2014. augusztus 26., kedd

Úgy történt,

ahogy szokott lenni az első napon. A hideg tanári szobából enyhe fejfájós émelygéssel kiléptünk a napfénybe, de most nem volt migrénem. Aztán beültem egy kolléga autójába, hogy ott lelkizzünk nyugodtan, mert vannak eseményei, amit még nem beszéltünk át, és a benti nyüzsgésben nem is lehetett.
Aztán anyu korábban elromlott telefontöltőjét intéztem tovább, ami persze akkor romlott el, amikor én távol voltam múlt héten, de a szervizben akkor feltöltötték neki szívességből. Nem ment egyszerűen az intézés, mert először azt hittük az akkumlátorral van baj, aztán  nem volt a boltban olyan töltő, amilyen kellett volna, jöhetett a próbálkozás a többiben, aztán nem olyat rendeltek, aztán... 
Ááá..., hagyjuk! Anyu lábait kímélve most már én mászkáltam, és kiderült számomra, hogy én sem vagyok lábilag fiatal.



Eszembe jutott a zsúfolt napról, hogy múlt héten hazafelé jövet elmentünk még az Ecserire is csak úgy bámészkodni, ami nem volt annyira zsúfolt mint hétvégén, persze volt mit nézni így is. Feltűnt, hogy mennyi Hitler és Lenin eladó. Veszik is? 
Akartunk valamit mi is venni csak úgy, előre tervezés nélkül, de végül nem vettünk. Voltam vasárnap a bolhapiacon itthon is, de akkor sem. Ellen tudok néha állni, azt hiszem eléggé feltöltöttem az űröket edényekkel, gyertyatartókkal, képkeretekkel, miegymással, és lassan hozzám tartozik az is, hogy felesleg nem kell, és nem tárgyakkal pótolom az egyéb hiányérzeteimet.



5 megjegyzés:

  1. Nehéz ellenállni, de muszáj! Hiszen úgyis annyi tárgy vesz körül bennünket, hogy néha üres térre vágyunk - amit aztán gondosan újra feltöltünk...

    VálaszTörlés
  2. Igen, én is üres térre vágyom, de már tele vagyok, azt kellene elérni, hogy némi selejtezés után ne töltsek újra.
    Tárgyakkal pótolunk olyat, amit nem azzal kellene, de nem úgy neveltek minket, hogy csak úgy kidobjunk dolgokat. Az elajándékozás is jó dolog, de másnak sem nagyon kell.

    VálaszTörlés
  3. Tudod Éva hányan szabadulnak meg, s ajándékozzák el könyveiket? Jó, nem tárgyak, néha nem is értem, vagy nagyon is megértem.

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy! A könyveim maradnak!:-)))
    Volt, amikor átválogattam őket,mert voltak olyanok, melyeket ma sem értem, miért vettem meg. De a legfontosabbak itt vannak, és a könyvtár mellett veszek is könyveket. A könyv az más!

    VálaszTörlés
  5. Vettem szépséges gyerekbibliát németül 100 Ft-ért a bolhán Sopronban. Vettem volna nem gyerekeknek szólót is,de nem volt, viszont, amit megvettem nyelvgyakorlásra is jó lesz a viszonylag egyszerű nyelvezete miatt.
    Van itt sok német könyv, mert osztrák hagyatékokat felszámolása után kerülnek ide dolgok.Könyv is, más is.Közel van a határ.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu