2014. augusztus 23., szombat

Hétvége

Arra jöttem rá, hogy az én fényeim tulajdonképpen félhomályok és inkább a fények melletti árnyékok, ráadásul így szeretem őket! :-) 
Otthon is gyakran árnyékolok, kizárom az erősen vakító fényeket.


Tegnap csak úgy lassan szöszöltem itthon, minden egyes tevékenység között szünetet tartottam, megcsináltam a málnás tortát, közben elkezdett esni az eső, és az erősödő kopogásban mikor mindennel végeztem -amivel nem azt félretettem-, úgy döntöttem hogy legyen vége a napnak, és este Miss Marple nyomozását nézem. Ha valamit mostanra megtanultam az, hogy nem kell mindent erőltetni. Régebben minden tervet teljesíteni akartam, és addig nem tudtam pihenni. Úgy érzem a hasznomra válik, ha nem fegyelmezett rendben akarom mindenképpen leélni a napjaim, de ez bizonyára az éveim szaporodása miatt is van, kicsit lassulok, és tudomásul vettem.
Ma megünnepeltük anyuval  a szülinapját. Csináltam finom ebédet, és elvoltunk késő délutánig együtt. Nyugis, békés napunk volt, amit már ünnepként élek meg.
Holnap munkahely, kezdődik egy újabb szakasza az évnek.Van egy hét szoktatás, szervezés gyerekek nélkül, aztán hajrá!



Ágnes, éppen most láttam a fodros ruhádat a blogodban. Nekem is van egy hasonló, sőt, a múltkor általad hiányolt csipke is van rajta. Ez is ujjatlan, mint a tied, és a színük is szinte egyforma.:-)
Vannak ilyen véletlenek.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon koszonom!!! tenyleg sok hasonlosaga van , nagyon szep.

    Ismetelten Boldog Szulinapot Anyukadnak, jo egeszseget, sok nevetest:)

    Erdekes amirol irtal, hogy nem gorcsolsz, en is hasonlo valtozason megyek at, mar nem akarok maximalista lenni:)
    Jo evkezdest kivanok!

    VálaszTörlés
  2. Egyre szebbek a képeid, Éva! Harmóniában kialakuló életfilozófiáddal. Nyilván hatnak egymásra...

    VálaszTörlés
  3. Ágnes,elvégzem becsülettel a munkám, és megtalálom a határt, hogy ne legyek maximalista. Mert akkor vagyok nyugodt, ha a munkám jól elvégzem, de a stresszt el akarom kerülni. Néha egy pedagógus számára maga a mindennapi munka is stressz, mert mindenféle megoldandó helyzetek teremtődnek, és emberekkel van dolgunk nem gépekkel, akik nem éreznek.Megoldható? Meg kell találnom a módját!

    VálaszTörlés
  4. Rózsa, köszönöm, úton vagyok, de úgyis tudod a nagy cél elérése( az igaz beérés)soha sem jön el, csak a részcélokkal való elégedettség. Ez is valami!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu