. S az arcra visszatér a derű.
VálaszTörlésMick, köszönöm az írásod.Ennél jobban nem magyarázhattad volna meg a két képen való nézésemet. Felnőtt korban is el kell jutni a félelemtől a derűig.Legalábbis tanácsos.
Törlés