2014. augusztus 2., szombat

Tizenöt

Van amikor minden valami ellen szól, és mégis megtesszük. Aztán megváltozik tőle az életünk. 
Elég nagy indok lett volna otthon maradnom 15 éve július utolsó napján, mert egy sajgón fájó körömágy gyulladás( később le kellett venni a körmöt!) a nagylábujjamon és a rekkenő hőség elég ok lett volna a maradásra, annak ellenére, hogy meghívtak. Mégis kimentem a buszhoz körömvirágkenőccsel bekenegetett, vastagon bebugyolált ujjammal.
Majd mikor leszálltam, és elindultam a kolléganő kertje felé, láttam, hogy valaki egy kerékpárt rak fel egy piros autó tetejére. Elég figyelemreméltó volt az igyekezet, mégis felejthető lett volna, ha pár perc múlva nem érkezik meg ő is ugyanabba a kertbe, mint távoli rokon, aki nagynénit fuvarozott a helyszínre. Míg a nagynéni beszélgetett a a rokonsággal, ő inkább tekert egyet a biciklin, majd visszatérve plusz egy főt talált ott személyemben.
Így indult a történet, mely különösen az elején nem volt egyszerű. Inkább ő volt kitartóan elszánt, mint én, és úgy kellett történnie, hogy megmaradjunk egymásnak, és hogy tegnapelőtt azt írhassa, hogy talált 15 éve egy gyémántot...
Nem hittem volna, hogy tud így is fogalmazni, és fegyelmezettsége ellenére túlzásokba esni.
Megköszöntem (mindent).





19 megjegyzés:

  1. Ragyogj sokáig!
    stali

    VálaszTörlés
  2. Hű! Ez már nem semmi! :)
    Éva, gratulálok!
    Nagyon szép történet. A Sors kiszámíthatatlan, sokszor ilyen kis véletleneken(?) múlnak nagy dolgok :)

    VálaszTörlés
  3. :) de szívmelengetős volt ezt olvasni...

    VálaszTörlés
  4. Éva, milyen sokszor történt velem is, hogy a legsorsdöntőbb dolgok csak a legnagyobb véletlenek sorozata árán jöttek létre!... S fordítva: ha nagyon-nagyon akartam valamit, nem lett belőle semmi...
    Mindenesetre egy ilyen szép vallomás nagyon értékessé teszi a 15 év mérlegét!

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon szép. Különösen jó volt olvasni.
    Sokáig tartozzatok még egymáshoz!

    VálaszTörlés
  6. Olyan jó volt olvasni! Valóban szívmelengető ! <3

    VálaszTörlés
  7. gratulálok Gyémánt Éva, ugye a véletlenek, micsoda sztori:)
    szeretettel üdvözlöm M-t is, és neki is gratulálok:)))

    VálaszTörlés
  8. Isten éltessen benneteket!!!!
    Egyre inkább látom,hogy aminek,akinek meg kell találnia, az, ő, meg is érkezik.

    VálaszTörlés
  9. Meghatódtam.....
    Még sok szép évet együtt!!!

    VálaszTörlés
  10. Ha lehet még legyetek meg sokáig egymásnak!

    VálaszTörlés
  11. Érik még örömök, és meglepetések az embert,még sok szép évet Nektek!

    VálaszTörlés
  12. Éva, jó volt olvasni ezeket a sorokat. Sok-sok örömteli éveket kívánok még.
    BMari

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok!
    Örömteli együtt utakat egymás melletti kitartás mindennapjaiban és ünnepeiben.:-)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm, Tibor, viszont kívánom.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu