2014. október 18., szombat

Apróságok


Ma kora reggelre mentem dolgozni, és ennek a ténynek megvan az előnye: korábban is végeztem. A közhellyé válás útján haladó mondat persze hogy igazságot tartalmaz. Vagyis minden rosszban van valami jó, és ha ez rögzül, a derűlátás  alapjai is lerakódhatnak bennünk. Gondolom én! :-)
Most pedig fáradt derűlátón kiteregetek, mert a tegnapi nagy eső elment, és éppen süt a Nap. Ilyenkor azt hiszem többet kell mosnom, mert ki kell használni az időjárást. Ezt még ki akarom használni, a mindenféle  olcsó vásárlásra ösztönző kuponokat, matricákat már csak módjával vagy sehogy. Úgy kell néha nagy levegőt véve kiúszni belőlük, és nem járok feltétlenül jól, csak halmozok itthon, ha nem fékezem magam.
A fogorvoshoz csak hétfőn tudok időpontot kérni, addig féloldalasan eszem- iszom, hogy ne érje hideg vagy meleg a fogam, mert akkor felerősödik a fájás. Rendkívül találékony az ember, hogy kihúzza a nyavalyáival egy kapott időpontig.
Hogy teljes legyen a hétvégének nevezett két nap, holnap is dolgozom, de most rápihenek előtte egy kicsit, mert zsongok-bongok a fáradtságtól, és le kell feküdnöm.
Mert megérdemlem!



8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én is! Volt a közelben egy tökfesztivál!:-)

      Törlés
  2. "... minden rosszban van valami jó, és ha ez rögzül, a derűlátás alapjai is lerakódhatnak bennünk."
    Jó gondolat! Átveszem. :-)

    VálaszTörlés
  3. Darvak vonulása

    Magát még egyszer összeszedte
    az évbe belefáradt késő őszi nap.
    Megunta, hogy szemébe van húzva
    a rojtos szélű, szürkés felhőkalap;
    hát most hetykén fejtetőre lökte,
    és sütni kezdett betyár indulattal…
    Míg én körülnéztem a szikes pusztán
    a régi, gyermeki ámulattal.

    A tópartot övező sovány földeken,
    hol évszámra semmi nem terem
    minek örülhetne a szántóvető,
    most egy csapásra kivirult a szépség,
    mint holtak napján a hegyi temető!
    Csakhogy itt a part élettel volt teli,
    nem mélabúval, mit magukból árasztanak
    az útszéli, roskadt házak, szalagfalvak;
    vándorútjukon, végre, valahára
    ideértek, megjöttek a darvak!

    Barátom a rozoga stégen
    álldogál látszólag tétlenül,
    de én már tudom, hogy ilyenkor
    számot vet magában rendületlenül;
    fürkész szeme földön, égen
    követi kedves madarát,
    agyába rögzítve az élet
    számtalan apró mozzanatát;
    vonulási dátum, elhullás
    és örömteli szaporulat
    emlékezetében a jövő évig
    minden hűen megmarad.

    Ám ráeszmél,
    hogy vendége van,
    ki a parton kinn áll:
    hát snapsszal kínál,
    majd rám kacsint:
    -Egyél is, ha már ittál,
    alkalmasint…!

    Járőrtáskáját jó szívvel megnyitja.
    Körmünk közül ízes kolbászt harapunk,
    tétova kezünkkel hébe-korba
    a táska alján kenyérért matatunk.




    Lemegy a nap, míg mi vacsorálunk,
    s a bíborvörös alkonyat
    a tó felszínén kettőződve
    különös, varázsos képet ad.
    Hamuszürke szélű bíbor felhők
    duzzadó hasa meghasad;
    özönlik belőle megállás nélkül
    sok messziről érkező madárcsapat.

    Százával, ezrével jönnek…
    a céljuk most a tópart, legelő.
    A szomszédos kicsiny tanyaházból
    botra támaszkodó néni jön elő.
    Szemét ernyőzve a lemenő naptól,
    könnnyezve nézi az égi csodát…
    - Csak megértük, megint, no látod! -
    csitítja a csaholó kutyát.

    A darvak a jól ismert házat köszöntik.
    Trombitahangon rikoltanak,
    varjak kárognak, a békák felbrekegnek;
    Míg végleg vízbe fullad a novemberi nap.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu