2014. augusztus 5., kedd

Kapolcson

Egy kis szervezéssel össze tudtuk kapcsolni a veszprémi utunkat az utolsó kapolcsi nappal.
Minden a régi volt az eddigi évekhez képest, én legalábbis így éreztem. Mászkáltunk, le is ültünk, nézegettünk, ettünk is, ittunk is, és időnként kiráztam a szalmát a lábujjaim közül. Bizonyos hely(ek)ről a kufárokat Jézus kiűzte volna, de a hangulat megvolt, az illatok, a látványok és a színek is... Ha valamin változtatnának, akkor az már nem ez a hely lenne. Maradjon minden úgy, ahogy van.
A távolból égi morajlás hallatszott, az ijedősebbek elkezdek pakolni, de eső végül nem lett, csak maradt a fülledten meleg augusztusi idő. 
Én a leglengébb, alul fodros, virágos ruhámat vettem fel, hozzá sarut, mert így képzeltem el az ottlétem.



... és a kis kedvencem:


11 megjegyzés:

  1. :))) megértem a kedvencet:))
    nagyon jó hangulatú képeket hoztál meseszép az a vörös tál készlet
    imádom ezt a helyet

    VálaszTörlés
  2. Irigyellek. Nagyon szerettem volna elmenni idén (is), és most (sem) jött össze. És azt hiszem,ugyanazt érezted, mint amit én éreztem volna:) - a csipkésszélű ruhával együtt:):):)

    VálaszTörlés
  3. Hmm, én is nagyon szeretem. A kis kedvencedet egy nyíregyházi srác készíti. A feleségével együtt alkotnak, Kapolcsra is nagyon régóta járnak.

    VálaszTörlés
  4. Bubu kerámiák, nagyon szeretem őket. :) Tipitá a nyíregyháziaknak nincs valami honlapjuk, ahol lehetne nézelődni miket készítenek?

    VálaszTörlés
  5. Tami, a manók ugye?
    én meg a vörös tálat nyomozom:)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, hogy jöttetek. A vörös( pipacs?) tál készítőjéről én sem tudok.Talán valaki tudja, és leírja. Az ember csak szédeleg néha, és a legfontosabbat az alkotók nevét nem jegyzi meg.
    Tipitá, köszi, hogy megírtad, hogy nyíregyháziak, már bánom, hogy nem vettem egy kis hintázó izét, nem bánnám, ha itt himbálódzna mellettem.Ha tudsz a honlapjukról, akkor kérlek hozd ide a linket, Kovtamát és engem is érdekelne. A Bubu kerámiák pedig mesevilágot alkotnak abban a bizonyos mindig állandó udvarban.
    Krikszi, sajnálom, de tényleg!Vannak álmaink, melyek nem jönnek össze, de nem csak vigaszból írom, hogy aztán egyszer csak igen! Tartsd őket mindig fejben, én hiszek a bevonzásban.


    VálaszTörlés
  7. Csalodottan allapitom meg, hogy az alul fodros viragos ruhabaol nem lathattam legalabb az alul fodrat:)egyebkent szep:)

    VálaszTörlés
  8. Ágnes, egyszer ha abban leszek, akkor csinálok majd képet. Most még utólag sem tudom feltenni.:-)

    VálaszTörlés
  9. Tipitá, köszönet érte! :-)

    VálaszTörlés
  10. köszönöm Tipitá a fotókat, még nyomozni kell a gyártóról

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10200673480599847&set=a.10200673479679824.1073741854.1845833364&type=3&theater

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu