2013. június 29., szombat

Ha nem is ...


...a világ végén, de valahol a pereme közelében egy felejthetetlenül jól sikerült marhapörköltet eszik az ember galuskával, és közben két falat között megfogalmazza( mert olyan fogalmazós típus), hogy minőségben verhetetlent ebédelni egy nagyon egyszerű helyen jó dolog igazán. Összeillik a kettő, sőt, erősítik egymást.
Mindez az esemény helyre is billent benne valamennyit a korábban kibillentettből, miközben hagyja/hagyjuk, hogy lassan teljen az idő az árnyékban a faasztalnál. Semmi sem sürgős, csak így hat, aminek hatnia kell.
Ez is része volt a szombatnak, melyet még egyszerűbb természet közeli órák követtek a közeli Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, ahová lassan már hazajárunk egyensúlyba kerülni, és haza is hozunk belőle valamit magunkban a mantrák mellé építőkövekként.


14 megjegyzés:

  1. A fertőszéplaki skanzen, ugye? :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretem a világvégi helyeket, a természetközeli órákat. Sokkal jobban feltöltenek engem is, mint a városi nyüzsi.
    Olyan jó, hogy ezt időről-időre (hetente?) meg tudod élni M-mel.

    VálaszTörlés
  3. Keresztyén, remélem sikerül megtalálni Sopronban, ami majd visszavonz.A VOLT egyre több embert vonz, tele van a város fiatallal ilyenkor, nappal a belváros is tömve.
    Ági, ez a major Sarród mellett van, és kapcsolódik egy jó történet hozzá, majd leírom.
    Katici, sok közeli helyet felfedezünk vagy folyamatban van, és visszajárunk, ha megtetszik. Fél órán belül ide is el tudunk jutni, ahogy a "béke szigete" nemzeti parkba is, ami most tömve volt nyári lúddal.

    VálaszTörlés
  4. Ági, a fertőszéplaki skanzen mellett elmentünk útközben, nyitva, volt, el kellene mennünk oda is újra.

    VálaszTörlés
  5. Ez a ház egy tünemény! :-) Amúgy a csavargás és a fotózás talán a legjobb gyógyszer (nekünk). :-)

    VálaszTörlés
  6. Alessia! Jól összekapcsolható, pihentető, mind a két tevékenység. A ház pedig úgy jó, ahogy van egyszerűségében, árnyékos zugaival.:-)

    VálaszTörlés
  7. Jó volt mindezt olvasni! S közben kettőt nyeltem....

    VálaszTörlés
  8. Akkor csak nagyon hasonlítanak egymásra. :-) A lap tetején az a fészer teljesen olyan, mint a fertőszéplaki skanzenben. És amellett is van egy nagyon jó vendéglő (például az almáspite akkora volt, hogy alig fért el a tányéron.) :)))

    VálaszTörlés
  9. Holdgyöngy! Ha szereted a jó marhapörköltet, akkor meg is értem azt a két nyelést!

    VálaszTörlés
  10. Ági, van hasonló Fertőszéplakon is.
    A felső kép, és a bejegyzés második képe ugyanaz az épület. Faasztalok, fapadok vannak az árnyékos rész alatt( áldás a vakító napfényben), és ott szolgálják fel a marhapörköltet a frissen készített nokedlivel
    Nagyon jó vendéglők vannak ezen a környéken a kis falvakban is -de máshol is-, csak ezeket ismerem jobban. Ez még étteremnek is mondható, de nem is ez a lényeg. Máshol van a lényeg, hogy jó dolgok vannak a végletekig egyszerű helyeken, és egészen jól összesimulnak.
    Megnyugtató igazság!

    VálaszTörlés
  11. Nekem erről az jutott az eszembe...
    "Ragadd meg a mát (...), mert lehet, hogy a holnap kifacsar, és eldob, mint egy citromot."

    Nora Roberts

    VálaszTörlés
  12. "Semmi sem sürgős, csak így hat, aminek hatnia kell."
    Ez kellene most nekem! Meg egy kis napsütés, végre...

    VálaszTörlés
  13. Ozser, így legyen! Mindenki ezt akarja!:-)

    VálaszTörlés
  14. Rózsa, összejön néha ez a bizonyos " semmi sem sürgős"! Mindig persze nem, de olyan jó tudatában lenni annak, amikor igen.Ilyen volt a szombat ebédidő.
    Süssön ott is a Nap, mert itt már megint túl sok.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu